Vízgyűjtő ciszternát tártak fel egy középkori boszniai várban

Egy eddig ismeretlen, a védők vízellátását biztosító ciszternát azonosítottak a bosznia-hercegovinai Teočak középkori erődjének déli tornyában. Tuzla Kanton Kulturális Örökségvédelmi Intézetének felfedezése nagyban segíti a szakembereket az egykor stratégiai jelentőségű erősség belső hálózatának és mindennapi működésének rekonstruálásában.

A szisztematikus régészeti kutatások 2024-ben indult harmadik szakasza jelentős áttörést hozott az erődítmény építészeti szerkezetének megismerésében. Az Edin Bujak, a Szarajevói Egyetem régésze által vezetett, bosnyák, szlovén, szerb és lengyel szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport a déli torony legfelső szintjén azonosította a helyiek által čatrnja néven ismert vízgyűjtőt.

A víztározó elhelyezkedése új adatokat szolgáltat a védelmi építészet és a létfenntartás összekapcsolódásáról. A kutatók egyelőre nem közölték a létesítmény pontos méreteit és befogadóképességét, valamint azt is vizsgálják, hogy az esővizet pontosan milyen technológiával vezették az építménybe. A legfőbb kérdés jelenleg az, hogy a vízkészlet kizárólag a torony őrségét szolgálta, vagy a vár egy nagyobb részének ellátását is biztosította egy esetleges ostrom idején.

A ciszterna felfedezése csupán egyetlen eleme a szélesebb körű feltárási munkálatoknak, amelyek alapvetően megváltoztatják a vár belső szervezettségéről alkotott eddigi képet. A régészek a központi fennsík felé húzódó erődítményfalak mentén egy korábban ismeretlen, kiterjedt csarnokot és egy ahhoz kapcsolódó helyiséghálózatot is dokumentáltak.

Ezek a zárt terek és az újonnan azonosított falmaradványok egy jóval bonyolultabb és sűrűbben beépített erődkomplexumot rajzolnak ki, mint amit a felszínen látható, növényzettel benőtt romok sejtetni engedtek. A tornyok, a védművek, a lakóterek és a vízgyűjtő hálózat együttes vizsgálata lehetővé teszi, hogy a szakemberek megértsék az erőd integrált működését. A régészeti feltárást a jövőben a déli torony állagmegóvó és restauráló munkálatai követik a Tuzla kanton örökségvédelmi programjának keretében.

Az építészeti maradványok mellett az ásatások gazdag tárgyi leletanyagot is a felszínre hoztak a vár területén. A kutatók jelentős mennyiségű kerámiatöredéket, nyílhegyeket, egy lándzsahegyet, különféle használati eszközöket, valamint megmunkált építészeti kőelemeket és gránitból faragott kőgolyókat tártak fel.

A fegyverzetek a helyszín egyértelmű katonai funkcióját és a fegyveres konfliktusok nyomait tükrözik, míg a kerámiák és a szerszámok a falakon belüli mindennapi élet apróbb részleteiről tanúskodnak. A díszített kőtöredékek a komplexum egykori esztétikai kialakításához nyújtanak támpontot. A leletek részletes laboratóriumi és tipológiai vizsgálata még várat magára, így a kutatócsoport egyelőre nem kötötte őket konkrét katonai eseményekhez vagy pontosan behatárolható évtizedekhez.

Teočak vára az írott forrásokban elsőként 1432-ben bukkan fel, bár az eredeti erődítmény építésének pontos idejét a történészek még nem tisztázták. A régió a 15. század során a Magyar Királyság és a terjeszkedő Oszmán Birodalom közötti határvidék stratégiai fontosságú ütközőzónája volt. Az erőd a középkori magyar déli végvárrendszer részeként kulcsfontosságú szerepet játszott az oszmán betörések lassításában. A várkastély 1471 és 1477 között Újlaki Miklós erdélyi vajda, macsói bán és bosnyák király birtokát képezte. Újlaki a korszak egyik legbefolyásosabb magyar főuraként Hunyadi Mátyástól kapta meg a bosnyák királyi címet, hogy a térség katonai védelmét megszervezze a török fenyegetéssel szemben.

A térség geopolitikai viszonyai a 16. század első felében végleg megváltoztak, amikor Teočak és a környező terület az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A vár a török hódoltság időszakában is megőrizte katonai jelentőségét, és a hódítók folyamatosan használták, illetve átépítették. A komplexum végül csak a 19. század első felében veszítette el funkcióját, ekkor hagyták el végleg a helyőrség katonái.

Az egymásra épülő középkori és oszmán rétegek komoly kihívás elé állítják a régészeket a kormeghatározás során. További természettudományos vizsgálatokra van szükség annak kiderítésére, hogy az újonnan feltárt ciszternát a késő középkori magyar uralom idején, az oszmán korszakban, vagy esetleg egy még későbbi átépítés során alakították-e ki a déli toronyban.