A boszorkánykalap eredete és a mítoszok
A boszorkánykalap modern ikonja mögött hosszú és változatos történet áll. A bronzkori csillagászati fejdíszektől a kora újkori üldözések jelképein át egészen a 19. századi mesékig sokféle jelentés rakódott a kúpos formára. A boszorkány alakjának átalakulása nemcsak művészeti és társadalmi változásokat tükröz, hanem azt is, ahogyan a női szerepekről, hatalomról és félelemről gondolkodtunk.
A boszorkánykalap ősi gyökerei
A boszorkánykalap archetípusa jóval a kora újkori boszorkányperek előtt megjelent. A bronzkor arany, kúpos fejdíszei csillagászati szimbólumokkal díszítve az isteni tudást és hatalmat jelképezték. Hasonlóan hegyes fejfedőt viseltek a Kínában feltárt Subeshi-múmiák is, akik i. e. 4–2. század közt éltek. A leletek miatt nevezték őket később „Subeshi boszorkányainak”.
A középkorban és a kora újkorban a kúpos fejfedők gyakran kényszerítő eszközként jelentek meg. A 13. században zsidó férfiaknak kellett viselniük a szarvszerű elemekkel ellátott judenhutot, amely a megkülönböztetés eszköze volt.
A spanyol inkvizíció 1478-tól kezdve használt capirota vagy coroza nevű, magas, hegyes csuklyát az eretnekséggel, hitehagyással vagy boszorkánysággal vádoltak azonosítására. Goya Boszorkányok repülése című festménye (1798) ezekre a kúpos fejfedőkre utal, amikor groteszk boszorkányalakjait a levegőben lebegtetve ábrázolja.
A boszorkánykalap és a sörfőző nők kapcsolata
A középkori női sörfőzőket – az alewiveket – gyakran hegyes, feltűnő fejfedővel ábrázolják, ám történeti bizonyíték nincs arra, hogy a boszorkánykalap ebből fejlődött volna ki.
A kutatók szerint ez inkább utólagos romantizáló magyarázat. A kora újkorban sokkal fontosabb különbség volt, hogy a boszorkányokat gyakran fedetlen fejjel, szabadon lobogó hajjal ábrázolták. Ahogy Laura Kounine fogalmaz: „A féktelen, vad haj a szexuális romlottság és a társadalmi rend elleni lázadás jelképe volt.”
A boszorkánykalapot a boszorkány alakjával először a 17. század végén kapcsolták össze. Cotton Mather A láthatatlan világ csodái (1693) című művében a boszorkány seprűn lovagol, és hegyes kalapot visel.
Mather maga valószínűleg nem a boszorkányság jelének szánta ezt a fejfedőt: a korszakban sokan hordtak magas, kúpos kalapot, amit számos portré is mutat.
A boszorkánykalap elterjedése a művészetben
A boszorkánykalap a 17. század végétől kezdve jelenik meg rendszeresen. A fametszetekben és kora újkori művészetben a fekete szín kapcsolódott hozzá, részben azért, mert a technika miatt a képek sötétek voltak, részben pedig a boszorkányok éjszakai gyűlései miatt. A fekete szín így fokozatosan a gonosz és a titokzatosság szimbólumává vált.
A 15. századtól Európában elterjedt a hennin, a magas, kúpos női fejdísz, amelyet nemes hölgyek viseltek. Ez később több mesefigura jellegzetes viselete lett, például Hamupipőkéé vagy Csipkerózsikáé.
Ez is érdekelhet
A boszorkány fekete kalapja így részben a korabeli divatból, részben a művészet szimbolikus világából született meg.
A mai boszorkánykép nagy része Frank L. Baum Óz, a csodák csodája című művéből ered. Az 1939-es film Margaret Hamilton alakításával teremtette meg a zöld bőrű, éles hangú, kúpos kalapos „Nyugati Gonosz Boszorkány” archetípusát.
