„Csak a halott indián a jó indián” – 7 véres mészárlás az amerikai indiánok történelméből
2018. március 9. 10:31
Korábban
Andrew Jackson és a Vörös husángok
Az 1812-es angol-amerikai háború déli hadszínterén az angolok ugyancsak igyekeztek szövetségeseket találni az őslakos törzsekben. A krík indiánok ekkor maguk is egy belső konfliktussal néztek szembe. Bár a krík nemzet nagy része békére törekedett az amerikaiakkal, a Vörös husángoknak nevezett csoport eltökélt volt azt illetően, hogy a telepeseknek minden lehetséges eszközzel ellent kell állni.
A Vörös husángok 1813. augusztus 30-án megtámadták az Alabama állambeli Mims erőd helyőrségét és a győzelmet követően annak teljes lakosságát – beleértve a több száz asszonyt és gyermeket is – lemészárolták. Természetesen a megtorlás sem késett amerikai részről. 1814 novemberében, a később elnökké is választott Andrew Jackson tábornok vezette amerikai erők fontos győzelmet arattak Tallushatchee mellett.
A győzelmet követően a bosszúszomjas amerikai katonák 186 indiánt mészároltak le. A megtorlás során számos indián gyermek maradt árván. Egy alig hároméves kisfiút Jackson magához is vett, miután a túlélő asszonyok között nem akadt egy sem, aki gondját viselte volna. Lyncoya Jackson ezután a későbbi elnök másik örökbefogadott fia mellett nevelkedett egészen 16 éves koráig, amikor is tuberkolózisban elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap