Görög mítoszokkal gúnyolta a pogány isteneket Aranyszájú Szent János
A görög mitológia ismert történeteivel igyekezett nevetségessé tenni az ókori isteneket Aranyszájú Szent János, a kereszténység egyik legjelentősebb hitszónoka. Fabrizio Petorella olasz kutató új tanulmánya szerint a 4. századi egyházatya tudatosan használta fel ellenfelei saját vallási hagyományait, hogy a keresztény hit felsőbbrendűsége mellett érveljen.
- Aranyszájú Szent János görög mítoszokat használt a pogány istenek bírálatára.
- Apollón és Daphné történetét, valamint Arész és Aphrodité viszonyát is felidézte.
- A kutatók szerint a keresztény hitszónok tudatosan alkalmazta a görög szónoklattan eszközeit.
A kutató Aranyszájú Szent János: Beszéd Szent Babilászról és a görögök ellen című művét vizsgálta, amely valószínűleg a 370-es évek végén keletkezett Antiokheiában. A később konstantinápolyi érsekké választott János ebben nemcsak a keresztény vértanú csodás tetteit méltatta, hanem a görög istenekről szóló történetek ellentmondásait is igyekezett leleplezni.
Érvelésében fontos szerepet kapott Apollón és Daphné mítosza. A görög hagyomány szerint az isten szerelemre lobbant a fiatal nő iránt, aki azonban menekülni próbált előle. Aranyszájú Szent János elbeszélésében Daphnét a föld rejti el üldözője elől, helyén pedig babérfa sarjad. Apollón végül a fát öleli magához, ami a keresztény hitszónok előadásában inkább nevetségesnek, mint isteni viselkedésnek tűnik.
A történet különösen fontos volt Antiokheiában, amelynek Daphné nevű elővárosában Apollón híres szentélye és jóshelye állt. János elbeszélése szerint a jósda elnémult, miután a közelébe szállították Babilász keresztény vértanú földi maradványait. A hitszónok ezt a kereszténység győzelmeként értelmezte. Az állítólagos csodát azonban nem tekinthetjük történetileg bizonyított eseménynek.
Egy másik példájában Arész és Aphrodité szerelmi viszonyát idézte fel. A mítosz szerint a házasságtörő párt Aphrodité férje, Héphaisztosz csapdába ejtette, majd a többi isten előtt megszégyenítette. János a történettel azt kívánta érzékeltetni, hogy az emberek által tisztelt istenségek maguk is erkölcsileg kifogásolható tetteket követnek el.
Ez is érdekelhet
Petorella szerint az egyházatya nem véletlenül választotta ezeket a történeteket. A görög szónoklattan módszereivel, közvetett elbeszéléssel és ismétlésekkel olyan egyszerű, olykor meseszerű előadásmódot alakított ki, amely még inkább kiemelte a mítoszok számára képtelennek tűnő mozzanatait. Így anélkül kérdőjelezhette meg az istenek tekintélyét, hogy minden állítást külön cáfolnia kellett volna.
A mű hátterében a kereszténység és a hagyományos görög–római vallás közötti 4. századi küzdelem állt. Julianus császár korábban a régi istenek tiszteletének megerősítésére törekedett, és a görög műveltséget is szorosan összekapcsolta a hagyományos vallással. Aranyszájú Szent János azonban éppen azt bizonyította írásával, hogy a klasszikus irodalom és a szónoklattan eszközei a keresztény hit védelmében is felhasználhatók.
