Állva hallgatta Beethoven Gyászindulóját a Zeneakadémia közönsége 1956 telén

„Tégy jót, ahol csak teheted, a szabadságot mindennél jobban szeresd, és soha ne tagadd meg az igazságot, még a hatalommal szemben sem.” - Beethoven 1793 májusában ezeket a gondolatokat jegyezte le Theodora Johanna Vocke emlékkönyvébe, és bár a zeneszerzőről már a korban is köztudott volt, hogy az elnyomás minden formáját elutasítja, valószínűleg sohasem gondolta volna, hogy közel másfél évszázaddal később Egmont-nyitány című műve egy brutálisan levert szabadságharc szimbóluma lesz.

Ludwig van Beethovent 1809-ben a bécsi Burgtheater igazgatója kérte fel, hogy írjon kísérőzenét Goethe Egmont című, ötfelvonásos darabjához. A költőért rajongó zeneszerző örömmel tett eleget a kérésnek, és 1810 júniusára be is fejezte a nyitányból és további kilenc tételből álló mesterművet. A holland szabadságharcos alakját megörökítő zene már első bécsi bemutatójakor különös aktualitást nyert: a várost ugyanis 1805-ben és 1809-ben is megszállták a francia csapatok, így az elnyomással szembeni ellenállás és a szabadságért vállalt áldozat története a korabeli közönség számára is nagy jelentőséggel bírhatott.

Goethe drámájának központjában Lamoral van Egmont németalföldi főnemes története áll, aki a spanyol uralkodó egykori hadvezéreként szembefordult a németalföldi tartományok szabadságjogait korlátozó intézkedésekkel. Bár II. Fülöphöz mindvégig hűséges maradt, Alba hercege 1567-ben elfogatta, majd a következő évben kivégeztette. Halála tovább szította a spanyolellenes indulatokat, alakja így gyorsan a németalföldi felkelés szimbóluma lett. 

Egyes visszaemlékezések szerint 1956. október 23-án, este 22 óra körül a Bródy Sándor utcában dúló harcok miatt a Magyar Rádió beszüntette az adást, a rádióhallgatóknak azonban nem kellett sokáig várniuk a folytatásra: másnap ugyanis az Országház közelében lévő két mobil rádióskocsiból új rádiósugárzás indult. Jócskán megnehezítette ugyanakkor a megbízottak munkáját, hogy a közeli Parlamentben mindössze négy hanglemezt találtak, amelyek közül egy a Himnuszt és a Szózatot, egy másik pedig egy operát tartalmazott. Szerencsére a lemezek között volt Beethoven Egmont-nyitány című munkája is. "A választékot végignézve valahogy úgy éreztem, hogy a történtekhez, a tragikus lövöldözésekhez, a sok bánathoz nem illik más, csak az Egmont-nyitány. Ha már a sors ezt adta nekem, akkor kihasználom, gondoltam." - nyilatkozta később Südi Nándor rádiótechnikai szakember, aki ezzel a tettével valószínűleg nemcsak a szabadságharc alatti tájékoztatás, hanem Beethoven és az 1956-os események közötti kapcsolat egyik kulcsfigurájává is vált. 

A rádióban később gyakran felcsendültek részletek a Bánk bánból, a Hunyadi Lászlóból, a Nabuccóból és a Don Carlosból is, közülük azonban egyik sem illett annyira a tragikus, de egyben felemelő eseményekhez, mint Beethoven remekműve. Dr. Szigethy István a Zala Megyei Hírlapnak 2009-ben így emlékezett vissza erre az időszakra: „Nem lehetett műsort szerkeszteni, a forgatókönyvet az események írták. Rengeteg rögtönzött riport hangzott el, utána valamilyen kéznél levő lemezt tettek fel. Mivel az ideiglenes stúdióban nem állt rendelkezésre kellő választék, gyakran ismételtek. Olyan műveket, leggyakrabban operarészleteket, amelyek illettek az akkori hangulathoz. Nyilván azokat szedték össze hamarjában, amelyek a szabadsághoz kötődtek”.

A forradalom leverése után nem sokáig hallgatott a szabadságharc himnusza, a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) tagjai ugyanis - több mint két hónapig tartó kényszerszünet után - 1956. december 31-én hangversenyt tartottak, amely Beethoven darabjait kívánta megszólaltatni. A Ferencsik János vezénylete alatt lezajló koncert nyitószáma természetesen az addigra már mindenki által ismert Egmont-nyitány volt. A műsor zárószekciójában emellett elhangzott a komponista Eroica című szimfóniája is, amelynek második, meglehetősen terjedelmes tételét, a Gyászindulót a Zeneakadémia közönsége egy emberként megmozdulva, állva hallgatta végig.