Kiemelték a szegedi várásatás csontjait
2007. október 31. 13:00
Befejeződött a szegedi középkori vártemplom idei ásatása. Az időjárási feltételek miatt ugyanis a Móra Ferenc Múzeum régészei nem folytathatják a vármaradvány melletti feltárást.
Korábban
A feltárás lezárása után a szakemberek következő feladata az idén felszínre hozott emberi maradványok, csontok felszedése lesz. A csontokat zsákba tették, majd gondosan lemossák, utána helyezik a maradványokat dobozba, s ezt követi az alapos antropológiai vizsgálat.
Az idei évben 50 emberi maradvány került elő az ásatás során, a közel egy évtizede folyó feltárás ideje alatt pedig összesen 700. Érdekesség, hogy az eddig vizsgált holttestek között akadt már olyan, aki szifiliszben vagy kard által hunyt el. A tudományos szempontból figyelemre méltóbb darabokat Göttingenbe küldik szövettani vizsgálatra, hogy a tudósok még többet megtudhassanak az adott leletről.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok
- Tömegesen hasznosították újra a római császárportrékat Hispaniában
- Szarmata kori településrészletet és római érmét találtak Őrbottyánban
- A szabadban hódoltak Mithrásznak Horvátországban
- Ipari hulladékból készültek a hispániai római mozaikok fekete kövei
- Ókori fahíd maradványaira bukkantak egy svájci folyóban
- Sarkvidéki jégből vizsgálták a Római Birodalom gazdaságát
- A kelták koráig ástak le a Notre-Dame-nál
- Újabb monumentális szarkofág került elő az ókori Olympos területén
- Középkori pergamenek genetikai titkait tárták fel kutatók 13:43
- Röntgenvizsgálat leplezett le egy átfestett náci festményt 12:39
- Genetikailag kódolt az európaiak rovarevéssel szembeni távolságtartása 11:46
- Olaszország elveszített egy tévesen datált 14. századi festményt 11:17
- Elveszett német település nyomait találták meg Vesztfáliában 10:51
- A világ legrégebbi zuhanypapucsait azonosíthatták Hadrianus falánál 10:11
- A mükénéi kultúra utazói még találkozhattak égei törpeelefántokkal 08:53
- Virtuálisan építettek újjá egy katalán kolostort 07:46














