Boszorkánysággal vádolt asszonyok nyomában járhatnak az angliai Pendle Hill látogatói

Több mint négyszáz évvel ezelőtt Anglia egyik leghírhedtebb boszorkányperében tizenkét embert vádoltak meg azzal, hogy természetfeletti erők segítségével mások életére tör. Az 1612-es pendle-i boszorkányperek során tíz embert végeztek ki, egy vádlott pedig még az ítélethirdetés előtt belehalt az embertelen körülményekbe. A tragikus események emléke máig meghatározza az északnyugat-angliai Lancashire vidékének arculatát, ahol a helyi legendák szerint a kivégzettek szellemei azóta sem találtak nyugalomra.

Az 557 méter magas Pendle Hill és a környező falvak évszázadok óta különös történések színhelyei, amelyek egyesek szerint a boszorkánysággal vádolt egykori lakosokhoz kapcsolhatók. A helyi hagyomány szerint a hegyre látogatók olykor megmagyarázhatatlan félelmet, szorongást vagy dühöt tapasztalnak, míg mások kísérteties alakokról és titokzatos szerzetesekről számolnak be. Stephen Oldfield lancashire-i történész szerint a gyakran ködbe burkolózó, zord táj különösen alkalmas arra, hogy életben tartsa ezeket a természetfeletti jelenségekről szóló történeteket - többek között ennek is köszönhető, hogy a vidék minden évben Halloween idején különösen népszerű úti céllá válik.

Egy végzetes találkozás 

A pendle-i boszorkányperek története 1612 márciusában kezdődött, amikor egy Alizon Device nevű fiatal nő találkozott John Law vándorkereskedővel, aki nem sokkal később - feltehetően szélütés miatt - összeesett. Bár a férfi túlélte a rohamot, a fia ezt követően boszorkánysággal vádolta meg Device-t, az ügyet pedig Roger Nowell helyi békebíró vezetésével azonnal el is kezdték kivizsgálni. A fiatal nő a kihallgatások során állítólag beismerte, hogy természetfeletti erőkkel bénította meg a kereskedőt, majd további három asszonyt is megnevezett tettestársként, köztük a saját nagyanyját, Elizabeth Southernsöt és a vele rivalizáló népi gyógyítót, Anne Whittle-t, valamint annak lányát.

A négy asszonyt a lancasteri vár börtönébe zárták, a per azonban ezzel korántsem ért véget: amikor ugyanis a legközelebbi nagypénteken összejövetelt tartottak a rokonok a Device család otthonában, Nowell boszorkánygyűlésnek titulálta azt, és további letartóztatásokat rendelt el. Az újonnan megvádolt személyek között volt a Roughlee falujában élő, jómódú Alice Nutter is, akit a többiekkel együtt Lancasterbe hurcoltak. A foglyokat azzal vádolták, hogy különféle ártó varázslatokkal több helybéli ember halálát is előidézték, ami a korabeli angol törvények értelmében akár halálbüntetést is maga után vonhatott.

Az eljárás hátterében a korabeli Angliában uralkodó vallási feszültségek és a boszorkányságtól való széles körű félelem állt. I. Jakab király uralkodása alatt az 1604-es boszorkányságról szóló törvény tovább szigorította a büntetéseket, és bizonyos, halálesettel nem járó mágikus cselekményeket is halállal sújtható bűncselekménynek minősített. A gyanú különösen könnyen irányult az idős, szegény vagy a közösségi normáktól eltérően élő és viselkedő emberekre, köztük azokra a népi gyógyítókra, akiknek tevékenységét a babonáktól áthatott társadalom gyakran természetfeletti erőkkel hozta összefüggésbe.

A per egyik legmegrázóbb mozzanata a mindössze kilencéves Jennet Device vallomása volt, aki saját édesanyja, Elizabeth Device és több más vádlott ellen is terhelő vallomást tett. A gyermek szavait a bíróság bizonyítékként fogadta el, ami jelentősen hozzájárult az elmarasztaló ítéletekhez. Az embertelen eljárás során végül kilenc vádlottat - Elizabeth Southerns még a tárgyalás előtt meghalt a börtönben - találtak bűnösnek, akiket a lancasteri Gallows Hillen fel is akasztottak. Egyedül Alice Greyt mentették fel a Lancasterben bíróság elé állítottak közül.

A boszorkányság miatti büntetőeljárások Angliában a következő évtizedekben fokozatosan visszaszorultak, az 1735-ben elfogadott, majd 1736-ban hatályba lépő törvény pedig végül hivatalosan is hatályon kívül helyezte a korábbi boszorkányságról szóló jogszabályokat, és a természetfeletti képességek gyakorlása helyett azok színlelését tette büntethetővé.

A boszorkányperek emléke ma is jelen van

A pendle-i boszorkányperek Anglia legjobban dokumentált újkori jogi eljárásai közé tartoznak, amelyek az elmúlt évszázadokban elválaszthatatlanul összefonódtak a környék kulturális örökségével. A helyi hagyomány szerint a Pendle Hill lankáin tavasszal utolsóként megmaradó hófolt olykor egy boszorkány alakjára emlékeztet, amit a környék lakói régóta összekapcsolnak az 1612-es boszorkányperek emlékével. A vidék múltjának különös emlékei közé tartoznak azok a régi kutak is, amelyek falán napjainkban is különféle vésetek fedezhetők fel: ezeket a jeleket a néphagyomány szerint azért készítették egykor, hogy távol tartsák a gonosz erőket, és megóvják a kutak vizét az ártó varázslatoktól. A hiedelmek jól érzékeltetik, milyen mélyen gyökerezett a boszorkányságtól és a természetfeletti erőktől való félelem a térség lakóinak hétköznapi életében.

A Pendle Hillhez kapcsolódó történetek az évszázadok során sem merültek feledésbe: a boszorkányok szellemeiről, megmagyarázhatatlan zajokról és különös jelenésekről szóló beszámolók idővel a helyi folklór meghatározó részévé váltak. Ezek a legendák a modern korban is újra és újra felkeltik a turisták az érdeklődését, így a térség több, paranormális jelenségekkel foglalkozó televíziós műsorban és könyvben is szerepelt már, ami tovább erősítette Pendle Hill misztikus hírnevét, és hozzájárult ahhoz, hogy a környék napjainkra a történelmi múlt és a természetfeletti történetek iránt érdeklődő látogatók kedvelt úti céljává váljon.

A boszorkányperek négyszázadik évfordulója alkalmából 2012-ben két történelmi sétaútvonalat is létrehoztak a térségben, amelyek az egykori vádlottak feltételezett útját követik végig a lakóhelyüktől a lancasteri börtönig. A Pendle Witches' Way és a Lancashire Witches' Walk útvonalak olyan településeken haladnak keresztül, amelyek lakói közül többen is érintettek voltak az 1612-es eseményekben: a látogatók egyik első állomása például a Newchurch-in-Pendle is lehet, ahol több, később boszorkánysággal megvádolt ember élt. A falu házain ma is találhatók boszorkányábrázolások, míg egyes épületek ajtaján patkók, kertjeikben pedig magyalfák láthatók, amelyeket a néphagyomány a rontás elleni védelemmel kapcsolt össze. A település Szűz Mária-templomának temetőjében található egy különös, koponyafaragással díszített sírbolt is, amelyet a helyi hagyomány Alice Nutterhez és a boszorkányperek más szereplőihez köt.

Stephen Oldfield ugyanakkor kétségbe vonja ezt az azonosítást, mivel a Nutter családnév gyakori volt a vidéken, és egy boszorkányságért elítélt személyt aligha temettek volna megszentelt földbe. A templom tornyán egy szem alakú, „Isten szemeként” ismert faragvány is látható, amelyet elvileg a perek után készítettek, a helyi hagyomány szerint azért, hogy megvédje a települést a gonosz szellemektől. 

A lancasteri várban várták halálos ítéletüket

A 11. századi lancasteri vár ma is a város egyik legjelentősebb történelmi épülete, amelynek nedves, hideg és szűk börtönhelyiségei a korabeli fogvatartás körülményeit idézik fel. A városban működő Golden Lion nevű fogadóhoz szintén különös legenda kapcsolódik: a helyiek szerint az elítéltek itt fogyaszthatták el utolsó italukat, mielőtt a vesztőhelyre kísérték őket. Bár a történet hitelessége történelmileg nem bizonyított, a több évszázados épülethez ma is kísértetjárásról és megmagyarázhatatlan zajokról szóló beszámolók kötődnek - amik valóságossága természetesen továbbra is kétséges.

A boszorkányperek története napjainkra a sötét turizmus egyik legismertebb angliai példájává vált, amelynek keretében az érdeklődők tragikus történelmi események helyszíneit kereshetik fel. Stephen Oldfield ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a kísértettörténetek és a turisztikai látványosságok mögött valódi emberi tragédiák húzódnak meg: a kivégzettek jelentős része szegénységben élő, kiszolgáltatott ember volt, akiknek gyógyító tevékenysége vagy szokatlannak tartott életmódja elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a korabeli társadalom veszélyesnek bélyegezze.