Október 23. párhuzamos történetei

A Bem térre vonuló egyetemisták, a Parlament előtt Nagy Imrét váró tömeg és a Magyar Rádiónál követeléseik beolvasását sürgető tüntetők ugyanannak a napnak más-más történetét élték át 1956. október 23-án. A békés demonstrációktól a fegyveres felkelésig vezető események Budapest különböző pontjain és a vidéki városokban párhuzamosan, eltérő ütemben bontakoztak ki, miközben a résztvevők gyakran csak töredékes hírekből értesültek arról, mi történik másutt. A 70. évfordulón a korabeli gyorsírói feljegyzések, filmfelvételek és visszaemlékezések egymás mellé helyezése segít megérteni, hogyan találkoztak a különböző követelések, helyi kezdeményezések és váratlan fordulatok a forradalom első napján.

Több központ, eltérő szövegek: Szeged, Budapest és Debrecen

Az 1956. októberi megmozdulásokat a Rákosi-diktatúra politikai és gazdasági válsága előzte meg. Az erőltetett iparosítás, a mezőgazdasági beszolgáltatás, a politikai üldözés és az életkörülmények romlása széles körű elégedetlenséget okozott. Sztálin 1953-as halála után Nagy Imre miniszterelnökként enyhített a korábbi politikán, de 1955-ben leváltották. A reformok visszaszorítása tovább mélyítette a vezetésen belüli ellentéteket, miközben a változtatás igénye az értelmiség körében is egyre nyíltabban fogalmazódott meg.

Új helyzetet teremtett a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956. februári XX. kongresszusa, amelynek zárt ülésén Nyikita Hruscsov elítélte Sztálin személyi kultuszát és a hozzá kapcsolódó törvénytelenségeket. Magyarországon a Petőfi Kör vitái, Rákosi júliusi leváltása, majd Rajk László és kivégzett társai október 6-i újratemetése növelte a vezetésre nehezedő nyomást. Gerő Ernő pártvezetővé választása nem adott választ a felhalmozódott elégedetlenségre. Az egyetemi mozgalmak ebben a helyzetben kapcsolták össze a hallgatók mindennapi problémáit az ország politikai berendezkedésének kérdéseivel.

Szegeden október 16-án alakult meg a kommunista párt ifjúsági szervezetétől, a Dolgozó Ifjúság Szövetségétől független Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a MEFESZ. Kiss Tamás alapító visszaemlékezése szerint a szervezkedésben az orosz nyelv kötelező oktatásának ügye és az önálló hallgatói érdekképviselet igénye is szerepet játszott. A diákok saját szervezetet hoztak létre, amelynek vezetőit maguk választhatták meg. Már az alakuló gyűlésen politikai kérdések is felmerültek, így az érdekvédelmi és az országos követelések kezdettől összekapcsolódtak.

Az október 20-i szegedi nagygyűlésen elfogadott programban a kollégiumi elhelyezés, a tanulmányi túlterhelés és az utazási kedvezmények mellett megjelent a tájékoztatás szabadsága, a politikai bűncselekményekért kiszabható halálbüntetés eltörlése és a demokratikus választási rendszer követelése is. Nagy Imre és Lukács György pártvezetésbe való beválasztását, az egyetemi autonómiát és a Kossuth-címer visszaállítását ugyancsak szorgalmazták. A hallgatók saját helyzetük rendezését ekkor már az ország közéletének átalakításával együtt képzelték el.

A szegedi kezdeményezés híre küldöttek, személyes kapcsolatok és sajtótudósítások révén jutott el más egyetemi városokba. A következő napokban helyi gyűléseken vitatták meg a csatlakozást és a követeléseket. Budapesten Kiss Tamás is felszólalt a műegyetemi nagygyűlésen, Debrecenben pedig Ambrus János és Jancsó Gábor segítette a szegedi kezdeményezés megismertetését. A kapcsolatok közös fellépést ösztönöztek, miközben az egyes intézmények hallgatói saját problémáikat és javaslataikat is beépítették programjukba.

A budapesti Műegyetem október 22-i nagygyűlésén a vita során a politikai követelések kerültek előtérbe. A 16 pontként közismertté vált program a szovjet csapatok kivonását, Nagy Imre vezetésével új kormány megalakítását, többpárti választásokat, valamint szólás- és sajtószabadságot követelt. A gazdasági pontok a munkabérek, a normák és a parasztság terheinek felülvizsgálatát is érintették. A követeléseket különböző számozású változatokban rögzítették és terjesztették; Batalka Krisztina levéltári feldolgozása 10, 12, 14, 16 és 17 pontos szövegeket is említ. Az ülésen a lengyelországi változások melletti szolidaritást is kinyilvánították, és másnapra tüntetést terveztek.

Debrecenben eközben saját egyetemi gyűléseken formálódtak a követelések. Október 23-án délelőtt a Kossuth Lajos Tudományegyetem előtt összegyűlt hallgatók és oktatók megvitatták a húszpontos programot, majd a megyei pártbizottsághoz vonultak. A pontok a politikai vezetés megváltoztatását, sajtószabadságot, választási reformot, a munkások életkörülményeinek javítását és a parasztság terheinek csökkentését szorgalmazták. A szovjet csapatok kivonásának rendezése mellett a külföldön élő magyarok helyzete és egy közép-európai államszövetség lehetősége is megjelent bennük. A tüntetők elérték, hogy követeléseiket még aznap közölje a Néplap rendkívüli kiadása.

Az eltérések egy városon belül is kimutathatók. A debreceni orvostanhallgatók programjának egyik fennmaradt változata a Szovjetunióval való kapcsolatot a kölcsönös be nem avatkozás alapján kívánta rendezni, egy másik már kifejezetten a szovjet csapatok kivonását követelte. A szegedi nagygyűlés hangfelvétele és sajtóbeszámolója ugyancsak eltérő részleteket őrzött meg: a csapatkivonás követelése hallható a felvételen, a Délmagyarország másnapi tudósításából viszont kimaradt. A dokumentumok összevetése ezért a követelések tartalmának és nyilvánosságra kerülésének megértéséhez is szükséges.

Október 23-ára így több helyszínen, egymással kapcsolatban álló közösségek fogalmazták meg a változtatás programját. A szegedi szervezetalapítás, a műegyetemi nagygyűlés és a debreceni követelések közös ügyeket képviseltek, de eltérő helyi tapasztalatokat és politikai elképzeléseket is tükröztek. A nyilvánosság megszerzése mindenütt a fellépés fontos részévé vált: a gyűléseken elfogadott pontokat újságokban, röplapokon és a rádióban kívánták megismertetni az országgal.

Délutáni fordulat: a tiltástól a tömegtüntetésig

Október 23-án délelőtt Debrecenben már saját követeléseikkel vonultak utcára az egyetemisták, és azok kinyomtatásáról tárgyaltak a helyi pártvezetőkkel. Budapesten eközben még a délutánra tervezett felvonulás megtartása is bizonytalan volt. A szervezkedés és a hatósági döntéshozatal egymással párhuzamosan zajlott: mire a vezetés állást foglalt a demonstrációról, az egyetemeken és a gyülekezőhelyeken már folytak az előkészületek.

A Kossuth Rádió 12 óra 53 perckor ismertette Piros László belügyminiszter közleményét, amely további intézkedésig megtiltotta a nyilvános utcai gyűléseket és felvonulásokat. Másfél órával később, 14 óra 23 perckor ugyanazon a csatornán már a tilalom feloldását jelentették be. A gyorsan változó rendelkezések közben a résztvevőknek a hozzájuk eljutó hírek alapján kellett eldönteniük, hogy elindulnak-e, és milyen feltételek között tarthatják meg a tüntetést.

A budapesti felvonulás két fő diákmenete különböző útvonalon tartott a Bem térre. A pesti egyetemek és főiskolák hallgatói a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol Sinkovits Imre verseket szavalt. Innen a menet a Kossuth Lajos utcán, a mai Károly körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton haladt, majd az akkori Marx térnél, a mai Nyugati térnél a Szent István körútra fordult, és a Margit hídon kelt át Budára. A műegyetemisták eleve a budai oldalról indultak, és a felső rakparton vonultak a közös célpont felé.

