A háborúk és a klímaváltozás is hozzájárult a hatalmas maja város, Tikal elnéptelenedéséhez
2020. december 4. 17:55 Múlt-kor
„Már értem, miért itt forgatták. Ez nem tűnik valóságosnak. Mintha egy idegen bolygó lenne” – mondta néhány évvel ezelőtt egy fiatal Star Wars-rajongó, miközben körbetekintett a Luke Skywalker és a lázadók bázisa, a Yavin 4 forgatási helyszínéül szolgáló Tikal romvárosán. A maja civilizáció egykori központjának csodálatos épületkomplexumai minden évben turisták tömegeit vonzzák a guatemalai Tikal Nemzeti Parkba, 2012. december 21-én pedig különösen nagy érdeklődés övezte Közép-Amerika egyik legnagyobb régészeti lelőhelyét: hétezren várták itt feszülten a világvégét. A felfokozott hangulatra jellemző, hogy a biztonsági őröknek nem sokkal a nagy nap előtt tizenhárom meztelenül táncoló és kántáló nőt kellett eltávolítaniuk a parkból. A maja naptárat félreértelmező misztikusok és kuruzslók által jövendölt apokalipszis persze elmaradt, Tikal hatalmas piramisai pedig továbbra is a helyükön állnak.
Korábban
Az első aranykor
Tikal elődjei a későbbi nagyváros helyén a Kr. e. 800 és 600 között létrejött kis falvak voltak. Bár az Északi Akropoliszt, a város királyának és előkelőinek temetkezési helyéül szolgáló hatalmas épületkomplexumot már Kr. e. 350 körül elkezdték építeni, a település sokáig a rivális városállamok, Tintal, El Mirador és Nakbe árnyékában maradt, és csak később, a klasszikus maja korszakban (Kr. u. 300–900) élte virágkorát.
A maják ekkoriban csillagászati ismereteik tekintetében messze kortársaik előtt jártak, virágzott körükben a festészet, a szobrászat és az építészet, fejlett mezőgazdasági kultúrát alakítottak ki, és élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak.
Tikal felemelkedését elsősorban központi elhelyezkedésének köszönhette, a város ugyanis a Mexikói-öböl, valamint a Karib-tenger felé tartó folyók között félúton, kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt.
Tikal klasszikus kori dinasztiájának eredete egészen a Kr. u. 1–2. század fordulójáig, Yax Ehb’ Xook uralkodásáig vezethető vissza, az első királyokról azonban gyakorlatilag alig rendelkezünk információkkal, olyannyira, hogy számos uralkodónak még csak a nevét sem ismerjük.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Bár a várost egy több mint 25 kilométer hosszú, földből készült védőerődítmény vette körül, a déli oldalán tátongó rések megkönnyítették az ellenséges csapatok dolgát. 378 elején a 14. király, a Nagy Jaguármancsként is ismert Chak Tok Ich’aak uralkodása idején egy Siyaj K’ak’ nevű, Teotihuacánhoz köthető hadvezér elfoglalta a várost. Ugyanezen a napon halt meg Chak Tok Ich’aak is, feltehetőleg a hódítók keze által. Ezzel új fejezet kezdődött Tikal történetében. A város a következő két évszázadban óriási fejlődésen ment keresztül, és a régió domináns hatalmává vált.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 2. Hunyadi Mátyás uralkodása](/ih0Ax/label/.cut-640x400/793.jpg)
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap