Impotenciával vádolták a tizenhetedik századi kávéfogyasztó férfiakat

Október elseje a kávé világnapja - azé az italé, amely már legalább ötszáz éve meghatározó szerepet tölt be százezrek életében. A legenda szerint egy etióp juhász figyelt fel először a kávécserjéken termő vörös bogyók élénkítő hatására. Hogy mindez valóban így történt-e, több száz év távlatából nehéz megállapítani, annyi azonban bizonyos, hogy a kesernyés, élénkítő ital az 1600-as évekre Arábiában és Európában is hatalmas népszerűségre tett szert. Elterjedése, valamint a hozzá kapcsolódó féltudományos elképzelések miatt azonban az egzotikus, fekete nedű és az ezt áruló kávéházak időnként nemcsak a hatalom, hanem a házas asszonyok haragját is magukra vonták.

Bár a kávézás kezdeteiről nem sokat tudunk - egyesek szerint az se kizárt, hogy a szemeket eleinte nem is itták, hanem ették - a  legtöbb forrás szerint valószínűsíthető, hogy az első kávécserjék otthona egy etióp tartomány, Kaffa volt. Innen a kávészemek útja Jemenbe, Egyiptomba és Szíriába vezetett, a legnagyobb karriert azonban kétségkívül az Oszmán Birodalomban futották be. A fekete nedűt megjelenése pillanatától kezdve a vallási, valamint a kormányzati körök rosszallása kísérte, amin nem segített az sem, hogy a sorra nyíló kávéházak olykor nem csupán közösségi fórumként, hanem lebujként is funkcionáltak.

1511-ben Mekkában került sor a kávéházak elleni egyik első ismert hatósági fellépésre, ettől kezdve pedig nem volt megállás: II. Szelim és III. Murád uralkodása alatt több alkalommal is elrendelte a kávéházak bezárását, a tilalmak azonban nem tudták tartósan visszaszorítani a kávéfogyasztást. IV. Murád 1633-ban - egy pusztító isztambuli tűzvészt követően, amelyet a korabeli híresztelések a kávéházakban zajló dohányzással hoztak összefüggésbe - ismét bezáratta ezeket a helyeket, a kávé- és dohányfogyasztás tilalmának megszegőivel szemben pedig rendkívüli szigorral lépett fel.

Kávé kontra házasélet

Miközben az arab világban ekkor már évszázados hagyománya volt a közös kávéfogyasztásnak, Angliában csak a 17. század közepén nyíltak meg az első kávét felszolgáló vendéglátóhelyek. Az új intézmények különösen gyorsan terjedtek Londonban, ahol 1663-ra a korabeli források szerint már nyolcvankét kávéház működött. Brian Cowan történész szerint ezekben a kocsmáktól és fogadóktól eltérő intézményekben az italfogyasztás mellett a hírek, üzleti információk és politikai vélemények cseréjének is nagy szerepe lehetett.

A kávéházak rohamos terjedésével párhuzamosan természetesen rögtön megjelentek a bírálatok is, amelyek egyik legismertebb példája az 1674-ben kiadott The Women’s Petition Against Coffee című szatirikus röpirat volt. A magukat kávéfogyasztó férfiak feleségeiként bemutató szerzők azt állították, hogy az „újmódi, förtelmes, pogány ital” elpuhítja és impotenssé teszi férjeiket, akik idejük jelentős részét otthonuk helyett a kávéházakban töltik. A helyzet sürgős megoldása érdekében ezek a nők azt javasolták, hogy a kormányzat tiltsa meg a hatvanadik életévüket be nem töltött férfiaknak a fekete nedű fogyasztását. "Úgy jönnek ki onnan (mármint a kávéházból), hogy semmijük sem nedves a hosszú orrukon kívül, semmijük sem merev a csuklójukon és semmijük sem elálló a fülükön kívül" - hangsúlyozták petíciójukban az érintett asszonyok. Steve Pincus történész ugyanakkor a Smithsonian magazin hasábjain hangsúlyozta: a névtelenül írt szövegről nem állapítható meg egyértelműen, hogy valóban nők írták-e, illetve az sem biztos, hogy valóban korabeli állapotokat tükröz; a röpirat mögött ugyanis politikai célok is meghúzódhattak, mivel a kávéházakat ekkoriban már a politikai elégedetlenség és a kormánykritikus eszmék terjedésének lehetséges központjaiként tartották számon.

A Women’s Petition írói egyébként meglehetősen gyors választ kaptak: a szintén szatirikus The Mens Answer to the Womens Petition Against Coffee szerzői visszautasították az impotenciával kapcsolatos vádakat, a kávéházat pedig egyenesen a „polgárok akadémiájának” nevezték. A kifejezés jól érzékeltette ezeknek a helyeknek egyik legfontosabb sajátosságát, hiszen vendégeik a társasági érintkezés mellett hírekhez és új gondolatokhoz is hozzáférhettek, valamint egymással vitathatták meg a közélet eseményeit.

Mindez különösen érzékeny kérdésnek számított a restauráció utáni Angliában, ahol alig néhány évtizeddel korábban polgárháború döntötte meg a monarchiát. A kávéházak jelentős része éppen azokban az évtizedekben alakult ki és terjedt el, amikor az ország politikai berendezkedése alapvető változásokon ment keresztül, ezért az uralkodó és támogatói számára az új intézmények fenyegetést jelentettek. II. Károly végül 1675 decemberében elrendelte a kávéházak bezárását, arra hivatkozva, hogy azokban hamis és rosszindulatú hírek terjednek, amelyek veszélyeztethetik a birodalom békéjét és nyugalmát.

Az intézkedés komoly ellenállást váltott ki, ezért a király még annak 1676. január 10-re tervezett életbe léptetése előtt visszavonta a tervezetet. A rövid életű tiltási kísérlet jól mutatja, hogy a kávéházak ekkorra már többek voltak egyszerű vendéglátóhelyeknél: olyan új nyilvános fórumokként szolgáltak, amelyek felett a politikai hatalom csak korlátozott ellenőrzést gyakorolhatott. Az ott zajló beszélgetések és információcserék ezért egy olyan korszakban válhattak különösen kényes kérdéssé, amikor az angol monarchia saját közelmúltjának tapasztalatai miatt érzékenyen reagált a politikai szerveződés új formáira.