„Odaszólt nekem, Imre, addig szavalj valamit! Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem.” (Sinkovits Imre)

Útközben járókelők és más csatlakozók növelték a felvonulók számát. Balogh Éva egykori bölcsészhallgató visszaemlékezése szerint a Margit híd közelében már nehézzé vált az eredetileg karöltve haladó sorok megtartása. A Bem térre érkezve a diákokat további gyülekező csoportok fogadták. A lengyelekkel vállalt szolidaritás mellett itt már a magyarországi változások követelése került előtérbe: Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, a tömeg nemzeti dalokat énekelt.

A nemzeti jelképek használatához kapcsolódott a zászlók közepén látható Rákosi-címer eltávolítása is. A már lyukas lobogóval vonuló tömeget Mikó József filmen, Bojár Sándor fényképen örökítette meg a Margit hídon. Magát a kivágást azonban ezek a felvételek nem mutatják.

„Kedves és boldog embereket lehetett látni az ablakokban. Azt hiszem, az út elején még nem láttam lyukas zászlókat, de a közepe tájékán már igen.” (Erdélyi Tibor)

A címer eltávolításának közismert filmjelenete a Filmarchívum elemzése szerint utólagos rekonstrukció, amely az 1957-ben Münchenben készült Magyarország lángokban című filmben szerepel. Az eredeti képek tehát a lyukas zászló október 23-i használatát dokumentálják, a kivágás ismert mozgóképe pedig az esemény későbbi eljátszását őrzi.

Kora esti fordulat: debreceni sortűz és budapesti várakozás

Debrecenben a délelőtti egyetemi megmozdulás délutánra szélesebb városi tüntetéssé alakult. Kora este a Kossuth utcai rendőr-főkapitányságnál az államvédelmi karhatalom tüzet nyitott a demonstrálókra. Filep Tibor kórházi iratokra is támaszkodó kutatása két halálos áldozatot azonosít: Ács Zoltánt és Gorzsás Andrást; többen súlyosan megsebesültek. A fegyverhasználathoz vezető helyzetnek saját helyi előzményei voltak, miközben Budapesten még tovább tartottak a délutáni tüntetésekből kialakuló gyülekezések.

„Senki nem mozdult, néma csend. Majd még egy felszólítás után azonnal tüzet nyitottak a békés tüntetőkre.” (Lázár Béla)

A Bem térről távozók útja többfelé ágazott. Sokan a Parlamenthez indultak, mások a Magyar Rádió épületéhez vagy a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz mentek. A Kossuth téren késő délutántól egyre nagyobb tömeg várta Nagy Imre megszólalását. Személyéhez az 1953-ban megkezdett reformok folytatásának reménye kapcsolódott. Sötétedés után, a közvilágítás hiányában újságokból készített fáklyák világították meg a teret. A jelenlévők órákon át várták, hogy a politikus választ adjon követeléseikre.

A gyülekező tömegek összetétele folyamatosan változott. Egyetemistákhoz munkások és járókelők csatlakoztak, mások hazamentek vagy újabb helyszínekre indultak. Balogh Éva a Parlament előtti várakozásban vett részt, Mécs Imre később a Rádióhoz ment tovább. Visszaemlékezéseik is érzékeltetik, hogy a délutáni felvonulás résztvevőinek útja az este folyamán különböző tapasztalatokhoz vezetett.

A Bródy Sándor utcában 17 óra táján kezdett növekedni a tömeg, amely a diákkövetelések rádiós beolvasását sürgette. A pontok közvetítése országos nyilvánosságot biztosíthatott volna a mozgalomnak, a műsor fölött azonban továbbra is az állami vezetés rendelkezett. A tüntetők küldöttei tárgyalni próbáltak, miközben a székház őrségét megerősítették. Mécs Imre későbbi visszaemlékezése szerint az utcabeliek az ablakokba tett rádiókészülékeken figyelték, teljesül-e a követelés. A beolvasás elmaradása és az ismétlődő ígéretek tovább növelték a bizalmatlanságot.

