Vadászfegyverek a Nemzeti Múzeumban

2006. július 28. 11:45

Napjainkban a vadászfegyverekről beszélve szinte mindenkinek a puska jut az eszébe. A korábbi évszázadokban azonban fontos szerepe volt az íjnak és a számszeríjnak, nem is beszélve a vadászlándzsákról, kardokról valamint a különböző hurkokról, csapdákról és vermekről. A Magyar Nemzeti Múzeum rejtett ritkaságaink sorozatának harmadik kiállítása ezekből ad ízelítőt a nagyközönségnek.

Korábban

Kincset érő hangszerekből nyílt kiállítás

150 éves a Múzeumkert

A századforduló reklámplakátjaiból nyílt kiállítás

A fény fonalai

A vadászat egyidős magával az emberiséggel, ám a későbbiekben elvesztette az elsődleges, létfenntartást szolgáló szerepét és a középkor folyamán a társadalom vezető rétegeinek kiváltsága lett. A vadászat során ezért mindig a legkorszerűbb fegyvertípusokat használták, amelyeket nagyon gyakran gazdagon ékesítették csont- vagy nemesfémberakással, véséssel vagy faragással.

Vadászpuska
Az utóbbi néhány évszázad legnépszerűbb vadászfegyvere a puska volt. A 16. század elejétől kezdték használni, de természetesen hatékonyságuk és találati pontosságuk messze elmaradt napjaink szerkezeteitől. A nagyobb találati pontosság miatt a 17. századtól már huzagolással látták el a csöveket, amely viszont a töltési időt növelte meg. Igen gyakran alkalmaztak duplacsövű fegyvereket, sőt már a 17. századtól előfordultak többlövetű, gyakran hátultöltő kísérleti vadászlőfegyverek is. A puskákhoz és pisztolyokhoz tartozó lőportartók, felporzók vagy golyótartók szintén díszes kivitelben készültek. Jellemző a vadászfegyverekre, hogy felületüket vadászjelenetekkel és vadállatokkal díszítették.

Számszeríj
A lőpor nélküli vadászat legfontosabb távolra ható fegyverei az íj és a számszeríj voltak. Az előbbinek a 17. századból maradtak fenn török és krími tatár változatai, ezek elsősorban az erdélyi főurak körében örvendtek népszerűségnek. A zaj nélkül ölő számszeríj egészen a 18. század elejéig kedvelt vadászfegyver volt.

A legbátrabb vadászok vadászlándzsát és vadászkardot használtak. Az előbbivel vaddisznót és medvét, míg az utóbbival szarvast, ritkábban vaddisznót ejtettek el. Az ilyen típusú fegyvereket csak nagy gyakorlattal lehetett használni, de még így is történtek halálos vadászbalesetek. A legismertebb ezek közül az 1664-es évhez kötődik, amikor is a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1620-1664) egy hatalmas termetű sebesült vadkan felkutatására indult vadászkardjával a Csáktornya mellett elterülő erdőbe. Az elvétett szúrás után a vadkan felhasította Zrínyi mellkasát, aki hamarosan belehalt sérülésébe.

Lőportartó
A nagyvad és az apróvad vadászata mellett sokan használták ki a vízivadászatban és a 19. századtól - aki tehette - az Afrika-vadászatban rejlő lehetőségeket. Természetesen mindegyik más-más típusú fegyvert igényelt: a nagyvadra golyóval, az apróvadra söréttel vadásztak. A vadászkések és tőrök mellett fontos szerep jutott a nagyobb méretű "feltörőknek", amelyeket a nagyvad feldarabolásánál használtak. Az Árpád-kortól igen népszerű a solymászat, amelynél legfontosabb szerep a jól betanított ragadozó madaraknak volt, s bizony egy jó sólyomért a középkorban egy kisebb vagyont is adtak.

A vadászat a komoly fizikai megterhelésen kívül nagy felelősséggel is jár, ugyanis mindig a vadállomány védelme az elsődleges. Fontos szerepe van továbbá a vadkár elhárításában, vagy a gondos, az állomány egészséges fejlődését szolgáló selejtezésben is. Magyarországon nemcsak az elmúlt évszázadok során, hanem manapság is a természet védelmét szolgáló, korszerű vadgazdálkodás folyik - tudjuk meg a kiállításból.