Egyiptomi tiltakozás a zsidó piramisépítők miatt
2007. március 7. 11:00
Egy kairói középiskolában használt tankönyv miatt Egyiptom és Izrael újra azon vitázik, hogy ki építette a piramisokat.
Korábban
|
Végül a különbékéről vált ismertté |
A főtitkár egyben azt is bejelentette, hogy a tankönyv miatt panaszt tesz a főállamügyésznél. Hawass az iskolában használt könyvet főként azért kritizálta, mert az azt sugallja, hogy a zsidók építették a piramisokat, és azt a tévhitet erősíti, hogy aki nem vett részt ebben, azt fizikailag is megkínozták.
A Kairó nyugati szélén álló piramisokról Egyiptom és Izrael között az izraeli delegáció 1977-es látogatásakor kezdődött el a vita. Akkor ugyanis az 1977-1983 között miniszterelnök Menahem Begin bejelentette: "Mi építettük a piramisokat".
Ezzel szinte azonnal hatalmas felháborodást váltott mi az egyiptomi történészekből és régészekből, és az egyiptomi sajtó is hosszú ideig tiltakozó írásokkal volt tele. Az 1978-as camp david-i megállapodás fátylat borított a piramis körüli ellentétekre is: Egyiptom elismerte a zsidó államot, Izrael pedig kivonult a megszállva tartott Sinai-félszigetről.
Az Egyiptomi Régészeti Hatóság, amelyet Hoszni Farouk kulturális miniszter vezet, hétfőn jelentette be, hogy megvizsgálják az amerikai rabbik kérését, miszerint állítsanak fel nemzetközi bizottságot az egyiptomi zsidó műemlékek - zsinagógák és temetők - felújításának felügyeletére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24














