Végigkísérte a zeppelinek világhódítását a szépségéről ismert újságírónő
Lady Grace Hay Drummond-Hay újságírónő volt az egyetlen nő a világ első léghajója, az LZ 127 Graf Zeppelin fedélzetén, amikor az 1929-ben körberepülte a Földet. Habár korábban nem foglalkozott a repüléssel, cikkeivel segített népszerűsíteni az 1920-as évek végétől, nagyban hozzájárulva a zeppelinek máig élő kultuszához.
Vadregényes tájakon
Grace Marguerite Lethbridge 1895. szeptember 12-én született az angliai Liverpoolban, édesapja egy állateledel-társaság ügyvezető igazgatója volt. 1920-ban, 25 évesen feleségül ment a nála csaknem 50 évvel idősebb Sir Robert Hay Drummond-Hay diplomatához, akinek előző házasságából született gyermekei mind idősebbek voltak új mostohaanyjuknál.
Nem egészen hat év házasság után Sir Robert 1925-ben meghalt, a 31 éves Lady Drummond-Hay pedig immár arisztokrata özvegyként élt a londoni Finchley Roadon található lakásában. Korábban több brit lapnak, köztük a The Sphere-nek is írt cikkeket, az 1920-as évek végén pedig az amerikai Hearst lapcsaládnak kezdett dolgozni.
A repülésről először 1928-ban írt, amikor a Chicago Herald and Examiner című lap számára készített cikksorozatot az LZ 127 Graf Zeppelin léghajó első, Németországból az Egyesült Államokba vezető transzatlanti útjáról. A fedélzeten ő volt az egyetlen nő, így – habár maga is újságíróként volt jelen – nagy figyelmet kapott a világsajtóban.
A következő év márciusában Drummond-Hay a léghajó első „keleti útján” is részt vett, szintén a Hearst-lapcsaládnak író kollégája, a német Karl von Wiegand társaságában. A léghajó ekkor Németországból Palesztinába repült, több útba eső városban – köztük Budapesten is – postai küldeményeket adott le.
1929 augusztusában a Graf Zeppelin minden addiginál grandiózusabb vállalkozásra indult: a New Jersey állambeli Lakehurstből indulva a Földet megkerülő útba kezdett. A rendkívül költséges út forrásait fele részben maga William Randolpth Hearst fedezte, aki az ötletgazda is volt egyben. Hearst négy „saját” emberét, köztük Drummond-Hay-t és von Wiegandot küldte az útra.
A jegyeket csaknem 3000 dollárért árulták az útra (mai pénzben ez 45 000 dollárt jelentene), a legtöbb utas azonban nem maga fizette jegyét – az érintendő országok (az Egyesült Államok, Németország, a Szovjetunió és Japán) egy-egy katonai képviselője mellett további újságírók és fényképészek vettek főként részt az utazáson.
Az út első szakasza Lakehurstből a németországi Friedrichshafenben található zeppelinkikötőbe vezetett, ahol újratöltötték üzemanyaggal a Graf Zeppelint, amely kelet felé haladt tovább. Bár a szovjet vezetés kérte, hogy Moszkva felett repüljön el a léghajó, Hugo Eckener kapitány ennek útvonaltervezési okokból nem kívánt eleget tenni. A Szibéria feletti útszakaszhoz a Graf Zeppelin számos lőfegyvert is magával vitt arra az esetre, ha kényszerleszállást kellene végrehajtania a vadonban. Ilyenre nem került sor, azonban az ekkoriban még meglehetősen hiányosan feltérképezett Sztanovoj-hegyláncon való átjutás így is kalandosnak bizonyult.
A kalandok folytatódnak
Németország és az Egyesült Államok között a Graf Zeppelin mindössze egyetlen helyen, a japán Kaszumigaura Tengerészeti Légi Támaszponton szállt le – a sors fintora, hogy az itteni léghajódokk éppen egy Németországtól az első világháború után elkobzott és Japánban újraépített szerkezet volt. Innen egy önmagában is rekordot jelentő útszakasz következett, a Csendes-óceán egyhuzamban való átrepülése Los Angelesig.
Az angyalok városa előtt azonban a léghajó északabbra, San Franciscónál érte el az amerikai kontinenst, és Eckener szándékosan megvárta a festői naplementét, hogy annak fényénél repülje át a Golden Gate-szorost (az ikonikus híd ekkor még nem létezett, azt 1937-ben adták át). Az éjszaka folyamán átrepültek Hearst híres tengerparti kastélya felett is San Simeon városánál, mielőtt leszálltak volna Los Angelesben.
Itt a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a teher jelentős könnyítésére volt szükség a Lakehurstbe való továbbindulás előtt. Emiatt végül a személyzet négy tagja repülőgépre szállt át, és mind élelemből, mind egyéb szükséges ellátmányból a lehető legminimálisabb mennyiséggel szálltak fel az út utolsó szakaszára. Drummond-Hays a korábbinál is nagyobb figyelmet kapott a Graf Zeppelin célba érkezésekor, az útról írt beszámolói pedig széles körben népszerűek voltak.
Drummond-Hays a zeppelinkorszak másik ikonikus léghajója, a Hindenburg első útján is részt vett 1936-ban, a neves repülésrajongó Clara Adams társaságában. Egy, az út során megírt levélben azt írta Adamsnek, abban bízik, hogy a következőként megépült zeppelinen majd újra találkoznak. A levél 1936. május 8-ai keltezésű – a riporternő nem tudhatta, hogy éppen egy évvel később, 1937. május 6-án a zeppelinek korszaka véget ér a Hindenburg katasztrofális balesetével, amely 35 ember életét követelte.
Grace Hay Drummond-Hay élete azonban ezt követően is kalandos maradt. Állandó partnerével, von Wieganddal a második világháború elején japán fogságba estek a Fülöp-szigeteken, 1943-as szabadon engedésüket követően a két rossz egészségi állapotú fogoly egy svéd fogolycsere-hajón, az MS Gripsholmon tért vissza az Egyesült Államokba.
Ez is érdekelhet
Lady Drummond-Hay koszorúér-trombózisban hunyt el 1946. február 12-én a New York-i Lexington Hotelben. Temetésén több híresség is lerótta tiszteletét, köztük William Randolph Hearst és a filantróp színésznő Marion Davies is. Hamvait von Wiegand vitte el szülőhazájába, Angliába.
Habár az 1920-as és 1930-as években igencsak ismert személynek számított, Grace Hay Drummmond-Hay mára a repülés korai időszakának elfeledett alakjává vált. Életéről sem írott, sem egyéb formában nem készült életrajzi jellegű feldolgozás, eltekintve a Búcsú (Vaarwel) című 2009-es holland filmtől, amely A farkas órája (Het Uur van de Wolf) című sorozat részeként fiktív elemekkel kiszínezve mutatta be az 1929-es világ körüli utat és Karl von Wieganddal való kapcsolatát.