Cukrászháború, „próbatámadás” vagy épp saját magunk megtámadása – íme a történelem legcéltalanabb csatái
2018. április 17. 18:43 Jeki Gabriella
Az emberiség hosszú és gyakran véres történelme során számos olyan csatát vonultatott fel, amelyekben az egyik fél a sikeres hódítást követően szinte azonnal el is veszítette mindazt, amit korábban megszerzett. A győzelmeket gyakran a súlyos veszteségek kíméletlen valósága fenyegette mind a győztes, mind a vesztes oldalakon. Visszamenőlegesen sok katonai összecsapás tűnik egyszerű időpazarlásnak, de mégis vannak olyan csaták, amelyek „puszta hiábavalóságukkal” emelkednek ki. Szomorú, de szép számmal találhatunk versenyzőket, amelyek közül kikerülhet a történelem legcéltalanabb csatája „vetélkedő” győztese.
Korábban
Emberáldozatokkal mérték fel a németek felkészültségét
Vannak, amelyeket egyszerűen rosszul terveztek meg és hajtottak végre. Ilyen volt például 1942. augusztus 19-én a német megszállás alatt álló észak-franciaországi kikötőnél a Dieppe-i rajtaütés (más néven Jubileum-hadművelet). A politikai és katonai célokat szolgáló, klasszikus gerilla hadművelet elsődleges célja az volt, hogy megmutassa, mennyire hatékony a német radar. A terv az volt, hogy nagy létszámú haderő száll partra a kikötő közelében, amely elpusztítja a két nagy tengerparti tüzérségi üteget, majd sértetlenül elfoglalja a kikötőt. Az események nagyjából így is történtek, és közel hatezer katona, főleg kanadai, szállt partra, a brit Haditengerészet és szövetséges repülőgépek támogatásával.
A rövid, de hatásos orvtámadás az apályt kihasználva vonult volna vissza. Ám a szövetséges erők végül több mint háromezer katonát veszítettek el: a legtöbbjüket a partraszálláskor tették harcképtelenné (elestek, megsérültek vagy fogságba estek). Ráadásul a német légierőt sem sikerült komolyabb harcba „csalogatni”. A hadművelet sikertelensége azonban értékes tapasztalatokhoz juttatta a szövetségeseket. Egyes feljegyzések szerint a Jubileum egyfajta „szándékos áldozat” volt azért, hogy sokkal több életet menthessenek meg, ha majd bekövetkezik a félelmetes „D-nap”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.