Lovas avar temetkezéseket tártak fel Magyarlapádon
Több mint száz sírt tártak fel régészek egy avar kori temetőben Erdélyben, ahol a 7. és 8. századból származó lovas temetkezéseket, fegyvereket és ékszereket azonosítottak. A magyarlapádi (Lopadea Nouă) Vádverem határrészén zajló, öt éve tartó kutatási projekt a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) vezetésével, valamint az ELTE és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak részvételével zajlik.
- Több mint száz, a 7. és 8. századból származó avar sírt tártak fel a régészek Erdélyben.
- A magyarlapádi ásatáson gyakoriak a lovas és lándzsás temetkezések, ugyanakkor hiányoznak a fémövek.
- A kutatók vizsgálják a közösség esetleges kapcsolatát a közeli kisaknai sóbányászattal.
A Vádverem területén, a kisaknai (Ocna Mureș) sóbányák közelében végzett legutóbbi háromhetes terepmunka során a kutatócsoport számos, lószerszámokat is tartalmazó lovas temetkezést azonosított. A feltárt több mint száz sír gazdag leletanyaggal szolgált a kora középkori közösség életmódjáról és társadalmi szerkezetéről. A férfiakat a feltárások tanúsága szerint gyakran lándzsával együtt helyezték végső nyugalomra, ami a fegyverforgatás kiemelt szerepére utal. Ezzel szemben a nők és a gyermekek sírjaiból elsősorban személyes dísztárgyak, köztük gyöngynyakláncok és fülbevalók kerültek elő.
A magyarlapádi lelőhely leletanyaga egy sajátos kettősséget mutat az avar kori temetkezési szokásokhoz viszonyítva. Míg a lovak és a fegyverek jelenléte viszonylag magas a sírokban, a korszak férfitemetkezéseire jellemző díszes fémövek szinte teljesen hiányoznak. A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogy ez a szokatlan leletkombináció milyen társadalmi, gazdasági vagy kulturális okokra vezethető vissza. Az elemzések segíthetnek tisztázni, hogy a vádveremi közösség hasonló temetkezési hagyományokat követett-e, mint a Kárpát-medence más avar csoportjai, vagy egy eltérő társadalmi pozíciót töltött be a régióban.
A kutatás egyik kiemelt fókuszpontja a temető és a közeli kisaknai sókészletek lehetséges kapcsolata. A kora középkorban a só stratégiai fontosságú természeti erőforrás volt, amelynek birtoklása jelentős gazdasági és politikai előnyöket biztosított. A régészek azt próbálják kideríteni, hogy a nyersanyag közelsége befolyásolta-e az itt élő avar közösség megtelepedését, gazdaságát vagy társadalmi szerveződését. Bár a földrajzi közelség egyelőre csak felveti a kapcsolat lehetőségét, a sírok és a leletek további vizsgálata megerősítheti, hogy az eltemetett személyek részt vettek-e a só kitermelésében vagy az azzal folytatott kereskedelemben.
Az Avar Kaganátus a Kr. u. 6. század második felében jött létre a Kárpát-medencében, miután a belső-ázsiai eredetű, nomád lovasnép Baján kagán vezetésével legyőzte a térségben élő germán törzseket, a gepidákat és a longobárdokat. A birodalom hatalmi központja a Duna–Tisza közén helyezkedett el, ahonnan a lovassereg rendszeres és pusztító hadjáratokat indított a Bizánci Birodalom és a nyugati területek ellen.
Ez is érdekelhet
Az avarok társadalmát egy erős, katonai alapokon nyugvó hierarchia jellemezte, amelyben a fegyveres harcosok és a lovas felszerelések státuszszimbólumnak számítottak a túlvilági életben is. A kaganátus a 7. században érte el legnagyobb kiterjedését, integrálva a medencében élő szláv, germán és késő antik népességet.
Erdély területén az avar megtelepedés elsősorban a folyóvölgyekre és a stratégiailag fontos nyersanyag-lelőhelyekre koncentrálódott. A Maros völgye és az Erdélyi-medence peremvidékei kulcsfontosságú útvonalakat jelentettek a keleti kereskedelem és a katonai utánpótlás szempontjából. A birodalom a 8. század végén indult bomlásnak a belső harcok és a Frank Birodalom (Nagy Károly) ismétlődő hadjáratai miatt, a 9. század elejére pedig politikai egysége teljesen felbomlott. A magyarlapádi ásatások a következő években folytatódnak, hogy a több mint száz feltárt sír alapján minél pontosabb képet adhassanak e kora középkori erdélyi közösség életéről és a Kárpát-medencei avar hálózatban elfoglalt helyéről.
