Rejtélyes temetkezési helyet találtak Írországban
2025. március 5. 11:20 Múlt-kor
A város kórháza közelében található háromhektáros területen több mint 10 000 holttest található, amelyek az Nagy Éhínség idejéből származnak.

A Nagy Éhínség számos áldozatot szedet egész Írországban
Korábban
A háromhektáros terület ma a lakóövezet része, amely a belfasti Donegall Roadon, a városi kórház közelében található.
Jelenleg sem emléktábla, sem más nem utal arra, hogy korábban temetkezési hely volt, és a helyiek Belfast „elfeledett temetőjének” nevezték el. Az 1840-es évek végén ezt a területet a közeli dologházban elhunyt személyek eltemetésére használták.
A történészek szerint az újkorban számos ír élt itt élt szörnyű körülmények között. Belfastban születtek és életük végéig a városban éltek, ennek ellenére elképesztő, hogy nincs semmi, ami emléket állítana nekik.
A kutatás napjainkban
Dr. Atcheson, aki a közeli Queen's Universityn dolgozik, kutatta a temetkezési helyet. Vizsgálódásai során arra jutott, hogy a temetőt 1848-ban létesítették, amikor Belfast még inkább kisváros volt és nem olyan metropolisz, mint napjainkban. Megállapítása szerint a Nagy Éhínség éveiben a halálozások magas száma miatt a „város összes temetője megtelt”.
A kolera és a tífusz járványok tovább növelték a halálozási arányt, ezért úgy döntöttek, hogy a helyi dologház melletti háromhektáros területet használják temetkezésre. Ez a hely egészen az 1900-as évek elejéig ezt a funkciót töltötte be.
A helyszínen eltemetett emberek számát illetően eltérő becslések születtek. Egy 1901-es kutatás szerint legalább 10 000 ember van itt eltemetve. Míg Dr. Atcheson szerint a felső határ akár 60 000 fő is lehetett.
Dr. Atcheson szerint ez Belfast történelmének olyan része, amelyre senki sem akar igazán emlékezni. Véleménye szerint sokan inkább csak elfelejtenék, hogy Írországban valaha ekkora szegénység volt, és hogy ennyi ember halt meg, akik még mindig névtelen sírokban nyugszanak.
Nem egyedi eset Írországban
Egy Hartley nevű történész hívta fel a figyelmet arra, hogy több hasonlóan elfeledett temető is található Írországban. Ő számos könyvet írt a Milltown temetőről és a nyugat-belfasti városi temetőről.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a dél-belfasti helyszínen 18 holttestet fedeztek fel az 1980-as évek közepén az Abingdon Street újjáépítési munkálatai során, és később a városi temetőben temették őket újra.
Sírjaikat megjelölték, ennek ellenére a Donegall Road-i helyszínen máig nincs semmi.
A helyiek elmondták, hogy az évek során hallottak pletykákat a temetkezési helyről, de mostanáig senki sem volt biztos benne, hogya hírek igazak.
A dologház 1948-ban bezárt, és azóta lebontották. A helyén ma a városi kórház áll.
A BBC cikke alapján.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Valois Henrik inkább a francia trónt választotta a lengyel helyett 10:06
- 2400 éves, trükkös bábokat fedeztek fel El Salvadorban 10:03
- Már az ókorban is használták a fájdalom ellen az aszpirin összetevőjét 09:05
- Kincsekkel teli sírok, monumentális kőkoporsó és senki sem tudja kik voltak ők 08:13
- Az első világháború hozta el a nők egyenjogúságát tegnap
- 10 érdekesség a bankrablások történelméből tegnap
- Ortodox papnövendékből kegyetlen diktátorrá vált Joszif Visszarionovics Sztálin tegnap
- Közügy lett a gyerekvállalás a Kádár-korszakban tegnap