Végre feltárul Aszklépiosz elveszett szentélye a görögországi Epidauroszban

A görögországi Epidaurosz ókori városközpontjában a régészek sikeresen azonosították Aszklépiosz gyógyító isten régóta keresett szentélyét. Vaszilisz Lambrinudakisz, az Athéni Nemzeti és Kapodisztriasz Egyetem professor emeritusa és az ásatások társigazgatója szerint a megtalált vallási komplexum elhelyezkedése és felépítése pontosan egybevág Pauszaniasz ókori utazó második századi leírásaival.

A régészeti feltárások az epidauroszi kis színháztól mintegy húsz méterre egy kiterjedt, szervezett vallási központot hoztak a felszínre. A komplexum magában foglal egy szabadtéri bekerített területet, egy monumentális szökőkutat, egy nagy víztározót, valamint egy nyugati sztoát és egy nimfaeumot.

Az épületegyüttes funkcióját és identitását egy olyan kerámiatöredék is megerősíti, amelyre Aszklépiosz, az orvoslás és a gyógyítás görög istenének nevét karcolták. A leletek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a helyszín felel meg annak a szentélynek, amelyet Pauszaniasz a Kr. u. 2. században tett görögországi utazásai során megörökített a helyi műemlékekről szóló feljegyzéseiben.

A kis színház körüli szisztematikus munkálatok fokozatosan rajzolják ki az ókori városközpont vallási térképét. A feltárt tárgyak között női mellszobrokat ábrázoló domborműves terrakottakorongok, illetve hasonló témájú nagyobb figurák töredékei is előkerültek. A kutatók ezeket a leleteket egy olyan női istenséghez kapcsolják, aki az anyasággal és a természet megújulásával állt összefüggésben.

A szakemberek azt feltételezik, hogy a helyiek Épionét, Aszklépiosz feleségét tisztelték ezen a helyen, akinek jelenlétét a szentélyben a korabeli források is feljegyezték. Ezt a feltevést erősítheti egy 2021-ben megtalált, pároszi márványból faragott, khitónt és himatiónt viselő női szobor is, bár az alkotás pontos identitása egyelőre megerősítésre vár.

Az ókori városmagon kívül elterülő nagyobb, központi Aszklépiosz-szentély területén zajló párhuzamos ásatások szintén új adatokat szolgáltatnak a kultusz fejlődéséről. A híres kerek épület, a tholosz alatt a régészek egy archaikus kori, a Kr. e. 7. század végére datálható építmény maradványaira bukkantak. Ez a kormeghatározás mintegy hat évtizeddel korábbra tolja a gyógyító isten itteni tiszteletének kezdetét a szakirodalom által korábban feltételezett időpontnál. A korai épület egy oszlopokkal körülvett földszinti részből és egy természetes sziklába vájt föld alatti kamrából állt. A falakat vastag, mélyvörös vakolat borította, míg a padlón egy kavicsmozaik maradt fenn, amely a kutatók szerint a műfaj egyik legjobb állapotban lévő korai példája Görögországban.

Az archaikus épület nyugati tájolása és a föld alatti kamra jelenléte arra utal, hogy a szerkezet Aszklépiosz khthonikus, vagyis alvilági aspektusához kapcsolódott, jóval a későbbi monumentális tholosz felépítése előtt. A szakemberek emellett a hellénisztikus kortól a késő római időkig használt, úgynevezett K-épület területén is jelentős felfedezéseket tettek, ahol egy háromrészes elrendezésű, újrahasznosított építészeti elemeket is tartalmazó föld alatti kriptát vizsgáltak meg.

A kamra nyílásait úgy alakították ki, hogy a déli napfény bejuthasson a térbe, míg a padlózatba négy amfora alsó részét süllyesztették. Ezek a szokatlan építészeti megoldások arra engednek következtetni, hogy a kripta a késő császárkorban misztériumvallási rituálék helyszíneként szolgált, bár pontos funkciója máig tisztázatlan.

Az Athéni Egyetem által 2015 óta szisztematikusan kutatott, majd 2026-ban a városközpontra is kiterjesztett ásatási terület az ókori görög világ egyik legjelentősebb gyógyítóközpontja volt. Epidaurosz felemelkedése szorosan összefüggött Aszklépiosz kultuszának megerősödésével, amely a Kr. e. 5. századtól kezdve páratlan népszerűségre tett szert a hellén világban. A zarándokok hatalmas távolságokból érkeztek a szentélybe, hogy a rituális megtisztulás és az úgynevezett templomi alvás révén gyógyulást reméljenek az istentől. Az egyre növekvő gazdagság tette lehetővé a monumentális épületek, köztük a lenyűgöző akusztikájú nagy színház felépítését a településen.

A gyógyító isten tisztelete a klasszikus kor után is töretlen maradt, sőt a római hódítást követően tovább virágzott a térségben. A római császárok és a vagyonos polgárok jelentős adományokkal támogatták az epidauroszi komplexum bővítését és karbantartását. A mostani régészeti eredmények azért bírnak kiemelkedő jelentőséggel, mert sikeresen összekapcsolják a városközponti vallási életet a településen kívüli nagy zarándokhellyel.

A tholosz alatti korai épület megtalálása és a Pauszaniasz által említett városi szentély azonosítása együttesen bizonyítja, hogy az istenség tisztelete a korábban véltnél is mélyebb gyökerekkel rendelkezett.