Sziklarajzokon találták meg a mezoamerikai alvilág urát
A mezoamerikai alvilág urával való találkozást ábrázoló ókori sziklarajzokat azonosítottak a mexikói Hidalgo állam területén. Ahogy az a mexikói kulturális minisztérium és a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) közelmúltban véget ért tízedik temetkezéstörténeti kollokviumán elhangzott, a szakemberek huszonöt régészeti lelőhelyen ötvenöt ábrázolást dokumentáltak. A Kr. u. 350 és 750 közötti időszakból származó leletanyag részletes betekintést nyújt a klasszikus kori prehispán közösségek halálképébe és hitvilágába.
- A mexikói Hidalgo állam huszonöt régészeti lelőhelyén ötvenöt olyan sziklarajzot azonosítottak, amelyek a mezoamerikai alvilág urával való találkozást ábrázolják.
- A Kr. u. 350 és 750 között készült alkotásokon jellemzően kutyák által vezetett harcosok, valamint az ősi hitvilág meghatározó, kettős identitású ikeralakjai jelennek meg.
- A mexikói kulturális minisztérium konferenciáján bemutatott eredmények rávilágítanak, hogy az ókori ábrázolások szimbolikája a mai otomi gyógyítók rituáléiban is tovább él.
Alfonso Torres Rodríguez, az INAH hidalguói központjának régésze a kutatása során egy jellegzetes vizuális szerkezetet azonosított a Huapalcalco, Xihuingo, Dahñé és San Miguel de las Piedras területén talált sziklarajzokon. A jelenetek többségén egy vagy két, harcosként azonosított alak látható, akiket egy kutyaféle vezet egy másik entitás felé.
A célpontként megjelenő, a Holdhoz, a süllyedéshez vagy a föld alatti terekhez köthető figura az elemzések szerint a mezoamerikai alvilág, a Mictlan urát testesíti meg. Az ábrázolások földrajzi eloszlása is szabályszerűséget mutat, míg a keleti és déli hegyvidéki területeken a párosával érkező harcosok jelenetei a gyakoriak, addig a Mezquital-völgyben az egyetlen főszereplőt felvonultató kompozíciók dominálnak.
A meglátogatott alvilági alakokat a szakemberek három fő ikonográfiai csoportba sorolták. Az első a Tezcatlipoca, Huémac és Yaotl istenségekhez köthető, kígyóbőrrel és széles kezekkel ábrázolt harcias alakokat foglalja magában. A második csoportot a hegyvidéki otomi közösségek isteni hagyományaihoz kapcsolódó Otontecuhtli, Tlotli és Mictlantecuhtli komplexum alkotja, míg a harmadik kategóriát az ősök páros alakjai jelentik.
A korszak, amelyben a rajzok születtek, a mezoamerikai klasszikus kor derekára és végére esik, amikor Teotihuacan kulturális és vallási befolyása kiterjedt a közép-mexikói térség jelentős részére. Ennek a vallási rendszernek a szerves részét képezte az alvilágba vezető, próbákkal teli út, ahol a hit szerint a halottakat gyakran kutyák segítették át az akadályokon.
A kutatók szerint a sziklarajzok értelmezésének egyik kulcseleme az ikerpárok folyamatos jelenléte. Ezek a páros figurák nem egyszerű másolatok, hanem egymást kiegészítő entitások, az egyik fél a férfias, katonai és szoláris tulajdonságokat hordozza, míg a másik a nőies, mezőgazdasági és lunáris dimenziókat képviseli.
Ez is érdekelhet
Torres Rodríguez rámutatott, hogy a halottak birodalmának urával kapcsolatba lépő ikrek motívuma évszázadokkal túlélte az alkotások korát. A mai hidalguói hegyvidéken tevékenykedő otomi gyógyítók, a bädik rituáléiban a másvilági erőkkel való kapcsolatfelvételhez ma is egy kettős lélek vagy kettős szív jelenléte szükséges, amely szoros párhuzamot mutat az ókori ábrázolások ikermotívumával.
A 2026. szeptember 11-én lezárult konferencián elhangzottak szerint az ősi mezoamerikai halálkultusz vizuális emlékeinek feltárása a modern örökségvédelem fontos részét képezi. Valeria Valero Pié, az INAH történelmi műemlékekért felelős nemzeti koordinátora és Manuel Villarruel Vázquez, a hidalguói központ igazgatója hangsúlyozták, hogy a temetkezési hagyományok és a halálhoz kapcsolódó művészeti alkotások több tudományág bevonásával történő vizsgálata elengedhetetlen a múlt megértéséhez. A hidalguói sziklarajzok elemzése bizonyítja, hogy a több mint ezer éve rögzített vizuális narratívák a mai napig tetten érhetők az élő kulturális és vallási hagyományokban.
