A repülés pionírjai, légi akrobaták, vakmerő utasok – kétszáz éve röpködnek légballonok a Városliget felett

A Városliget múltját megörökítő krónikáknak létezik egy ritkán fellapozott fejezete, amely a Liget fölötti légtérben végrehajtott repülések és különféle légi attrakciók több mint kétszáz éves történetét foglalja össze. Bármily meglepő, már két évszázaddal ezelőtt is röpködtek kalandvágyó elődeink a Liget fái felett. A levegőbe emelkedéshez használt eszközök akkoriban a különféle, levegőnél könnyebb gázokkal megtöltött léggömbök voltak. A lakott területektől távol eső, tisztásokkal tarkított, ligetes terület kiváló fel- és leszállóhelynek bizonyult a léghajósok számára. A helyszín értékét tovább növelte, hogy az ismert kirándulóhelyre népes közönséget lehetett toborozni a látványos kísérletekhez és nyaktörő mutatványokhoz. Az első repülő szerkezeteket akkoriban a tudomány és a technikai fejlődés szenzációs, új eszközeiként csodálták az emberek. A bátor léghajósokat, ejtőernyős ugrókat és más légi akrobatákat pedig romantikus hősökként ünnepelték.

Az első légi attrakció a Városerdőben

1800 körül. A városligeti légibemutatók kezdete a múlt ködébe vész. Izgalmas kérdés: vajon ki lehetett, aki először repült a Liget fölött? Több kutató egybehangzó véleménye szerint a legelső, megbízhatóan dokumentált ligeti légi attrakció egy ejtőernyős ugrás volt az 1800-as évek fordulóján. A legendás ugrás kivitelezője pedig André-Jacques Garnerin (1769–1823) francia katonatiszt volt, aki 1795-ig egy budai börtönben raboskodott.

A börtönévek alatt fogott hozzá egy szökést segítő ugróernyő megtervezéséhez. Nem lett rá szüksége, mivel fogolycserével visszatérhetett hazájába. Otthon azután évekig dolgozott a budai börtönben kigondolt ejtőernyő tökéletesítésén. Végül elkészült a nagy mű: hét méter átmérőjű, merev váz nélküli, a légellenállástól szétnyíló selyemkupola. Ehhez kötélrendszerrel erősítette a könnyű kosarat, amelyben állva helyezkedett el.

Garnerin speciális technikát talált ki ugrásaihoz: egy kormányos nélküli, hidrogénnel töltött légballon segítségével emelkedett a magasba, amelyre az ejtőernyő és ő maga is fel volt függesztve. Amikor elérte az ugráshoz megfelelőnek ítélt, nagyjából ezerméteres magasságot, egyszerűen elvágta a tartókötelet.

A ballon utas nélkül repült tovább, Garnerin pedig kezdetleges ejtőernyőjével erősen imbolyogva, meg-megpördülve a földre ereszkedett. Annyira sokkolta a korabeli nézőket a merész ugrás, hogy akadtak hölgyek, akik a látványtól elájultak.

Miután 1797-ben, francia földön végrehajtotta az első sikeres ugrásokat, Garnerin európai bemutató körútra indult. Tökéletesített, közepén stabilizálólyukkal ellátott ejtőernyőjével útba ejtette egykori raboskodásának helyszínét is. A magyar főváros kirándulóerdejének egyik tisztásán ezernyi néző figyelte szájtátva a lélegzetelállító mutatványt.

Három ágyúlövés adott jelt a felszállásra

1811. Garnerin kapitány merész légi ugrásában csak mellékszerepet kapott a légballon. Az ember által irányított léggömb első sikeres magyarországi repülését ezért nem az ő nevéhez kötjük. Az úttörő felszállásra, amelynek helyszínéül szintén a Városligetet választották, 1811-ben került sor.

Az ehhez szükséges légballont közösen tervezte és készíttette el két orvos-fizikus: a Bécsben működő Gregor Kraskovics (1767–1823) és a bécsi születésű, de Pesten praktizáló Johann G. Menner (1765–1816), akit a korabeli sajtóban csak Menner doktorként emlegetnek. Hidrogénnel töltött közös léggömbjük 1811. június 3-án emelkedett a magasba a pesti Városerdő egyik tisztásáról, Menner Jánossal a kosarában.

A Hazai és Külföldi Tudósítások című újság szerint Menner doktor levegői golyóbisa olyan nagy volt, hogy 3600 akó bor belefért volna:

„A léggömb textilből készült, és hidrogénnel volt megtöltve. Selyemháló burkolata volt, amelyről a lefutó 40 erős zsineg tartotta a hosszúkás kosarat. Ebben különféle műszerek és kellékek mellett a léghajós helyezkedett el. A légi járműre a tulajdonosa sasokat és különféle figurákat, feliratokat festett.”

Szó, mi szó, annak idején megadták a módját a légi utazásnak. A szenzációs újdonságnak számító léggömb feltöltésének és felbocsátásának időpontját három-három ágyúlövés jelezte. Ráadásul a sasokkal díszített léggömb nem csak embert szállított. A felszállás után a légi jármű egy ideig a tisztás fölött lebegett, és ezalatt Menner doktor selyem ejtőernyőkre erősített apró háziállatokat dobált ki a kosárból. A riadt állatkák – az ámuló közönség üdvrivalgásától kísérve – sértetlenül értek földet.

Az első, Városligetből felszálló, irányított léggömb útja teljes sikerrel zárult. Miután megfelelő magasságba emelkedett, keleti irányban eltűnt a nézők szeme elől. A légáramlat egészen a Gyöngyös melletti Gencspusztáig sodorta, ahol a gömböt irányító léghajós sikeresen leereszkedett. Menner doktor a források szerint 1813-ban még egyszer a levegőbe emelkedett a város erdejében.

Félve mertek beszállni a léglabda gondolájába

1846. Az 1800-as évek első évtizedeiben az ország számos pontján próbálkoztak – több-kevesebb sikerrel – a levegőbe emelkedéssel. Az 1820-as évek során a mai formájára kiépített Városligetben – az első sikeres bemutatót követően – három évtizednek kellett eltelnie a következő, nagy visszhangot keltő légi bemutatóig.

1846 tavaszán a német Christian Lehmann (1792–1860) repülései keltettek általános feltűnést Pest-Budán. A légi utazás még akkoriban is romantikus, fantáziát megragadó eseménynek számított az emberek szemében. Viszont nagyon kevesen akadtak, akik maguk is ki merték próbálni a földtől való elszakadás élményét.

Lehmann kapitány a felszállásait megelőző napokban, előzetes hírverésként, bemutatta léggömbjét a mai Vigadó elődjében, a pesti Redoutban. Felajánlotta, hogy a közönség köréből magával visz néhány utast, de első felszólításra senki nem jelentkezett a veszélyes kalandra. Végül mégis akadt néhány bátor vállalkozó. Így Lehmann volt hazánkban az első léggömbpilóta, aki nem egyedül, hanem utasokkal emelkedett a magasba.

Két felszállásra került sor a Városligetből – március 17-én és 25-én –, s a korabeli tudósítások szerint mindkettő sikerrel zárult. Az első alkalommal a gömb 2500-2600 láb (kb. 800 méter) magasságig emelkedett, majd kelet felé sodródva Fót közelében ért földet.

A felszállásokat mindkét alkalommal nagy tömeg figyelte. Egyes kutatók szerint lehetséges, hogy a nézők között volt Jókai Mór is, akit későbbi írásaiban élénken foglalkoztatott a léghajóval történő repülés.

Légi attrakciók az Állatkertben

1880-as évek. Budapest nyüzsgő nagyvárossá válásának időszakában az osztrák Viktor Silberer (1846–1924) felszállásait többször is megcsodálhatták a magyar főváros lakói. A repülés úttörői között számon tartott bécsi léghajós híres légballonjával, a Vindobonával 1883-ban a polgári lövölde kertjéből emelkedett a levegőbe, kosarában az első magyar női léghajóutassal. 1886-ban pedig a városligeti Állatkertben tartott légi bemutatót. De hogyan vált légballonok felszállóhelyévé a pesti Állatkert?

Az előzményekhez tartozik, hogy 1873-ban Serák Károly nagyabonyi gazdálkodót nevezték ki az anyagi gondokkal küzdő Állatkert igazgatójának. Serák a bevételek növelésére igyekezett minél több szenzációs, közönségcsalogató látványosságot hozni az intézménybe. A nézők tömegeit vonzó attrakciók közé tartozott – a kötéltáncosokhoz, egzotikus népcsoportokhoz hasonlóan – a repülés is.

A Vindobona egyike volt a kor legnagyobb légballonjainak. Gömbjének átmérője feltöltve elérte a 15 métert, térfogata a 14 ezer köbmétert. Feltöltése egy vastag gázcső segítségével több óráig tartott. A hatalmas léggömböt közönséges világítógázzal töltötték fel, ami nagyjából fele olyan könnyű, mint a levegő. A Vindobona a kosarában a kapitány mellett több utast is képes volt magával vinni. Az első felszállások közönségsikere nyomán Serák igazgató rendszeressé tette a légi bemutatókat az Állatkertben.