„Éva, lőnek a Rádiónál.” Mire én: „Az képtelenség.” És ebben a pillanatban meghallottam az első lövést. (Balogh Éva)

Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára 20 órakor elmondott rádióbeszédében nacionalista jellegűnek minősítette a tüntetést, és a sovinizmus terjesztőit ítélte el. Megszólalása a követeléseik közvetítését várók körében újabb csalódást okozott. Mécs Imre visszaemlékezésében a beszéd lekezelő hangját és annak helyszíni hatását emelte ki. A Rádió körül ekkor már órák óta tartott a konfliktus: a küldöttségek tárgyalásai, az épület védelmére tett intézkedések és a tüntetők egyre türelmetlenebb fellépése egymásra hatott. Gerő megszólalása ebben a kialakult helyzetben fokozta tovább a feszültséget.

Három budapesti helyszín, három eltérő valóság

Október 23-án este a Parlamentnél, a Sztálin-szobornál és a Magyar Rádió épületénél különböző célok vezették az összegyűlteket. A Kossuth téren politikai választ és Nagy Imre fellépését várták, a Dózsa György úton a diktatúra egyik jelképét akarták eltávolítani, a Bródy Sándor utcában pedig a követelések nyilvánosságra hozataláért indult tüntetésből fegyveres összecsapás bontakozott ki. A helyszíneket hírek és az egyik csoporttól a másikhoz továbbinduló résztvevők kapcsolták össze.

Nagy Imre valamivel este 9 óra után szólt a Parlament előtt várakozó tömeghez. Ekkor még nem volt kormányfő, ismételt miniszterelnöki kinevezésére október 24-én hajnalban került sor. Beszédében demokratikus reformokat helyezett kilátásba, ugyanakkor a fennálló intézményekbe vetett bizalmat, nyugalmat és fegyelmet kért, végül hazatérésre szólította fel a jelenlévőket. A fogadtatás vegyes volt: a helyeslő kiáltások és a taps mellett zajongás, fütty és elégedetlen közbeszólások is hallatszottak. A feljegyzett reakciók azt mutatják, hogy a reformok ígérete a hallgatóság egy részének már kevésnek bizonyult.

A beszédet Fenyvesi Mária gyorsírással rögzítette, de az első mondatokról lemaradt. Jegyzetének 1989-es átirata 2008-ban került nyilvánosságra, ám ettől megkülönböztetendő az a szerkesztett beszédszöveg, amelyet az MTI már 1956. október 23-án este továbbított a reggeli lapoknak. A helyszíni feljegyzés külön értéke, hogy a közönség reakcióit is megőrizte.

Fenyvesi a beszéd után az épületben folytatta a jegyzetelést. Rainer M. János elemzése szerint körülbelül negyed tíztől negyed tizenegyig rögzítette Nagy Imre, a jelenlévő miniszterelnök-helyettesek, írók és tüntető küldöttek beszélgetését. A küldöttek újabb, rádióban elmondandó beszédet sürgettek, amelyben Nagy a követeléseikre is választ adna. Erdei Ferenc elsősorban a megnyugtató fellépést szorgalmazta. A résztvevők tehát ugyanannak a tervezett megszólalásnak is különböző feladatot szántak.

A Dózsa György úton eközben a Sztálin-szobor ledöntésével próbálkoztak. A délután megkezdett munka órákon át tartott: a kötelekkel és járművekkel végzett húzatás kezdetben eredménytelen maradt, végül lángvágóval gyengítették meg a bronzalakot a csizmái fölött. A ledöntött szobor után a talapzaton maradó csizmák is a forradalom ismert jelképévé váltak. Az itt összegyűltek közül egyesek később a Rádióhoz indultak. Pongrátz András visszaemlékezése szerint már a szobornál hallottak az ottani lövöldözésről.

„Drótkötelekkel, teherautókkal próbáltuk lehúzni a szobrot. De kipörögtek a kerekek. Megpakoltuk macskakövekkel a tehergépkocsikat, hogy nehezebbek legyenek. Akkor meg a drótkötelek szakadtak el.” (Pongrátz András)

A Rádió körül a követelések beolvasását sürgető tüntetők és az épületet védő fegyveresek közötti konfliktus az esti órákban súlyosbodott. A tárgyalási kísérleteket összecsapások, majd fegyveres harc követte. A központi mentőállomás esetnaplói szerint 21 óra 12 perckor már lövési sérülésről érkezett bejelentés a környékről. Ez az adat a sérülés bejelentésének időpontját rögzíti, az első lövés pontos idejét önmagában nem határozza meg. A következő órákban a Bródy Sándor utca és környéke elhúzódó tűzharc színterévé vált.

