Égett bagoly, csiganyálka, kormoránvér - 10 bizarr középkori gyógymód

Emberhús, égett bagoly, macskazsír, bikaepe, csiganyálka, vörösökör-epehólyag, kormoránvér, emberi vizelet – csak néhány összetevő, amelyek a középkori gyógyszerek alapjai voltak. Csakúgy mint manapság, az emberek a középkorban is gyakran aggódtak az egészségükért. Erre minden okuk meg is volt, ha figyelembe vesszük, hogy az orvostudomány fejletlensége, valamint a borzalmas higiénés viszonyok következtében számos, ma már könnyedén kezelhető kór halálos lehetett. A középkorban számtalan esetben használtak rendkívül szokatlan gyógymódokat, amelyek az esetek többségében semmifajta javulást nem idéztek elő a betegek állapotában, ám olyan eset előfordult, hogy a medicina valóban hatékonynak bizonyult. Az emberek gyakran saját maguk készítették el otthonaikban a gyógyszereket, amelyeknek alapanyagául a legtöbb esetben egy gyógynövény szolgált.

Epehólyag és vizelet

Az isiászra, más néven ülőidegzsábára a középkorban a következő gyógymódot javasolták: „Végy egy kanál vörösökör-epehólyagot, két kanál borsos keresűfüvet, négy kanálnyit a páciens vizeletéből, egy fél francia diónak megfelelő köményt, valamint egy kis diónak megfelelő faggyút, majd törd és zúzd össze a köményt. Ezután forrald össze az összetevőket, amíg olyanok nem lesznek mint a kása, majd tedd a [páciens] combcsontját [csípőjét] a tűzhöz, olyan forrón, ahogyan csak bírja, és kend be a balzsammal egy negyed órára, vagy egy negyed óra felére, majd veregesd meg egy öt-hat alkalommal behajtogatott forró ruhával [a fájó részt], éjjel pedig tegyél egy sokszor összehajtogatott forró lepedőt a pontra, majd hagyd két-három napig feküdni, és ha mindezt végrehajtottad, [a páciens] már nem fog fájdalmat érezni, csak megkönnyebbülést.” A pihenés, a hőkezelés talán tényleg segíthetett a betegen, a különös kotyvalék azonban aligha.

Szent Pál kormoránvéres itala 

Az állítólag Szent Pál által kifejlesztett, epilepsziára és gyomorproblémákra használt italt többek között édesgyökérből, zsályából, rózsából, édesköményből, fahéjból, gyömbérből, szegfűszegből, porrá zúzott fűzfakéregből, kormorán véréből, mandragórából, sárkányvér gyantából és háromféle borsból állt. Bár első hallásra úgy hangzik, mint egy igazi boszorkányital, néhány összetevőjének valóban gyógyhatást tulajdonítanak: az édesgyökér a köhögést és a hörghurut tüneteit csillapítja, a zsályáról azt tartják, hogy jótékony hatással van a vérkeringésre és javítja a memóriát, a porrá őrölt fűzfakéreg tartalmazza az aszpirin egyik alapanyagát, a szalicilsavat, az édeskömény, a fahéj és a gyömbér pedig csökkenti a gázképződést és enyhíti a gyomorgörcsöt.

A kormorán – vagy bármely más melegvérű élőlény – vére vastartalma miatt a vérszegénység kelezésében lehetett az emberek segítségére, a mandragórát pedig, bár mérgező, kis adagokban altatóként használhatták. A sárkányvér a kanári sárkányfából (latinul Dracaena Draco, vagyis sárkányvérfa) kinyert vörös színű gyanta, amely Marokkóban, a Zöld-foki Köztársaságban és a Kanári-szigeteken őshonos. A modern kutatások kimutatták, hogy a sárkányvérnek antiszeptikus, antibiotikus, antivirális és sebgyógyító hatása van, és a világ egyes részein még ma is használják vérhas gyógyítására. Az azonban erősen kérdéses, hogy epilepszia gyógyítására alkalmas volt-e.