Így került sor az 1880-as évek közepén Miss Leona Dare (1854–1922) egyedülálló mutatványára is, amellyel a jamaicai születésű artistanő bejárta a világot: fogaival kapaszkodott a léggömbről lógó kötélbe, így emelkedett a magasba, majd a levegőben bemutatott artistaprodukció végén ejtőernyős ugrással ért földet.

Az állatkerti ejtőernyős ugrások közül nem mindegyik volt sikeres. Akadt olyan ugró, aki egy ligeti fa tetején akadt fenn. Egy hiányos öltözetű artistahölgy pedig a közeli, István úti Szent Szív Zárda kertjében landolt, alaposan ráijesztve a békésen kertészkedő apácákra.

Szabályozott sebességű ugrások légballonról az Iparcsarnoknál

1889. Megfordult a Városligetben az amerikai Joseph Johnson (1856–1889) is, aki elsőként tudta szabályozni ejtőernyős ugrás közben a zuhanás sebességét. Újításának lényege, hogy a selyemkupola belépő élénél körbevezetett egy zsinórt, amelynek meghúzásával változtatni tudta a kupola átmérőjét.

Az Európában Charles Leroux néven turnézó légi akrobata több mint 500 sikeres ugrást hajtott végre. Ezek közül kettőt a Városligetben 1889 pünkösdjének első és második napján.

Amint a Vasárnapi Ujság tudósításában olvasható:

„Leroux mindkét ízben egyedül szállt fel, trapézen ülve. Ernyője a léggömb hálózatán függött, hossza hat méter, felső része pedig 30 centiméter átmérőjű fakarikában végződik. Lebocsátkozása mindkét alkalommal teljes sikerrel ment végbe, s ritka érdekes látványt nyújtott, amint kezdetben teljes erővel zuhant a mélybe, majd az ernyő kibontakozva, lassú lebegő mozgást vett fel.”

Az Iparcsarnok előtti légballonfelszállásoknak és Leroux (alias Johnson) irányított sebességű ugrásainak sok nézője volt. A bátor amerikait nem sokkal később elérte a levegő pionírjainak végzete. 1889 szeptemberében a Tallinn melletti bemutatóugrása alkalmával a viharos szél olyan erővel sodorta a tengerparti sziklának, hogy szörnyethalt. A tengerparton felállított emlékmű napjainkban is őrzi a tragikus ugrás emlékét.

Godard kapitány léggömbjénél tülekedtek a repülni vágyó utasok

1896. A Városliget fölé emelkedő légballonok közül a legtöbbször fotózott, a sajtóban kimerítő részletességgel dokumentált szerkezet a Ballon Captif volt a millenniumi ünnepségek idején a városligeti Ezredéves Kiállításon.

A párizsi léghajós-famíliából származó, a repülés tudománya mellett kitűnő üzleti érzékkel is rendelkező Louis Godard kapitány működtette a pányvás léggömböt, amely egyszerre tizenkét-tizennégy utast röpített a magasba. Godard kapitány hálóval bevont, 18 méter átmérőjű gömbje hidrogénnel volt megtöltve, s egy gőzgép által hajtott csörlővel szabályozták az erős kötéllel földhöz rögzített repülő eszköz emelkedését és süllyedését.

1896. április 29-én emelkedett először a magasba, s ettől kezdve minden egyes napon tucatnyi emelkedést hajtott végre, kosarában a borsos árú jegyet megfizető, kalandvágyó nőkkel és férfiakkal.

Három ezüstforint ellenében 500 méteres magasságba emelte utasait a Ballon Captif. Minden egyes utas nevét egy nagy könyvben rögzítették, Kalmár udvari fényképész pedig mindenkit lefotografált.

A léggömb kosara alá erősített trapézon akrobaták szórakoztatták légi mutatványokkal a felszállásra várakozó népes közönséget. Üzletileg alaposan átgondolt vállalkozás volt, de amint az nyár közepére kiderült, a léghajókat leginkább fenyegető veszélyforrást, a viharos időjárást Godard kapitány és csapata sem volt képes kivédeni.

A folytatásban beszámolunk a Godard kapitány léggömbjét ért szerencsétlenségről, bemutatjuk az 1896-os millenniumi kiállítás többi légi attrakcióját, és szót ejtünk többek között a Graf Zeppelin léghajó 1931-es, a Városligetet érintő magyarországi körútjáról is.