Generációs amnézia torzítja a régi kínai éghajlati feljegyzéseket

A történelmi éghajlati feljegyzések pontosságát jelentősen befolyásolja az emberi emlékezet korlátozott időtartama és az úgynevezett generációs amnézia jelensége. A Max Planck Geoantropológiai Intézet, a Nankingi Egyetem, a Pekingi Tanárképző Egyetem és a Futan Egyetem kutatócsoportjának a Nature Communications folyóiratban közzétett tanulmánya rávilágít arra, hogy a múltbeli krónikások az extrém időjárási eseményeket nem egy hosszú távú objektív mércével, hanem kizárólag a saját életük tapasztalataihoz viszonyítva értékelték.

A Szung Suang által vezetett kutatás a Sárga-folyó völgyének 32 különböző helyszínéről származó adatokat vizsgált az 1470 és 1900 közötti időszakból. A szakemberek a hivatalos állami krónikákat, a helyi feljegyzéseket, a személyes naplókat és a kőfeliratokat vetették össze a fák évgyűrűiből nyert, az emberi észleléstől teljesen független éghajlati információkkal.

Az elemzés arra fókuszált, hogy a nyári csapadékmennyiség és a folyók vízhozama miként jelenik meg a korabeli szövegekben, illetve a természeti archívumokban. A kétféle forrásanyag nagy vonalakban megegyezett, de a kutatók felfigyeltek egy szisztematikus torzításra, mert az írástudók hajlamosak voltak túlozni egy-egy év aszályos vagy csapadékos jellegét, ha az kismértékben tért el az előző évek hasonló eseményeitől.

A statisztikai anomália okainak feltárására a kutatócsoport egy mesterséges időkeretet alkalmazott az évgyűrűk adataira, amelyben minden évet kizárólag a megelőző évtizedekhez viszonyítottak. Az írott archívumok és a természetes rekordok közötti egyezés akkor bizonyult a legpontosabbnak, amikor egy 20 és 40 év közötti, átlagosan 33 éves időablakot vettek alapul. Ez az időtartam szorosan egybeesik az észak-kínai térség történelmi várható élettartamával. A jelenség arra utal, hogy minden egyes generáció a saját életében megtapasztalt klímát tekintette normálisnak, és ehhez mérte a szélsőségeket, amelyet a pszichológiában és az ökológiában eltolódó alapvonalnak neveznek.

Az elmélet bizonyítására a szakemberek egy ágenseken alapuló számítógépes modellt is felépítettek, amelyben a virtuális megfigyelők születtek, öregedtek, feljegyezték a szélsőséges éveket, majd meghaltak. A modell kizárólag akkor tudta reprodukálni a kínai levéltárakban megfigyelt mintázatot, amikor a szimulált egyének a saját élettartamuk alapján ítélték meg az éghajlatot, és nem egy hosszabb, generációkon átívelő közös archívumra támaszkodtak. Patrick Roberts, a kutatás rangidős szerzője kiemelte, hogy a generációs amnézia megértése kulcsfontosságú annak magyarázatában, miért halványul el a katasztrófák közötti időszakokban a társadalmi kockázattudatosság.

A vizsgált 1470 és 1900 közötti korszak Kína történetében a Ming- és a Csing-dinasztia uralmának idejét öleli fel. A kínai birodalmi bürokrácia a világon egyedülálló alapossággal dokumentálta a termésátlagokat és a természeti csapásokat, a helyi közigazgatási feljegyzések elsődleges célja az adóztatás alapjainak biztosítása és a közmunkák megszervezése volt. Az északi régió mezőgazdasága erősen függött a monszun által hozott nyári csapadéktól, így a szárazság vagy az áradás közvetlenül fenyegette a társadalmi stabilitást és a dinasztiák legitimitását, amelyet a korabeli politikai filozófia is a természeti harmóniához kötött.

A Sárga-folyó történelmi léptékben is a világ legkiszámíthatatlanabb vízfolyásai közé tartozott, mivel a magas lösztartalom miatt a folyómeder folyamatosan emelkedett, ami gátszakadásokhoz és a folyóágak pusztító áthelyeződéséhez vezetett. Bár a császári államhatalom hatalmas erőforrásokat mozgósított a gátrendszerek fenntartására, a mostani kutatás rávilágít, hogy a helyi közösségek emlékezete a katasztrófákra egy nemzedék alatt elhalványult.

Az eredmények a modern klímatörténeti kutatások számára is bizonyítják, hogy az írott források önmagukban nem adnak objektív képet a hosszú távú éghajlati folyamatokról, ezért értelmezésükhöz elengedhetetlen a természettudományos adatok integrálása.