A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
2022. december 1. 10:52 Múlt-kor
Mi a közös Apor Vilmosban, Kucsera Ferencben, Salkaházi Sárában, Kolbe atyában és az amerikai milliomos, Alfred Vanderbiltben? Mindannyian az életüket áldozták embertársaikért. A szeretet mártírjain kívül téli számunkban olvashatnak még a magányos díváról, Maria Callasról, Alfred Nobel kalandos életéről, Sisi botrányos unokahúgáról, valamint az ünnepelt zongorista és komponista Clara Schumannról is. Kapható az újságárusoknál!
Édesanyja visszaemlékezése szerint a kis Rajmund Kolbénak a templomban egy titkos oltár előtt megjelent a Szűzanya két koronával a kezében. Az egyik fehér volt, amely azt jelképezte, hogy tisztaságban fog élni, a másik piros, miszerint mártírrá válik. A gyermeki látomás később beigazolódott. Hiszen felnőttként és Isten szolgájaként egész tevékenysége a bűntelenség melletti tanúságtételről szólt, és amikor kellett, készen állt meghozni a legnagyobb áldozatot: életét adta egy embertársáért.
A szentendrei Duna-parton 1919. június 25-én kivégezték Kucsera Ferenc római katolikus káplánt. Fiatal életét a monitorok lázadásaként emlegetett budapesti ellenforradalom másnapján, a járási direktórium tagjainak parancsára oltotta ki a gyilkos sortűz. A később alaptalannak bizonyult vád szerint ő lett volna a helyi ellenforradalom vezetője. Mindössze 27 évet élt.
Az áldozathozatal kérdése mindig mélyen foglalkoztatta Apor Vilmost, azonban azt nem csupán lelkipásztori szolgálatára értette, hanem a szó legszorosabb értelmében is. Nyíltan beszélt róla, tudatosan készült rá. S a mellette lévők beszámolói szerint a halálos ágyán azzal a bizonyossággal várta az elkövetkezőket, hogy Isten meghallgatta az imáit, és elfogadta az ő áldozatát.
A magazin téli számának dosszié rovatában olvashatnak még az embermentő Jane Hainingről, boldog Salkaházi Sáráról, de még a milliomos Alfred Vanderbiltről is, aki mentőmellényét másnak adva ment a hullámsírba.
Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai. Erzsébet császárné életének izgalmas részleteibe engednek bepillantást a közvetlen környezetének tollából származó feljegyzések. Ezek közül a legvitatottabb forrásértékű emlékiratot Sisi unokahúga, Marie Louise von Wallersee-Larisch írta. Feltételezhető, hogy lejáratás céljából szándékoltan közölt több téves adatot a magyarok szeretett királynéjának mindennapjairól.
Maria Callas, a magasságok és mélységek primadonnája. Összeszámolta-e vajon valaki, hogy Maria Callas, a XX. század egyik legnagyobb operaénekese hányszor és hogyan halt meg a színpadon?! A Traviátában tüdővész viszi el, Normaként máglyán ég el, Toscaként az Angyalvárból veti le magát a mélybe, Aidaként egy sziklasírba temetve várja a halált, Médeaként tőrt döf a szívébe…Zaklatott élete a valóságban is drámai módon, fiatalon ért véget. Csupán ötvenhárom éves volt, amikor párizsi otthonában elhunyt: infarktus végzett vele, vagy a számlálatlanul bevett altatópirulákkal öngyilkosságot követett el?
Alfred Nobel, a pusztítás és a béke atyja. Manapság Alfred Nobelről leginkább a róla elnevezett díj jut mindenkinek az eszébe. Tulajdonképpen ez volt a végakarata is, hiszen nem számított különösebben népszerű vagy kedvelt személyiségnek a kortársai körében. De mi is vezetett el a világszerte megbecsült, rangos díj megalapításához?
A Múlt-kor téli számában olvashatnak még a tékozló fiúról, aki végül a pártfőtitkári székig jutott: Grósz Károlyról, továbbá Clara Schumannról, aki korának ünnepelt zongoristája és komponistája lett, illetve megismerhetik, milyen volt a múlt század eleji Szentföld egy magyar szemével: Kieselbach Gyula 1916-ban harcolni ment Palesztinába, de a csaták szünetében volt ideje fényképezni is.
A képzőművészet szerelmeseivel ezúttal Diego Velázquez Krisztus Márta és Mária házában című festményét vesszük górcső alá, a kastélyok kedvelőit pedig a komjáti Wodianer-kastélyban látjuk vendégül.
A magazin téli száma november 29-től kapható a nagyobb újságárusoknál, benzinkutakon, valamint Tesco, Auchan és Interspar üzletekben, itt pedig kedvezményesen előfizethető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.