2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket
Ligeti Dávid

Fritz Haber és a harci gázok

Az első világháború (1914‒1918) minden korábbi fegyveres konfliktusnál nagyobb teret nyitott a vegyészeti eszközök bevetésére. A hadszíntereken olyan új, addig csak kísérleti stádiumban lévő vagy még nem ismert fegyverek jelentek meg, amelyek átalakították a hadviselést, egyben tovább fokozták a háború okozta borzalmakat, minden korábbinál elképzelhetetlenebb poklot zúdítva a katonákra. A harci gázok felhasználását elsődlegesen az 1914-es év háborús hónapjainak elkeserítő tapasztalatai okozták: a frontális támadások az iszonyú véráldozatok árán is zömében eredménytelenek maradtak, ezért a hadviselő felek új eszközöket kerestek.

Úton a háborúba

A XIX. század második fele a kémia aranykorát hozta, s ez a harcászatra is jelentős hatást gyakorolt. Alfred Nobel 1867-ben szabadalmaztatta a dinamitot, amely minden korábbinál hatékonyabb robbanóanyagot biztosított a haderők számára. 1855-től a Bessemer-konverter révén az addigiaknál jelentősen több és jobb minőségű acélt lehetett előállítani, így a tüzérség potenciálja is a sokszorosára növekedett. Egyes számítások szerint a tűzerő mintegy hatvan év alatt, 1914-re közel hússzorosára emelkedett.

A konvencionális fegyverek mellett számos új harci eszköz kifejlesztése vált lehetővé. A századfordulón már több államban is hatékony lángszórókat fejlesztettek ki, ezek gyújtóanyagát általában a nyers benzolhoz kevert fűtőolaj vagy benzin alkotta. Emellett a vegyi anyagok harctéri alkalmazása is egyre inkább elérhető realitássá vált az 1880-as évektől.

Ezeket a veszélyeket érzékelve az 1899-ben aláírt első, hágai egyezmény megtiltotta a fojtó harci gázok felhalmozását és bevetését.

A vegyi harcászat atyja

Az első világháborúra vegyészként alighanem a német Fritz Haber fejtette ki a legnagyobb hatást. Haber Karl Bosch kollégájával a háború előestéjén szabadalmaztatta az úgynevezett Haber‒Bosch-eljárást, amely az ammónia nagyipari és tömeges előállítását tette lehetővé. Ez kezdetben a műtrágyagyártást befolyásolta jótékonyan, de hamar világossá vált az eljárás katonai értéke is: elsősorban a robbanóanyagok előállítása terén. Szintén fontos vívmány volt, hogy a fejlesztés révén a Német Birodalom jelentős mértékben függetlenedni tudott a természetben előforduló salétromforrásoktól ‒ amelyek többsége Chilében volt található ‒, így egy háborús blokád sem béníthatta meg tartósan a német vegyipart, ahogy ez a háború során igazolást is nyert.

Haber a háború kitörése után tudását a német haderő számára kívánta hasznosítani. Ő volt a legfontosabb kezdeményezője és támogatója a klórgáz harci alkalmazásának: gyakorlatilag a háborút eldönteni képes fegyverként tekintett annak tömeges bevetésére. A tudósnak azonban meg kellett oldania azt a problémát, hogy a gázt miképpen lehet a leghatékonyabb módon alkalmazni a csatatéren. Javaslata az volt, hogy tartályokból fújják ki a mérgező vegyületet ‒ ezzel az 1899-es hágai tiltást is kijátszotta, mivel az expressis verbis a fojtógázok lövedékekben való bevetésére vonatkozott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár