Pacelli tiszta, Pius még homályos
2003. szeptember 8. 00:16
Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius, amerikai diplomatákkal folytatott magánlevelezésében határozott ellenszenvét fejezi ki a náci rezsimmel szemben, és elítéli azt
Korábban
Az 1922 és 1939 között keletkezett iratok, melyek XII. Pius pápasága (1939-1958) előtt keletkeztek, kutathatóvá válnak a történészek számára
Az első figyelmeztetés
Edith Stein, zsidó származású karmelita apáca 1933 áprilisában levélben kérte XII. Pius pápát, hogy foglaljon nyilvánosan állást a német nemzetiszocializmussal szemben
XII. Pius, az ördögűző
XII. Pius pápa egy neves vatikáni teológus-történész szerint a II. világháború idején többször is megpróbálta megszabadítani Adolf Hitlert az ördögtől
XII. Pius. |
Gallagher elmondta: habár a dokumentumok azt illusztrálják, hogy a diplomata Pacelli bíboros magánemberként náciellenes volt, felmentésére nincsenek hivatalos bizonyítékok. De - mint mondja - az újonnan fellelt dokumentumok segítségével eloszlatható az a vélemény, miszerint Piusz "Hitler barátja" volt.
A Pacelli-memorandumra Joseph P. Kennedy iratai között találtak rá fia John F. Kennedy bostoni könyvtárában. Az Angliában szolgálatot teljesítő amerikai nagykövet 1938-ban jutott az okmányhoz, amikor a bíborossal találkozott. Ebben a vatikáni követ személyes véleményét tudatta a nagyköveten keresztül, ahogyan fogalmazott, barátaival, így F.D. Roosevelttel is. Ezekben a nem hivatalos iratokban a bíboros azt sugallja, hogy az ausztriai érseket kényszerítették a nácik megszállását helyeslő nyilatkozataira. S jóllehet az egyház erőtlenségére és elszigeteltségére mentséget talált - "mindennapi harcok a bolsevikok és más, az új árja generáció között fellépő pogányság ellen" - azt azért leszögezte, hogy a nácikkal való megegyezés lehetősége kizárt, mivel a rezsim híján van az emberi jóérzés és a hit minden bizonyítékának
Napvilágra került egy, az eddig a Harvard Egyetem diplomáciai iratai között elfekvő, 1939-ben született feljegyzés is: ebben Alfred W. Klieforth konzul sorai is a bíboros Hitlerrel szemben támasztott ellenszenvét bizonyítják, amelyek Hitlert velejéig romlott embernek és megbízhatatlan gazembernek titulálják.
Gerald P. Fogarty professzor, a vatikáni diplomácia szakértője szerint a dokumentumok tanúság alapján Pacelli bíboros már a '30-as években náciellenes volt, elsősorban azért, mert a rendszer az egyház jogait veszélyeztette. Szerinte a Kennedynek címzett memorandum tartalma már régóta köztudott volt, ám Gallagher volt az első, aki bizonyítani tudta, hogy elküldték azt a Fehér Háznak.
A témában megszólalt Michael R. Marrus, a Toronto Egyetem egyik Holokauszt szakértője is. Véleménye szerint "mivel még mindig sokan vannak azok, akik azt hiszik, hogy az egyház összejátszott a nácikkal, ezek a dokumentumok nagyon fontosak."
A most nyilvánosságra került iratok alapján a történészek egybehangzóan támogatják azt a nézetet, miszerint Pacelli bíborosként nem volt náci szimpatizáns. Ám azt, hogy pápaként a már egy ideje zajló zsidóüldözést miért nem firtatta, illetve, hogy a Holokauszt idején az egyház vezetőjeként miért maradt mégis tétlen, egyelőre semmilyen dokumentum nem magyarázza - olvasható a The New York Times összeállításában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![maják](/ih0Ax/label/.cut-640x400/240.jpg)
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)