A kolostorok alapozták meg a középkori angol gyapjúgazdaságot
A középkori angol gyapjúgazdaság alapjait már a Kr. u. 7. században megvetették az újonnan alapított szerzetesi közösségek. Ahogy az a PLOS One tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók több száz régészeti lelőhely állatmaradványainak elemzésével térképezték fel az angliai mezőgazdaság évezredes átalakulását. Az eredmények azt mutatják, hogy a római uralom utáni önellátó gazdálkodást a demográfiai változásokkal párhuzamosan fokozatosan felváltotta a növekvő városokat és a nemzetközi kereskedelmet kiszolgáló agrárrendszer.
- A középkori angol gyapjúgazdaság felvirágzása már a Kr. u. 7. században megkezdődött a szigetország kolostoraiban.
- Az átfogó archeozoológiai kutatás kimutatta, hogy az állattartási szokások a gyapjú, a gabona és a hús iránti mindenkori kereslethez igazodtak.
- A szarvasmarhákat a 10. századtól elsősorban igavonásra, majd a 12. századtól egyre inkább hús- és tejtermelésre használták.
A Feeding Anglo-Saxon England projekt keretében a szakemberek négyszázhatvan régészeti lelőhelyről származó, több mint hétszáz leletegyüttest vizsgáltak meg. Az archeozoológiai adatok alapján a Kr. u. 400 és 1400 közötti évezred folyamatos kronológiáját elemezték, elkerülve a mesterséges történelmi korszakolásokat. A vizsgált időszak felöleli a római uralom összeomlását követő kora középkori évszázadokat és a gazdasági fellendülés korát, amikor a mezőgazdaságnak jelentős társadalmi változásokhoz kellett alkalmazkodnia.
A korszak elején, Kr. u. 450 és 650 között a szarvasmarha volt a legmeghatározóbb haszonállat, amely a hús- és tejtermelés mellett az igavonást is biztosította az önellátó közösségek számára. A juhok aránya Kr. u. 625 körül kezdett meredeken emelkedni, ami szorosan összefüggött az új kolostorok alapításával. Ahol a juhok aránya meghaladta a hatvanöt százalékot, ott többnyire szerzetesi közösségek éltek.
Ez a felfedezés a korábban feltételezett 9. századról a 7. századra tolja vissza a középkori angol gyapjúkereskedelem kezdeteit. A termelt gyapjútöbblet a nemzetközi kereskedelmet és a korai kereskedelmi települések kialakulását is fellendítette, miközben az állatok a trágyázás révén a növénytermesztést is támogatták.
A szarvasmarhák hasznosítása a 9. századtól átalakult, a csontleletek alapján az állatokat egyre magasabb életkorig tartották életben. A végtagcsontok elváltozásai arra utalnak, hogy elsősorban igavonásra, különösen ekevonásra használták őket. Ez a tendencia a 10. és a 12. század között érte el a csúcspontját, amikor a népességnövekedés és a városiasodás soha nem látott mértékű gabonatermelést tett szükségessé. Az idősebb, munkára fogott szarvasmarhák elengedhetetlenek voltak a növekvő piacok ellátásához és a megművelt területek növeléséhez.
Ez is érdekelhet
Egy újabb átrendeződés vette kezdetét a 12. század környékén, amikor a szarvasmarhákat egyre fiatalabb korban vágták le, ami a marhahús iránti városi kereslet megnövekedését jelzi. A 13. és 14. századra a borjak számának növekedése a tejtermelés intenzívebbé válására utalt. Ezzel párhuzamosan a lovak fokozatosan átvették az igavonó szerepet. Míg a 11. század végi adóösszeírás, a Domesday Book idején a lovak az igavonó állatok mindössze öt százalékát tették ki, 1400-ra arányuk elérte a húsz-ötven százalékot.
Ezek az állattartási változások pontosan lekövetik a középkori Anglia gazdasági fejlődését. A római kivonulás utáni önellátó rendszert egy szervesen fejlődő, nemzetközi kereskedelembe ágyazott piacgazdaság váltotta fel. Az angol gazdaság későbbi dominanciáját biztosító gyapjúkereskedelem alapjait így már a 7. századi szerzetesrendek lefektették, jóval azelőtt, hogy a szigetország Európa legfontosabb textilipari beszállítójává vált volna.
