Időleges demokráciát hozott a második orosz forradalom

Kilencven éve, 1917. március 12-én a hetek óta tartó sztrájkhullámot és tüntetéseket követően győzött a polgári forradalom Oroszországban.

Európa perifériáján

A forradalom társadalmi és gazdasági előzményei rendkívül változatos képet mutatnak. Az orosz birodalom az 1910-es években évi öt százalékos gazdasági növekedést mutatott, de a tőke jelentős része külföldről (leginkább Franciaországból és Németországból) áramlott az országba, az orosz termelés nem volt életképes.

A polgári demokráciának a külföldi tőke túlsúlya miatt nem volt társadalmi bázisa, a liberális nemesség és a polgárság pedig csak elenyésző rétegét adta a hatalmas birodalom társadalmának. A kapitalizmus még oly csekély előretörése ezen felül a lakosság legnagyobb részét kitevő parasztságot érintette a legkevésbé. Oroszország a perifériára szorult, s bár az 1905-ös forradalom leverését követően II. Miklós engedélyezte a `félparlamentként` funkcionáló Duma további működését, a hatalomgyakorlás továbbra is önkényes volt.

II. Miklós nem sokkal lemondása után

A pártszerveződések csak a századfordulón kezdtek éledezni, az Oroszországi Szociáldemokrata és Munkáspárt (OSZDMP) mellett létrejött a parasztok érdekképviseletét ellátó Eszer Párt (CP), a liberális nemesség nézeteit az Alkotmányos Demokrata Párt (Kadet Párt), valamint az Október 17-e Szövetség (Oktobristák) képviselte.

A cári rendszert az 1905-ös forradalmat követő konszolidáció után egyre több kihívás érte, ám ezeket - ha kellett fegyverrel is - visszaverték. Ez történt például 1912-ben egy orosz-angol tulajdonú aranykitermelő társaság kelet-szibériai bányájánál is, amikor több mint kétszáz sztrájkolót lőttek agyon. A közelgő háborúra való készülődés viszont megkönnyítette a tiltakozások leverését és az ipari növekedés fenntartását.

Oroszország 1914 nyarán az antant oldalán lépett be az első világháborúba. A helyzet pikantériájára jellemző, hogy a gazdasági érdekek a háborúban is utat törtek maguknak: bár ellentétes oldalon harcoltak, az orosz-német gazdasági kapcsolatok egy része továbbra is fennmaradt. A háború orosz részről rengeteg emberáldozattal járt, és a belpolitikai helyzetre gyakorolt hatása is rendkívül súlyos volt. A gazdaságilag jelentős területek német megszállás alá kerültek, élelem- és nyersanyaghiány alakult ki, s mivel a munkásság és a parasztság jelentős része a fronton harcolt, a gazdaság még épen maradt részei is működésképtelenné váltak. Egy igen vékony réteg jelentősen megszedte magát, míg a társadalom jelentős része a háború előtti időknél is mélyebbre süllyedt.

1917-re az orosz társadalom teljesen kimerült, s egyre többen sürgettek változásokat. Az oktobristák és a kadetek Haladó (Progresszista) Blokkot hoztak létre a Dumában, de az alkotmányosság kiterjesztésére tett javaslataikat a cár mereven elutasította. Az OSZDMP Lenin vezette bolsevista szárnya (amely 1912-ben vált el a mensevikektől) viszont nem tartotta megreformálhatónak az önkényuralmi rendszert, és a munkásság és a parasztság összefogásában látta a megoldást.

Út a bolsevizmus felé

Az események 1917. január 22-én kezdtek komolyra fordulni, amikor az 1905-ös forradalomra emlékezve Szentpétervárott általános sztrájk vette kezdetét. A munkabeszüntetések futótűzszerűen terjedtek, március 3-án már a Putyilov gyárban is sztrájkoltak, egy héttel később pedig a sztrájkhullám elérte a fővárost is. A lázadás letörésére adott cári parancs ellenére a katonaság nem volt hajlandó a tömegbe lőni, a hadsereg egyes alakulatai pedig át is álltak a tüntetők és sztrájkolók oldalára.

Készülődtek a bolsevikok

Március 12-én a Duma átvette a hatalmat a cártól, ugyanezen a napon Szentpétervárott megnyílt a Pétervári Szovjet első ülése, amelyen rögtön megalakult a Munkásküldöttek Szovjetjeinek Ideiglenes Végrehajtó Bizottsága. A Pétervári Szovjet elnökévé a mensevik Nyikolaj Csheidzét, egyik helyettesévé az eszer Alekszandr Kerenszkijt választották. A szovjet vezetői tisztában voltak azzal, hogy hatalmuk megszilárdításához mielőbb működőképes kormányt kell felmutatniuk, különben gyorsan kicsúszhat kezükből az irányítás. Mindeközben II. Miklós március 15-én hivatalosan is lemondott, az ideiglenes kormány élére Georgij Lvov herceget nevezte ki - ezzel gyakorlatilag kettős hatalom jött létre az országban. (A cárt és családját 1918-ban végezték ki a bolsevikok.)

A két hatalom eleinte együttműködött, az új kormányba mind a szovjetek, mind a kadetok és oktobristák delegáltak tagokat, ám hamar kormányválság alakult ki. Áprilisban hazatértek az emigrációból a bolsevik vezetők (Lenin, Trockij, Zinovjev és Buharin), Lenin pedig nemsokára kiadta áprilisi téziseit, aminek kulcsmondata a "semmiféle támogatást az ideiglenes kormánynak, minden hatalmat a szovjeteknek" volt.

Minden évben emlékeznek

Májusban tíz polgári (kadet, oktobrista), valamint hat szovjetminiszternek (eszerek és mensevikek) még sikerült egy "nagykoalíciós" kormányt alakítani, és megkezdeni a legfontosabb intézkedéseket, mint a földosztás, a háború befejezése, a szólás-, sajtó-, egyesülési-, és sztrájkszabadság biztosítása. A bolsevik propaganda azonban hamar megtette hatását, május végétől folyamatos tüntetések kezdődtek az ideiglenes kormány ellen, amelynek vezetését június 30-án Kerenszkij vette át.

Oroszországban hivatalosan 1917. szeptember 14-én kiáltották ki a köztársaságot, a cári rendszer megdöntését követően az ország azonban csak egy rövid időre kerülhetett a polgári szabadság állapotába. Alig több, mint két hónappal később, a zűrzavaros év végén a hatalom már a bolsevikok kezében volt, s a következő időszakot már a káosz és a diktatúra jellemezte.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)