A Béri előnév használata a 16. század végétől vált rendszeressé a családban. Birtokaik Vas és Sopron vármegyében voltak. Fiatalon Csobánc várában szolgált a gyalogság vajdájakánt, s részt vett a törököt kiűző háborúban. 1700-ban Vas vármegye főszolgabírája lett. 1704 decemberében csatlakozott II. Rákóczi Ferenc csapataihoz, aki kinevezte ezredeskapitánnyá, 1709-ben brigadérossá. Bátor, leleményes és fáradhatatlan alparancsnok volt, több diadalmas ütközetet vezetett, így Győrvárnál és Kölesdnél is legyőzte az osztrákokat. 1710. október 28-án, Szekszárd határában a császáriak fogságába esett. A haditörvényszék halálra ítélte és kivégezték.
Macpherson Ruthven-ben született 1736. október 27-én. Szülővárosában tanított, és itt ismerkedett meg a felföldi őslakók nyelvével, a gaellel. 1760-ban kiadott néhány költői töredéket `A Skót Felföldön gyűjtött ősi költői töredékek` címmel. A kiadvány olyan nagy sikert aratott, hogy a következő évben közadakozásból gyűlt pénzen hosszabb gyűjtőútra indulhatott. Ennek eredményeként 1762-ben meg is jelent `Fingal ősi epikus költemény hat könyvben, valamint számos más költemény Ossziántól, Fingal ír király fiától gael nyelvből fordítva`. Később bebizonyosodott, hogy az Osszián-dalok nagy részét ő költötte, s nem eredeti gyűjtések. Az 1760-as évek végén Amerikában járt, mint Nyugat-Florida kormányzójának magántitkára, majd hazatérése után különféle állami hivatalokat töltött be, 1770-1780 között parlamenti képviselő volt. Prózában lefordította az Iliászt, s jelentős forrásértékű történelmi művet írt Nagy-Britannia titkos történetéről.
Zsidó családban született 1797. december 13-án, később katolizált. 1830-ben Párizsba ment, ahol a német kultúra képviselőjeként, és hazai lapok tudósítójaként működött. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt. Első jelentős kötete, a Dalok könyve valamennyi lírai motívumot tartalmazta: a szerelmi- és tájlírát, és a gondolati költészetet egyaránt. Ugyanakkor már fiatalkori írásaiban is a nagy szatírikus volt, aki minden alkalmat megragadott, hogy mindent és mindenkit kigúnyoljon, akit csak lehet. Gúnyorossága későbbi, politikai és az irodalmi élettel foglalkozó verseiben csak fokozódott. Számos legendát és történelmi eseményt dolgozott fel: a Tannhäusert, Marie Antoniette-t, Belcazart, Dávid királyt. Németország - egy téli rege című költeménye a német valóság összefoglalása. Jelentős mértékben hatott Petőfire, hiszen mind népi hangvételükben, mind politikai radikalizmusukban hasonlítottak. Lelkes versben üdvözölte a magyar forradalmat, példaként állította a németek elé. Legjelentősebb prózai írásaiban, az útiképekben sorra vette a német valóság számos elemét, a tájleírások mellett sok politikai és irodalmi kérdésben foglalt állást. Dalait számos zeneszerző megzenésítette, köztük Liszt Ferenc is, akivel Párizsban szoros kapcsolatban állt. Gyűjteményes kötete magyarul Versek. Prózai művek, valamint Versei címen jelentek meg. Időskori lírája, a Mouche-dalok megható dokumentumai a testi erőn túli, szellemi, érzelmi kapcsolatnak. Utóélete is tanulságos. A zsidók hitehagyottnak tartották, a keresztények zsidónak. Az antiszemitizmus erősödésével igyekeztek agyonhallgatni. Jellemző, hogy Loreley című híres balladáját a hitleri időkben `ismeretlen német költő verseként` tanították, mivel kihagyni nem lehetett. Düsseldorf városa még húsz éve is tiltakozott, amikor nagy szülöttjéről akarták elnevezni az ottani felsőoktatási intézményt. Ma mégis ez a neve: Heinrich Heine Egyetem.
Tudományos munkásságának súlypontja az asztrofizika: az üstökösökkel és meteorokkal, az állócsillagok színképelemzésével, a Jupiter és Mars fizikájával, a Nap fotoszférikus jelenségeivel foglalkozott. Számos műszert szerkesztett és a fényképezés csillagászati alkalmazásában is jelentős a munkássága. Emlékét őrzi a Konkolya nevű kisbolygó. 1869-ben Ógyallán (szlovák nevén: Hurbanovo) csillagvizsgálót és meteorológiai megfigyelő állomást létesített. Az obszervatórium jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia Meteorológiai és Geomagnetikai Intézeteként működik. 1890-1911 között az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet igazgatója volt, s az ő vezetése idején szervezték meg a prognózis-szolgálatot és akkor adták ki az első térképes időjárásjelentést.
1908-tól az Akadémiai Könyvtárban dolgozott, majd 1921-ig az MTA főtitkári hivatalát vezette. 1921-től újságíró, szerkesztő volt. 1939-től a budapesti egyetemen tanított. Sokat tett a magyar könyvtárügy, a könyvek védelmében. Műfordításaival lehetővé tette az orosz irodalom mélyebb megismerését. Elsőként állított össze Dosztojevszkij-monográfiát. Sokat foglalkozott a rokon népekkel is, könyvet írt a szibériai tundrák nomádjairól, rendszeresen ismertette a finn irodalmat. Művelődéstörténészként a magyar történelemmel kapcsolatos érdekességeket, színes képeket, furcsaságokat gyűjtötte össze és adta ki. Tudományos tevékenysége mellett kiváló pedagógus volt.
A játiva-i születésű művész Olaszországban tanult, utána Nápolyban maradt, ahol főleg a spanyol alkirály rendelésére dolgozott. Jelentős hatással volt a spanyol festészet későbbi nemzedékeire. Képeinek témája főként a szentek élete és mártíromsága. Jelentősebb művei: Szeplőtelen fogantatás (1635), Pásztorok imádása (1643), Szent Ágnes (1641), és legnagyobb remeke a Pál remete (1649). Antik tárgyú kompozíciókat is festett: Gladiátornők (1636). Rézkarcait is számon tartja az utókor. Szent András vértanúsága című vásznát a Szépművészeti Múzeum, Acantarai Szent Péter című képét az Esztergomi Keresztény Múzeum őrzi.
József Attila-díjas író Nyírmártonfalva-Guton született. A II. világháború előtt munkás volt, majd katonaként a Szovjetunióban fogságba került. Hazatérése után díjbeszedő, később műszaki tervezőként dolgozott. Írói pályája újságcikkekkel, riportokkal kezdődött. Debrecenben és Győrött, majd 1954-56 között a Szabad Népnél volt újságíró. 1957-61-ben ismét a debreceni lapnál dolgozott. Később - mivel a kritikai hang is megjelent írásaiban - eltávolították a politikai sajtóból. Előbb az Alföld, majd a Tiszatáj szerkesztője lett. Első műveiben a történelmi és társadalmi változásokat írta meg. (Egy párttitkár feljegyzései, Forró napok - 1956). Történelmi regényei és esszéi, valamint szociografikus írásai, társadalomrajzai legtöbbször Debrecen múltjához kapcsolódtak (Nálunk vidéken, Gyémántper, A város és a fejedelem, Délibábjaim városa). Ismertek szatirikus művei is: Pávatoll - Illetlenek, Kerek egymillió, Ki vágta fejbe Hudák elvtársat?, Faházikó. Szegeden mutatták be Mindenki városa című drámáját. A Magyarország felfedezése sorozatban 1970-ben jelent meg Égő arany című riportkönyve. Megírta önéletrajzát is. 1988. december 3-án halt meg Debrecenben.
Cigányzenész családból származott, Jászberényben és Budapesten cigányzenekarokban játszott. 1926-ban Lausanne-ban adta első önálló cimbalomhangversenyét. 1927-35-ben Franciaországban élt, 1935-ben tért vissza Magyarországra, 1938-tól haláláig a Zeneművészeti Főiskola tanára volt. Hangszerének egyik legnagyobb mestere volt, műsorain klasszikus magyar, román és szerb táncok szerepeltek improvizációkkal. Páratlan művészetének köszönhető, hogy a cimbalom zongorakísérettel a hangversenypódiumok hangszere lett. Ő építette ki a hangszer klasszikus repertoárját, ő vezette be a zongorakíséretes előadásmódot. Sztravinszkij maga is vett órákat Rácztól, sőt átiratokat is komponált számára. Saint-Saëns `a cimbalom Lisztjének` nevezte őt. Budapesten hunyt el 1958. március 28-án.
