„Csak a halott indián a jó indián” – 7 véres mészárlás az amerikai indiánok történelméből
2018. március 9. 10:31

Korábban
A Könnyek útja
Jackson nem csak hadvezérként, de elnökként is jócskán kivette részét az indián törzsek életének megkeserítéséből. Az 1829 és 1837 között hivatalban lévő elnök meggyőződése volt, hogy az amerikai telepesek Istentől rendelt joga, hogy meghódítsák az amerikai vadont és annak helyén egy virágzó civilizációt építsenek fel. Az ültetvények és az új városok létrehozásának útjában azonban ekkor még sok helyen ott voltak az indiánok által birtokolt hatalmas területek.
Jackson ezért szakított elődei politikájával, amelynek lényege az volt, hogy az Öt Civilizált Törzs (a cseroki, a csikaszó, a csaktó, a krík és a szeminol indiánok) megtarthatja területeit a Mississippi folyótól keletre, feltéve ha átveszik a telepesek szokásait. Jackson egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indiánokat ki kell telepíteni a napjainkban Mississippi, Alabama, Georgia és Florida államokhoz tartozó területekről.
A törvényjavaslat kemény vitákat váltott ki az amerikai Kongresszusban, minthogy számos politikus kegyetlennek és erkölcstelennek tartotta azt. Végül a Szenátus 29 igen és 17 nem szavazattal (a Képviselőház pedig még kisebb különbséggel) fogadta el az Indián-kitelepítési Határozatot, amelynek értelmében 1830 és 1840 között az amerikai hadsereg mintegy 60 ezer indiánt telepített át a Mississippi nyugati oldalára. A mai Oklahoma állam területén kijelölt Indián Területre vezető „Könnyek útján” több ezer indián vesztette életét a kemény időjárás, betegségek és az éhezés miatt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir 20:20
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t 18:05
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette 17:05
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban 16:04
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel 15:05
- Szörényi Éva szabadságharcai 09:50
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc 09:05
- Amerikai tervek szerint épült meg az egész országot rádióadással lefedő lakihegyi torony tegnap