7 végzetes pillanat
Bogos Zsuzsanna

Velünk evő középkor

„Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett” – olvashatjuk Mózes második könyvében. A kert emiatt hosszú ideig a harmónia, a tökéletes természet jelképe volt, amely szépségével, rendezettségével gyönyörködtette az embert. Emellett gyógyított és táplált. Sőt, a szigorú szabályok szerint rendezett középkori kolostorkertek növényei a mai napig megfűszerezik életünket.

Az emberek lelkének és testének első számú gyógyítói évszázadokig a szerzetesek voltak.  Gyógyszereiket egyfelől Isten patikájából szerezték, az erdők, mezők kincseinek begyűjtése mellett pedig ők maguk is termesztettek gyógynövényeket a kolostorkertekben. Ennek az orvosi gyakorlatnak köszönhetjük a nemzeti jelképünkké lett pirospaprikát és a ma ismét divatos zöldfűszereket.

Zamatos levelek

Az egyház tudását őrzi a Pray-kódex, melyben a Halotti beszéd, korabeli kottagyűjtemény, Jézus halotti leplének rajza mellett még számos értékes emlék van. Helyet kaptak benne egészségügyi előírások, és a kódex 27 gyógynövénnyel is foglalkozik. Többek között például a gyömbérrel, lestyánnal, rozmaringgal, zsályával, zellerrel, mentával, borssal, izsóppal és a csomborral. A szerzetesi minta hatására ezek a herbák idővel megjelentek a világi közegben, a nemesek kertjében is. A növények olaját kamrákban őrizték, szárítva patikaládákba kerültek, de a híres reneszánsz kertek növényeit a főúri szakácskönyvek lapjain is megtaláljuk: több olyan receptet olvashatunk ezekben, amelyekben a fűszert borba, mustba áztatva ajánlják egy-egy betegség kezelésére. A kolostorokból a főúri udvarokba, majd onnan a paraszti kertekbe is eljutottak gyógy- és fűszernövényeink, egy idő után a levendula, a bazsalikom, a majoránna, a rozmaring, a csombor ott volt minden háztartásban. A szegedi lányok ünneplőjéhez például hozzátartozott a marokba fogott zsebkendő, melyben egy-két szál illatos fűszer biztosította a jó illatot. Kiemelhető a rozmaring, mely olyan fontos növénye volt már a középkornak is, hogy a kolostorkertek tervrajzaiban akkor is feltűnt, ha az adott vidék klímája miatt tényleges termesztésre nem kerülhetett sor. Hazánkban is csak a XVII. században terjedt el igazán, hiszen cserepekben ekkor már át tudták teleltetni. A pozsonyi érseki udvar botanikusa, Lippay János (1606–1666) pástétomokhoz, borba, salátákhoz, ecethez ajánlotta, de írt a növény gyógyhatásairól (elűzi a náthát, a szorongást, a rossz álmokat), és javasolta hajmosáshoz – ma is ott találjuk a samponokban. A néphagyomány a szerelem, a hűség, a tisztaság növényeként tekintett a rozmaringra, amely nem hiányozhatott az esküvőkről, a nászajándékokról.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok