A Vatikán tulajdonába kerültek a legkorábbi evangéliumok
2007. március 30. 10:15
Szent Lukács legrégibb, a Miatyánk legelső változatát bemutató, és Szent János egyik legkorábbi evangéliuma is a Vatikán tulajdonába került.
Korábban
|
Bodmer és papiruszai |
A Svájcba csempészett papiruszokat 1955-ben egy helyi gyűjtő, Martin Bodmer vásárolta meg, majd szövegét hat évre rá tudományos kiadásban tárták a világ elé. A Bodmer Alapítvány aztán pár évvel ezelőtt egy új könyvtár felépítésébe fogott, aminek financiális alapjait a papiruszok eladásából szerették volna megteremteni, így kapcsolatba léptek a Christie's aukciósházzal.
A nemzetközi botrányban érintett iratok azonnal felkeltették a Vatikán érdeklődését, akik a vásárlást egy New York-i nonprofit szervezet, a Pave the Way segítségével bonyolították le. Az eladásra az aukciósház megkerülésével, "meg nem nevezett, ám jelentős összegért" került sor, majd a szervezet a pápának ajándékozta a különleges ókeresztény emléket.
Carlo Maria Martini jezsuita bíboros szerint a kódex kis mérete miatt (26 centiméter magas és 13 centiméter széles) alkalmatlan volt liturgikus használatra, ezért magáncélokra készülhetett. Sever J. Voicu professzor azonban úgy gondolja, hogy valószínűleg egy helyi, kis keresztény közösség használhatta. Richard Donahoe atya, a birminghami Szent Pál Székesegyház rektora szerint pedig talán az is elképzelhető, hogy a dokumentumokat az elsőként leírt evangéliumoktól másolták.
A papiruszokat ezután kalandos úton vitték a legnagyobb titokban Svájcból a Vatikánba: az iratokat előbb egy páncélkocsi szállította, amit motorosok kísértek. Ezután a papiruszokat egy magánrepülővel vitték Rómába, ahol azt a pápai titkosszolgálat vette át. Az evangéliumokat Jean-Louis Tauran, a Vatikán egyik levéltárosa vitte a könyvtárba, ahol aztán nem sokkal később a pápa is virrasztott azok előtt.
A Vatikán Könyvtárába került dokumentumokat remélhetőleg végre tudományos módszerekkel is megvizsgálhatják majd a kutatók.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap













