Tiszteltem Kádárt: Jaruzelski interjúban emlékezett
2006. április 28. 11:00
`Kádár Jánostól 1981 nyarán tanácsot kértem, mert fel akartuk oszlatni a Lengyel Egyesült Munkáspártot, hogy új párttal kezdjünk. Ő Fock Jenőt és Aczél Györgyöt küldte, hogy lebeszéljenek erről, s megfogadtam a tanácsot. Kádárnak azonban mást is köszönhet Lengyelország. Jurij Andropovtól tudtam meg évekkel később Moszkvában: Kádár lebeszélte a szovjet vezetést arról, hogy csapatokot küldjön Lengyelországba` - mondta el egy magyar újságírónak nyilatkozva Vojciech Jaruzelski.
Korábban
A szükségállapot bevezetése drámai döntés volt
`Szeretném elmondani, hogy számunkra a magyarok mindig valami nagyon közeli baráti kapcsolatot jelentettek, ezt a közös sors alakította így. Nagyon nehezen éltük meg az 56-os évet, de aztán csodálattal és elégedetten néztük, hogyan tudják a magyarok begyógyítani a sebeket, s olyan megoldásokat találni, amelyek az akkori rendszer keretei között lehetővé tették, hogy jobban éljenek az emberek, mint a tömb más országaiban. Persze értem, hogy Kádár János alakja Magyarországon ma ellentmondásos, de lengyelként nagy tisztelője voltam, vagyok` - jelentette ki az 2004-ben készült, de eddig nem publikált interjúban Jaruzelski.|
1986-ban a Varsói Szerződés budapesti ülésének szünetében készült kép, a szereplők: Ceausescu, Kádár, Jaruzelski, Gorbacsov, Honecker |
Hozzátette: "Mint minden ilyen döntés, ez is okozott sérelmeket, de ez még mindig a kisebbik rossz volt ahhoz képest, ami fenyegetett bennünket. Akkoriban a hatalom képviselői érdekeltek voltak egy olyan megegyezésben, amely nem a hatalom átadását jelentette volna, vagy a kapitalizmus bevezetését - ez akkor lehetetlen volt. De több kísérletet tettünk arra, hogy bekapcsoljuk a Szolidaritást a hatalom szerkezetébe. 1981. november 4-én például Varsóban Józef Glemp prímással és Lech Walesával, a Szolidaritás elnökével leültünk. Javasoltam, hogy hívjuk életre a Nemzeti Egyetértés Tanácsát, s az dolgozza ki az együttműködést a Szolidaritással - ezt a javaslatot a prímás ismerte és elfogadta -, de a Szolidaritás elvetette a további konzultációkat.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Közel-Kelet
- A mai vitorlásokkal is versenyre kelhet az Abu-Dzabiban rekonstruált ókori hajó
- Végveszélybe került Jemen évezredes kulturális öröksége
- Az izraeli hadsereg elfoglalta a keresztesek libanoni erődjét
- Mesterséges intelligenciával azonosítják a hettita ékírásos agyagtáblák töredékeit
- A lakóépületek vallanak a szíriai „Halott Városok” ókori mindennapjairól
- A bibliai háborúk idején is szabadon legeltek a nyájak a határvidéken
- Ősi papiruszok árulják el a zoroasztrizmus és a zsidó vallás kapcsolatát
- Történelmi kéziratok ezreit mentette meg egy jemeni civil szervezet
- Mit árul el a DNS az európai genetikai eredet valódi történetéről?
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap













