Római koriak lehetnek a titokzatos máltai kővájatok

A Málta szigetein található, eddig őskorinak hitt rejtélyes mészkővájatok jelentős része valójában az ókorban, a föníciai és a római uralom idején keletkezett. Az eredményeket bemutató átfogó régészeti elemzést a Journal of Archaeological Science: Reports című tudományos folyóirat publikálta. A kutatás bizonyítja, hogy a nyomok nem egyetlen monumentális ősi hálózathoz tartoztak, hanem évszázadok kereskedelmi forgalma alakította ki őket.

Joel Grima, a Máltai Egyetem régésze a témában eddigi legkiterjedtebb felmérést végezte el. A szakember összesen 2628 elkülöníthető szekérnyomot azonosított, amelyek együttes hossza megközelíti az 50 kilométert. A kutató 228 régészeti helyszínt vizsgált meg, ebből 155 esetében drónos és földi fotogrammetriai módszerekkel háromdimenziós modelleket készített.

A projekt kiterjedt további 82 olyan történelmileg dokumentált helyszínre is, amelyek napjainkra megsemmisültek vagy elérhetetlenné váltak. A Misraħ Għar il-Kbir területén, amelyet gyakran Clapham Junction néven emlegetnek, egy mindössze 80-szor 100 méteres szakaszon kivételesen sűrű, egymást keresztező hálózatot dokumentáltak.

A kővájatok korának meghatározásában a római kori épített környezet nyújtott biztos támpontot. Melite ókori városában, a mai Mdina és Rabat közelében feltárt Domus Romana lelőhelyen egy nyompár olyan római utcák alatt húzódik, amelyek egyértelműen bizonyítják a kora ókori használatot. A marsai kikötőváros térségében a szekérnyomok közvetlenül egy római kori raktárépület küszöbkövein haladnak át, ami funkcionális kereskedelmi kapcsolatra utal.

A kutató 1690 ókori síremlék helyzetét is elemezte, és megállapította, hogy a temetkezések 34 százaléka 50 méteren belül fekszik egy-egy útvonaltól. Ez a területi eloszlás tökéletesen illeszkedik a pun és a római korszak azon szokásához, amely szerint a sírokat a forgalmas utak mellé telepítették.

A mély barázdák kialakulását a mészkőbe vágódó, fémabroncsos kerekekkel felszerelt római szekerek folyamatos áthaladása magyarázza, hasonlóan a pompeji bazaltköveken megfigyelhető kopásokhoz. Ahogy a vájatok egyre mélyebbé és nehezen járhatóvá váltak, az utazók újabb párhuzamos nyomvonalakat alakítottak ki az évszázadok során. A kőfejtők és az utak rétegtani viszonya szintén a klasszikus kori aktivitást erősíti meg, mivel 112 esetben a bányászat vágta át a korábbi nyomokat, míg 17 esetben a szekerek haladtak át a már elhagyott bányagödrökön. Néhány vájat a tengerbe vész, ami korábban a jégkorszaki eredet teóriáját táplálta, de a tengerszint elmúlt kétezer évben bekövetkezett 1,3 méteres emelkedése megmagyarázza a jelenleg 30 centiméteres vízborítottság alatt lévő szakaszok sorsát. A partszakaszok eróziója és a tenger térnyerése miatt a korábbi parti utak mára részben a víz alá kerültek.

Málta szigetvilága a Földközi-tenger középső medencéjének stratégiai pontján fekszik, és a Kr. e. 4. évezredtől kezdve fejlett megalitikus templomépítő kultúráknak adott otthont. A hatalmas kőtömbökből emelt őskori építmények közelsége miatt a korábbi kutatók hosszú ideig hajlamosak voltak a szekérnyomokat is ehhez a korszakhoz kötni. A Kr. e. 8. században azonban föníciai tengerészek és kereskedők telepedtek le a szigeteken, bekapcsolva a területet a kiterjedt mediterrán kereskedelmi hálózatokba. Később a karthágói pun fennhatóság alatt a mezőgazdasági termelés és az áruforgalom jelentősen fellendült, amely megkövetelte a belső területeket a kikötőkkel összekötő úthálózat kiépítését.

A rómaiak a második pun háború idején, a Kr. e. 3. század végén foglalták el Máltát, amely ezt követően a birodalom stabil és virágzó részévé vált. A béke évszázadai alatt a szigeten intenzív kőbányászat és mezőgazdasági tevékenység zajlott, amely elképzelhetetlen lett volna jól működő szállítási infrastruktúra nélkül.

A most publikált elemzés cáfolja azt a romantikus elképzelést, hogy a mészkőbe vésődött nyomok egyetlen rejtélyes ősi mérnöki projekt maradványai lennének. A barázdák ehelyett az ókori mindennapok szerves részei voltak, amelyeket a klasszikus kor kereskedőinek, parasztjainak és kőfaragóinak igásállatai mélyítettek a sziget kőzetébe generációkon keresztül.