A gyógyhatású csiganyálka

„Végy egy élő csigát, és dörzsöld a nyálkáját az égéshez, és meg fog gyógyulni” – a bámulatosan egyszerűnek tűnő gyógymód feltehetően valóban működött. Modern kutatások kimutatták, hogy a csiga nyálkája antioxidáns, antiszeptikus, érzéstelenítő, irritációcsökkentő, gyulladáscsökkentő, antibiotikus és antivirális hatóanyagokat, valamint a bőr egészsége szempontjából kulcsfontosságú kollagént és elasztint is tartalmaz. Csiganyálkából manapság gyakran állítanak elő bőrkészítményeket, és kisebb égési sérülések, vágások, valamint leforrázott bőr gyógyítására is használják. Úgy tűnik, ebben az esetben a középkori gyógymód valóban hatásosnak bizonyult.

Bor, hagyma és bikaepe

„Végy azonos mennyiségű hagymát/póréhagymát és fokhagymát, majd törd jó apróra. Végy egyenlő mennyiségű bort és bikaepét, majd keverd össze a hagymával és a fokhagymával. Tedd a keveréket egy sárgaréz tálba, hagyd állni kilenc éjszakára, majd szűrd át egy rongyon. Ezután, éjszaka felé egy tollal kend rá a szemre” – szól egy angolszász recept az árpa kezeléséről. A hagymának, a fokhagymának és a bikaepének antibiotikus hatása van, vagyis valóban hozzájárulhattak az árpás beteg gyógyulásához.

A bor ecetsavat tartalmaz, amely abban az esetben, ha kilenc napig állni hagyják, reakcióba lép a sárgaréz tállal, és rézsóvá alakul át, amelyek baktériumölő hatású. A Nottinghami Egyetem diákjai nemrég kipróbálták a kotyvalékot: először olyan szagok terjengtek a laboratóriumban, mint egy főzőboltban, de kilenc nap alatt a készítmény egy büdös, ragacsos masszává állt össze. Kiderült azonban, hogy a borzalmas látvány és szagok ellenére a kotyvalék antibiotikus hatású. Egyelőre úgy tűnik, a készítmény akár az antibiotikum-rezisztens Staphylococcus baktériumokkal szemben is hatékonyan alkalmazható.

Égett bagoly köszvényre

„Végy egy baglyot, pucold meg, tisztítsd meg, sózd be. Tedd edénybe, fedd le egy kővel, tedd a kemencébe és égesd el. Ezután a hamvakhoz adj disznózsírt, és kend be vele a fájó testrészeket” – szól a középkori Piócáskönyv. Nem maradtak fenn források arról, hogy e különleges kezelés mennyire volt hatásos, ám valószínűleg sem a beteg sem a bagoly nem járt jól.

Ha fáj a fő

„Vegyünk fél tál árpát, egy maroknyi görvélyfüvet, egy hangyányi verbénát és tetszés szerint egyéb, fejfájásra jó gyógynövényeket. Főzzük meg őket együtt, csomagoljuk be ruhába, és tegyük a beteg fejére” – így a középkori tanács. A görvélyfű (Scrophulariaceae) gyakran előkerült a középkori, valamint a Tudor-kori orvosi könyvekben, mint a belső és külső gyógyhatású szerek fő összetevője. A modern orvostudomány még mindig használja a görvélyfűben is megtalálható alkaloidokat (növényekből nyerhető, összetett gyűrűs szerkezeteket tartalmazó, nitrogéntartalmú szerves vegyületek) fejfájás és migrén kezelésére.

A verbéna glikozidjait (olyan szerves vegyületek, amelyekben egy szénhidráthoz valamilyen más vegyület, általában egy kis méretű szerves molekula kapcsolódik) ma is a migrén, a depresszió és a szorongás kezelésére használja a modern orvostudomány. A középkori patikus tehát pontosan tudta, „mit ír fel” a betegeknek.

Emberhús influenza ellen

Az orvosi célú kannibalizmus a korai Európa történetének egyik legfurcsább orvosi praktikájaként vonult be az orvoslás történetébe. Sokáig tartotta magát ugyanis az a nézet, hogy a mumifikálódott emberi hús fogyasztása alkalmas, sőt ajánlott a betegségek kezelésére. Egy 1747-es kézikönyv szerint az emberhús belsőleg való alkalmazása jó a vérrögök, a köhögés és a menstruációs problémák ellen, valamint a sebek gyors begyógyulására.

