Hitler elfeledett szövetségesei
M. Kiss Sándor

A csalogány és a csalogányvadászok

Brutális gyilkosságban és szervezkedésben való részvétel vádjával 1957. június 28-án felakasztottak egy lányt, a hatodéves medikát, Tóth Ilonát. Az indulatok az elmúlt fél évszázad során többször összecsaptak: vajon elkövette-e a lány a terhére rótt tettet, avagy sem, és ha nem, akkor miért kellett meghalnia.

A kérdésre adandó választ a fennmaradt dokumentáció (a nyomozati anyag jegyzőkönyvei, az első- és a másodfokú tárgyalás iratanyaga, tanúvallomások) alapján sem könnyű megfogalmazni. Magyarországon 1956. november 4-én megtörtént a második szovjet fegyveres katonai intervenció. A fegyveres ellenállás feltételeinek megszűnte után a küzdelmet továbbra is vállaló forradalmárok az ellenállás más, nem fegyveres formáit, így az illegális sajtótermékek előállítását és terjesztését voltak kénytelenek választani. Az éledő ellenállás egyik központja „a forradalom kórháza”, a Péterfy Sándor utcai kórház lett, ahol részben Angyal István, részben a volt Baross téri parancsnok, Nickelsburg László töltött be vezető szerepet.

Angyal István 1956. november 16-i letartóztatása után a még meglévő forradalmi erők újraszervezését a Domonkos utcai segédkórház vette át, ahol a vezető a hatodéves medika, Tóth Ilona volt. Ide érkezett meg november 18-án a Péterfy Sándor utcai kórházból előzetes egyeztetések alapján Obersovszky Gyula, Gáli József, D. Szabó László újságíró és néhány társa. Obersovszky ekkor már ismert újságíró volt, ő jegyezte a forradalom és szabadságharc idején az Igazság című lapot. Az új helyzetben, mivel a Kádár-rendszer elzárkózott az Obersovszky szorgalmazta, ellenzéki hangvételű legális újság megjelenésének engedélyezésétől, az érintettek illegális lap előállítását határozták el, Élünk címmel. A Domonkos utcai kórházba érkezésük után ennek a sajtóterméknek az előállítását kezdték el a kórház egyik alagsori helyiségében.

Az írók ott-tartózkodása idején a nyomozati anyag és a vádirat szerint, a kórházat biztosító forradalmárok letartóztattak egy gyanús személyt, akiről azt feltételezték, hogy utánuk szimatol. Bekísérték a kórházba, hogy ott kihallgassák. Az igazoltatás során kiderült, hogy az illetőt Kollár Istvánnak hívják, és levéltárcájában találtak egy fényképet, amely államvédelmis egyenruhában ábrázolta az illetőt.

A történet eddig majdhogynem „banális”, figyelemmel a kialakult politikai helyzetre, hihető is. Van egy forradalmi központ, ott működik egy illegális nyomda, és adott egy szimatoló férfi, vagyis: kém. A forradalmi idők, a különleges helyzet diktálta törvényszerűség szerint a kémnek egy illegális forradalmi központból a lebukás kockázatának elkerülése érdekében eltávoznia nem lehet. A vád alapját képező tett tehát elvileg igaz is lehetett, sőt az sem kizárható, hogy a kém likvidálásának végrehajtása éppen Tóth Ilonára esett. A kérdés tehát az: megtörtént-e a vád tárgyát jelentő gyilkosság, és ha igen, milyen körülmények között, valamint ki volt a végrehajtó?

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok