100 éves a Nobel-díj

2001. december 20.-Múlt-kor

Az alapító Alfred Nobel végrendelete értelmében öt kategóriában díjazzák az arra érdemeseket.

Az alapító Alfred Nobel végrendelete értelmében öt kategóriában díjazzák az arra érdemeseket. Magyarok közül eddig 12 fő kapta meg a legrangosabb tudományos elismerést.
A legenda szerint matematikai azért nincs, mert Nobel élettársa egy matematikusért hagyta el a dúsgazdag svédet. Így az egyébként jótékony Nobel mérgében megtiltotta, hogy valaha is az ő pénzéből akár csak egy matematikust is díjazzanak.

A Nobel-díjasok igencsak népes táborát rengeteg ismert személyiség is gyarapította. Anvar Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli miniszterelnök 1977-ben megosztva kapott békedíjat. Hasonló kitüntetést vehetett át Mihail Gorbacsov, Desmond Tutu, Kim De Dzsung, Teréz anya és Lech Walesa is. A lengyel szakszervezeti vezér egyébént éppen háziőrizetben volt, amikor egy autórádióból értesült kitüntetéséről.

Voltak olyanok is, akik nem vehették át a Nobel-díjat. Moszkvai nyomásra Borisz Paszternáknak 1958-ban vissza kellett utasítania az irodalmi Nobel-díjat. Igaz, 16 évvel később Szolzsenyicinnek már megengedték, hogy átvegye az ugyanebben a kategóriában neki ítélt elismerést. Hitler - orosz kollégáihoz hasonlóan - szintén megtiltotta néhány német professzornak, hogy elfogadják a díjat.

Az orvosi Nobel-díjasok közül az egyik legkiemelkedőbb Albert Scweitzer volt. Az elsimerés értékét a döntéshozók megállapítása szerint cseppet sem csökkenti az a tény, hogy 1998-ban a Viagra nevű gyógyszer feltalálóit illette a díj.

A magyar Nobel-díjasok közül talán Szentgyörgyi Albert neve a legismertebb. Díja elnyerésében - amelyet 1937-ben vehetett át - szerepet kapott a C-vitamin felfedezése. Elkötelezett humanista volt. A második világháború idején még titkos diplomáciai küldetést is elvállalt. Magyarországot 1947-ben hagyta el. Életének utolsó szakaszában a rákkutatásnak szentelte minden idejét. Szentgyörgyi nemcsak ismertségével üt el az elitklub magyar származású tagjaitól, hanem abban is, hogy ő volt az egyetlen magyar, aki Budapestről indult el a díjat átvenni. A Nobel-díj Bárány Róbert esetében szó szerint életet mentett. Az éppen orosz hadifogságban sínylődő orvoskutató ugyanis csak a svéd kormány közbenjárására szabadulhatott ki börtönéből 1914-ben. A 12 fős társaságból Hevesy Györgyöt jelölték legtöbbször. 1943-as Nobel-díját megelőzően hétszer szerepelt a neve a listán. A tucatnyi tudós mellett Szilárd Leó, Eötvös Loránd és Teller Ede nem kapott Nobel-díjat.