A „hulla orvosság” évszázadokig igen elterjedt gyakorlatnak számított. A rómaiak azt hitték, hogy az elesett gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát, a 12. századi patikusok pedig pult alól árulták az Egyiptomból elrabolt múmiák porát. Mikor Egyiptomban megjelentek az első sírrablók, hamarosan ókori múmiák tucatjai lepték el az öreg kontinenst, a tetemek adásvétele köré pedig virágzó iparág kezdett épülni. A megnövekedett kereslet következtében az 1600-as években a mumifikálódott testek már-már hiánycikké váltak, így az orvosok „friss” hús után néztek; különösen az erős testalkatú elhunyt férfiak és nők tetemei örvendtek nagy népszerűségnek a betegek körében.

A szokás egész Európában elterjedt, s ez alól a brit királyi udvar sem volt kivétel. Ismeretes, hogy II. Károly például egy egész vagyont fizetett egy emberi koponyából készült tinktúra (növényi kivonatok alkoholos kivonata) receptjéért. A gyógyító kannibalizmustól leginkább az epilepsziások vártak csodát. A kivégzésekre összecsődült tömegek között a görcsrohamoktól szenvedő férfiak és nők az első sorokért tolakodtak, mivel úgy gondolták, hogy a nyakazáskor kifröccsenő vérrel érintkezve meggyógyulhatnak.

Sündisznózsírban sült macska torokgyulladásra

„Végy egy kövér macskát, nyúzd meg, tisztítsd meg és húzd ki a beleit. Készítsd elő a sündisznó zsírját, a medvezsírt, gyantát, görögszénát [más néven: görög lepkeszeg, 5 ezer éve ismert gyógynövény és fűszer – megjegyzés a szerzőtől], zsályát, egy köteg mezei szulákot és egy kis szűzviaszt. A felsorolt anyagokkal dörzsöld be és tömb bele a macskába, amelyet süss meg. A kisült zsírral kend be a beteget” – szól a Piócáskönyv.

A középkori Strepsils

„Vedd a pemetefű levét, keverd össze diapenidionnal, és edd meg” – írja a leghíresebb középkori Piócáskönyv a köhögés megszüntetéséről szóló fejezeteiben. A mentához hasonló, az árvacsalánfélék családjába tartozó orvosi pemetefű (Marrubium vulgare) valóban hatékony ellenszer a köhögés kezelésére. A diapenidion pedig egy árpából, cukorból és tojásfehérjéből készült édesség, amelynek igen kellemes íze volt, cukortartalma pedig a mellkas számára járt pozitív hatásokkal. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy betegségeknél kerülni kell a cukrot, ugyanis gyengíti az immunrendszert.

Ha kínoznak a szelek

„Hogy a szeles bántalmak elmúljanak, amelyek a kólika okai, végy köménymagot és ánizst, mindegyikből egyforma mennyiséget, és áztasd fehér borba, és tedd el három napra és három éjjelre. Majd vedd ki onnan, tedd a hamura, és hagyd száradni kilenc napon és kilenc éjjelen át. A kilencedik nap végén tedd a tűz fölé, és hagyd, hogy porrá zúzódjon a keverék. Ezután keverd a főzelékbe, vagy idd meg valamivel, és meg fognak szűnni a szelek, amelyek a kólika legfőbb okai” – szól a középkori orvosság.

Az ánizs és a köménymag valóban „szélhajtó”, tehát a gyógyszer pontosan azt eredményezi, amelyet a szerző ígért. Ugyanakkor az előállítása legalább két hetet vett igénybe, így egyszerűbb volt elmenni egy füvesasszonyhoz, akinek kész gyógyszer is volt a polcán. A két fűszer helyett alkalmazható lett volna még a kapor is, amellyel ugyanolyan hatást lehetett elérni, ezért is adtak a 20. század elején a hasfájós, hascsikarásra panaszkodó (vagy ennek jelét mutató) gyermekeknek kapros vizet.