„Nekem azt mondta ez a gyerek, hogy oda lőjek, ahol fényt látok. A fegyver villanását este már jól lehet látni. Jól van, lőjünk oda!” (Kabelács Pál)

A fegyveres testületek tagjai eltérően reagáltak a helyzetre. Egyes katonák a tüntetőkhöz csatlakoztak, mások az őrzésükre bízott épületeknél maradtak; a felkelők rendőröktől és katonáktól is szereztek fegyvereket. Az éjszaka folyamán üzemekből és fegyverraktárakból további fegyverek és lőszerek érkeztek. A környéken tartózkodók között ugyanakkor sokan kapualjakban, udvarokban és üzlethelyiségekben kerestek menedéket. Egyazon utcában is más tapasztalatot jelentett fegyverrel harcolni, sebesültet menteni vagy fedezékben várni.

A Rádiónál történtek híre a parlamenti tárgyalóba is eljutott, miközben ott még a tömeg megnyugtatásáról és a pártvezetés válaszáról tanácskoztak. A beszélgetés végén Nagy Imre a pártközpontba, a küldöttek a Rádióhoz indultak. A három helyszín eseményeinek összevetése így azt is megmutatja, milyen korlátozott lehetett az egyes szereplők áttekintése: a politikai megoldást keresők, a jelképes követelést végrehajtók és a fegyveres összecsapás résztvevői ugyanannak az estének eltérő helyzeteiben cselekedtek.

„A szolgálat átvétele után hallottuk a vonalon lévő budapesti állomásoktól, hogy a városban zavargások vannak. […] Éjfélig a vasúti forgalomban nem volt zavar.” (Kardos Kázmér)

Töredékes nézőpontok

Miközben a Rádiónál fegyveres harc zajlott, a magyar pártvezetés az este folyamán szovjet katonai segítséget kért, a moszkvai vezetés pedig elrendelte a beavatkozást. Az országban állomásozó szovjet erők Budapest felé indultak, és október 24-én hajnalban harckocsik jelentek meg a fővárosban. A politikai követelésekért indult mozgalomnak ettől kezdve a szovjet katonai beavatkozással is szembe kellett néznie.

Nagy Imre ismételt miniszterelnöki kinevezése közben sem vetett véget az utcai harcoknak. A következő napokban a forradalom országszerte kibontakozott, helyi forradalmi bizottságok és üzemi munkástanácsok alakultak. Ezek a fejlemények azonban október 23-án még nem alkottak előre látható eseménysort: a tüntetők, a küldöttségek tagjai és a politikai vezetők a gyorsan változó helyzetben, eltérő értesülések birtokában hozták meg döntéseiket.

A forradalom első napján a békés tiltakozás, a politikai tárgyalás és a fegyveres ellenállás egymás mellett volt jelen. A Parlament előtt összegyűlt tömeg a politikai vezetéstől várt választ, a Rádiónál a követelések beolvasásáért indult demonstráció fegyveres összecsapásba torkollott, Debrecenben pedig a karhatalom sortüzet nyitott a tüntetőkre. A változtatás igénye összekapcsolta a különböző helyszínek résztvevőit, de céljaik, lehetőségeik és tapasztalataik eltértek egymástól. Az események túlléptek a tüntetést kezdeményező egyetemisták eredeti tervein.

Október 23. története ezért a különböző helyszínek eseményeinek és a közöttük terjedő hírek összevetésével érthető meg. A visszaemlékezések, filmfelvételek, hangzó dokumentumok és gyorsírói feljegyzések egymást kiegészítve mutatják meg, mit tapasztalhattak, tudhattak és remélhettek az egyes szereplők.

A 70. évfordulón ezek a források ahhoz is közelebb visznek, hogyan kapcsolódtak össze a helyi kezdeményezések, a politikai döntések és az utcai megmozdulások egy országos forradalom nyitónapjává, amelynek következő fordulatait maguk a résztvevők is csak részben láthatták előre.