XII. Pius lehet a Vatikán legvitatottabb szentje
2006. május 4. 11:30
Második világháborús szerepe miatt negyven éve áll a támadások kereszttüzében, most mégis szentté avathatják XII. Piust. A döntés helyességéről már csupán a jelenlegi egyházfőt kell meggyőznie a bíborosi testületnek, amely egy kétnapos római konferencia keretében közös álláspontra jutott az évtizedek óta lezáratlan kérdésben.
Korábban
Santo subito?
Márpedig az 1958-ban elhunyt pápának igen sok támadója akad. Az ellene felhozott legfőbb vád az, hogy a náci népirtás idején nem ítélte el nyíltan a holokausztot, csupán homályos kijelentéseket tett. Példaként hozzák fel erre az 1942 karácsonyán elmondott szentmiséjét, amelyben megvetően szólt minden "nemzeti vagy faji" üldözésről, de egyszer sem ejtette ki a "náci" és "zsidó" szavakat. Nem meglepő tehát, hogy kritikusainak többsége a zsidóság köréből kerül ki. Közöttük is vannak azonban, akik évtizedek múltán sem felejtették el a pápai támogatást. David Dalin amerikai rabbi emlékeztetett rá, hogy a háborút követően XII.Pius hatalmas hírnévnek örvendett az izraeliták között, hiszen sokuknak igenis a pápai parancsra megnyílt templomkapuk mentették meg az életét. Akkor olyan elismert zsidók mondtak köszönetet neki népük nevében, mint Albert Einstein, Goldai Meir, vagy Isaac Herzog palesztinai főrabbi.
Az akkor már négy éve halott pápa 1963-tól került a támadások kereszttüzébe. Abban az évben vitték színre a német drámaíró, Rolf Hochhuth darabját, "A helytartót", amely a nyilvánosság előtt először "gyanúsította" a pápát és egyházát nácibarátsággal, de legalábbis bűnpártolással. Ezt a nézetet erősítette John Cornwell 1999-ben megjelent könyve is, a Hitler pápája, melyben egyenesen antiszemitának titulálja XII.Piust.
Ezzel szemben a Führer és a szentatya "baráti" kapcsolatát látszik ellensúlyozni egy Németországban a napokban megjelent munka (a 2002-ben kiadott Spies in the Vatican), melynek szerzői szerint Hitlernek kész tervei voltak a pápa elfogására és adott esetben meggyilkolására vonatkozóan.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- A tiltakozások ellenére is jóváhagyták Donald Trump diadalívének terveit
- Újrafőzték George Washington háborús sörreceptjét
- Újraértékelték az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat eszmei hátterét
- Újabb azonosítatlan jelenségekről szóló fájlokat tett közzé az amerikai védelmi minisztérium
- Első világháborús szellemflotta nyugszik a Mallows-öbölben
- Kissinger tudatosan manipulálta saját történelmi emlékezetét
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














