Genetikailag kódolt az európaiak rovarevéssel szembeni távolságtartása

2026. június 10. 11:46

Az európai társadalmak rovarfogyasztással szembeni averziója nem csupán kulturális jelenség, hanem több ezer éves genetikai és ökológiai adaptáció eredménye. A spanyolországi Evolúcióbiológiai Intézet (IBE) kutatói harmincháromezer évnyi eurázsiai fogkőlelet elemzésével megállapították, hogy az őskori európaiak emésztőrendszere mintegy kilencezer évvel ezelőtt alkalmazkodott a rovarevés elhagyásához. A felfedezés alapjaiban írja felül a táplálkozási tabuk tisztán társadalmi eredetéről szóló eddigi antropológiai konszenzust.

Genetikailag kódolt az európaiak rovarevéssel szembeni távolságtartása

Fotó: ChatGPT

Korábban

A Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC) és a Pompeu Fabra Egyetem közös intézeteként működő IBE munkatársai, Pablo Librado és Manuel Piñero vezetésével összesen hétszáznegyvenöt őskori emberi fogkőmaradványt vizsgáltak meg. A paleogenomikai eljárásokkal kinyert fosszilis DNS-minták igazolták, hogy az eurázsiai populációk fogkövében szinte teljesen hiányoznak a rendszeres rovarfogyasztásra utaló nyomok az elmúlt kilenc évezredből.

Ezzel párhuzamosan a kutatók kimutatták a rovarok külső vázát alkotó kitin lebontásáért felelős enzimeket kódoló gének aktivitásának fokozatos csökkenését is a modern európai genomban. A biológiai folyamat hátterében az evolúciós szelekciós nyomás hiánya állt.

A kutatás rávilágított arra, hogy a trópusi és szubtrópusi égövekkel ellentétben – ahol a rovarok egész évben könnyen és minimális energiabefektetéssel hozzáférhető fehérjeforrást jelentettek – Európa hidegebb éghajlatán a rovarevés energetikailag ráfizetésessé vált. A téli hónapokban a rovarok felkutatása, begyűjtése és feldolgozása jóval több kalóriát emésztett fel, mint amennyit a szervezet hasznosítani tudott belőlük.

A térségben sikeresen megtelepedő populációk biológiája az évezredek során így fokozatosan leépítette a szükségtelenné vált emésztési funkciókat. Az alternatív fehérjeforrásokat eközben a pleisztocén korszak megafaunájának vadászata, majd később a neolitikus állattartás európai kiterjedése biztosította a kontinens lakói számára.

Az eredmények nemcsak a korai európai populációk és a Homo sapiens táplálkozástörténetét helyezik új megvilágításba, hanem rámutatnak a földrajzi környezet és az emberi genom hosszú távú kölcsönhatásaira is. Bár a szakemberek feltételezik, hogy az Európában korábban élt hominidák – köztük a neandervölgyi emberek – esetlegesen még gyakrabban fogyaszthattak rovarokat vagy lárvákat, ezt a hipotézist a jelenlegi paleogenomikai adatok közvetlenül még nem erősítik meg.

A tanulmány szerzői ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az európai genetikai adaptáció kifejezetten az intakt, kitinpáncélos rovarok emésztésére vonatkozik, így a modern élelmiszeripari eljárásokkal denaturált rovarlisztek emberi hasznosítását ez a biológiai korlát ma már nem akadályozza.