Búvárok és robotok fedezték fel egy kőkorszaki faépítmény maradványait
Tízezer-ötszáz éves megmunkált fadarabokat, feltételezhetően egy középső kőkorszaki faépítmény maradványait azonosították víz alatti régészeti kutatások során a németországi Arendsee tóban. A felfedezésről a Szász-Anhalt Tartományi Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal számolt be a legfrissebb hivatalos sajtóközleményében. A húsz méteres mélységből előkerült, kiváló állapotban megmaradt leletegyüttes a vadászó-gyűjtögető közösségek eddig ismeretlen építészeti tevékenységére utal.
- Tízezer-ötszáz éves fagerendákat és deszkákat találtak búvárrégészek a németországi Arendsee fenekén.
- A szász-anhalti műemlékvédelmi hivatal tájékoztatása szerint a leletek egy középső kőkorszaki faépítmény részei lehetnek.
- A faanyagok megőrződését a tó alatti sókupolához köthető geológiai süllyedés tette lehetővé.
Az Arendsee területén 2026 nyarán zajlott feltárások során a kutatók kivételes épségben megőrződött, famegmunkálási nyomokat viselő leleteket hoztak a felszínre. Harald Meller tartományi főrégész tájékoztatása szerint a megtalált elemek között szerepel egy 1,6 méter hosszú, vágásnyomokat viselő cölöp, valamint több, akár 1,3 méter hosszúságot is elérő hasított deszka. A szakemberek vizsgálják, hogy a faanyagok lakóépületek vagy más, eddig ismeretlen funkciójú építmények szerkezeti elemei voltak-e.
A szerves anyagok évezredes megmaradását az Arendsee esetében egy specifikus geológiai folyamat tette lehetővé. Más, folyamatosan feltöltődő európai tavakkal ellentétben az Arendsee medre egy alatta elhelyezkedő sókupola miatt lassan süllyed. Ennek az adottságnak köszönhetően a mintegy 10 500 éves egykori partvidék és a településnyomok húsz méteres mélységbe kerültek, ahol egy iszapréteg alatt konzerválódtak.
Az elárasztott terület feltérképezéséhez a fraunhoferi IOSB-AST intézet távirányítású víz alatti robotjait és nagy felbontású szonárjait alkalmazták. Sven Thomas merülésvezető szerint a technológia kulcsfontosságú volt az egykori domborzat rekonstruálásában és a jövőbeli célterületek behatárolásában.
A középső kőkorszak a jégkorszak végétől a mezőgazdaság elterjedéséig tartott. Európa lakossága ekkor mobilis, vadászatból és halászatból élő közösségekből állt. A korábbi évtizedek kutatásai alapján a régészet úgy vélte, hogy az állandó építmények emelése csak a Kr. e. 5500 körül Közép-Európába érkező, első földművelő csoportokhoz köthető. Közép-Németországban ebből az évezredből eddig csupán a földben megmaradt elszíneződések utaltak ideiglenes táborhelyekre. A mostani leletek a bad dürrenbergi sámánnő kortársainak mindennapjaiba nyújtanak betekintést.
Ez is érdekelhet
A szász-anhalti tóban azonosított leletegyüttes bizonyítja, hogy a korszak embere a feltételezettnél jóval intenzívebben alakította át környezetét. Marcel Weiß, a projekt vezetője a közleményben kifejtette, ha bebizonyosodik, hogy háromezer évvel a földművelők érkezése előtt állandó, megtervezett építmények álltak a régióban, az a vadászó-gyűjtögető életmódról alkotott tudományos képet jelentősen árnyalja.
A tó térsége az évezredek során folyamatos emberi jelenlétet mutatott, hiszen a korábbi kutatások újkőkori halászati eszközöket és középkori hajóroncsokat is azonosítottak a mederben.
