Hogy élte meg a hátország a Nagy Háború éveit?

Fokozatosan elpárolgó euforikus hangulat, pénzükért futó betétesek, háborús hírek és kabaré a Városligetben, növekvő sörfogyasztás, jegyrendszer, fémbegyűjtés és hadigazdálkodás, női utcaseprők és kalauzok, háborús plakátok városszerte és ablakokból csüngő emberek a királykoronázás idején - pillanatképek az első világháború Budapestjéről. A Nagy Háború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma valamint a Legenda Közművelődési Egyesület szerdán tudományos konferenciát tartott, amelynek témája a hátország volt.

Plakátokkal a hadikölcsönért

Az első világháború idején jelent meg először a nagymértékű politikai propagandatevékenység, ennek pedig fontos része volt a kor leghatásosabb médiuma, a plakát, amely egyszerre tekinthető kordokumentumnak és képzőművészeti alkotásnak. A háború kitörésekor mindenhol tapasztalható hazafias lelkesedés a plakátokon is láthatóvá vált. A plakátokon megjelenik az élelmes vállalkozók által gyártott sokféle háborús emléktárgy és kiadvány, a szaporodó jótékonysági rendezvények és nem utolsó sorban a hadikölcsönök – hangzott el Katona Anikó művészettörténész előadásában.

A plakát jellemzően ellenzéki műfaj volt az 1910-es években - ez tekinthető a plakátművészet virágkorának -, ám hamarosan a hivatalos politika eszköztárába is bekerült. A háború idővel begyűrűzött a kereskedelmi plakátok piacára: például a Lysoformnak évek óta futott a kampánya, ám Bortnyik Sándor grafikus - a megadott anyagból dolgozva - újraértelmezte a plakát figuráját és a szlogent. („jelentem alassán… a lysoform-mal én is bevonultam”) A harcoló nemzetek figyelték egymás plakátpropagandáját, így nem csoda, hogy sok jelenségre egyértelmű párhuzamokat találunk - emelte ki a kutató.

Budapest, Tétényi fennsík, Cs. és kir. lőgyakorlótér (Fortepan)

Budapest 1914 és 1918 közötti katolikus közéletének és az itt élő katolikus hívek hitéletének áttekintése különösen annak megismerése szempontjából lehet érdekes, hogy a városlakók vallásos mindennapjaiban milyen módon jelent meg a háborús atmoszféra, továbbá az egyházat általában és a helyi közösségeket konkrétan milyen válaszokra késztették a háború okozta változások.

Csibi Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszék egyetemi tanársegédje előadásában felidézte, hogy a világháború idején 554 ezer római katolikus élt Budapesten, a legnagyobb számban a VI. és a VIII. kerületben, nagyjából 85-87 ezren. A katolikus sajtó sokat foglalkozott a katolikus hitélet megszervezésének nehézségeivel, kiemelve, hogy a plébániahálózat nem a lakosság növekedésével együtt fejlődik.

Bár a korszakban majd minden plébánián többnyelvű misézés zajlott, egy 1913-ban végzett empirikus kutatás rámutatott, hogy míg elhelyezkedésük okán sok plébánia nem tud megtelni, a főváros egyes részein templomínség van, s csak a hívek 40 százaléka fér be a templomokba. A jelentés arra is felhívta a figyelmet, hogy csupán a lakosság 9,7 százaléka hallgat misét vasárnaponként, hétköznaponként pedig ennél is rosszabb a helyzet (1 százalék).

Csernok János esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás még ebben az évben kijelentette: az elsődleges feladat a plébániaállomány növelése. Dr. Töttössy Miklós plébános 13 plébánia megépítését javasolta, ám a főváros plébánia-hálózat fejlesztésére vonatkozó nagyívű terve papíron maradt. Némileg javít az akut templomínségen, amikor 1917-ben kisegítő, ún. szükségkápolnák jönnek létre városszerte.

Budapest XI., Budafoki út 41/a (FortepanÖ

Dr. Horváth J. András, Budapest Főváros Levéltára főosztályvezető-helyettese egy felsőiskolai növendéknek, az 1914-ben 19 éves Almády Márta belgiumi, 19 napos nyaralásáról vezetett naplóját, és a balkáni frontra küldött, Bartók János részletes, szakszerű, illusztrációkkal teli hadinaplóját elemezte előadásában, bemutatva a Nagy Háború kitörésének frontközeli világát, annak eltérő megélését, a szerzett benyomásokat, a harci cselekményeknek civilekre és a tűzkeresztségen éppen átesett katonákra gyakorolt hatását.

Hadigazdálkodás a Nagy Háborúban

A 19. század második felében felgyorsult a magyar gazdaság fejlődése, ami egybeesett a hadsereg fejlesztésével is. Kezdetben nem nagyon voltak hadigyárak Magyarországon, majd állami és banki támogatással az 1880-as évektől kezdődően megjelentek a hadseregnek szállító kereskedelmi, illetve a hadianyagokat, eszközöket és felszereléseket gyártó cégek: Weiss Manfréd konzervgyára és fémműve, a Wolfner-féle bőrgyár vagy a Kohner család különféle vállalkozásai - mutatott rá Hlbocsányi Norbert levéltáros.

Az első világháború már 1914 júliusától kezdődően komoly gazdasági zavart okozott Magyarországon. A betétesek azonnal megrohamozták a bankokat, hogy kivegyék a pénzüket és inkább értékálló eszközökbe fektessenek. Hamar megjelent a nyersanyaghiány, a budapesti üzemek sorra leálltak, több tízezer ember egy csapásra munkanélküli lett. A kormány által elrendelt pénzügyi moratórium értelmében megtiltották a 200 korona feletti kifizetéseket, így a cégek, vállalatok a béreket sem tudták kifizetni. A hadigazdálkodásra való áttérést jogilag a háborús törvények (1912, 1915, 1916), háborús rendeletek és gazdasági törvények, illetve rendeletek (1840,1864,1875 stb.) alapozták meg; több száz rendeletet adtak ki a liszt forgalomba hozatalára, a sörgyártás és az egyéb alkoholos termékek szabályozására vonatkozóan, illetve a gyapjú- és fémiparban.

Fontos lépés volt a Magyar Hadikölcsönpénztár és a Magyar Hadihitelintézet Rt. felállítása 1915-ben, illetve a hadikölcsönjegyzés elindítása, amiből a hadikiadások kétharmadát fedezték. Ahogy arra Hlbocsányi Norbert utalt, az elsőnek nagy sikere volt, részben a már említett plakátkampányoknak köszönhetően. A legkisebb összegű befektetés 50 korona volt, a legtöbbet a nagy pesti kereskedelmi bankok adták, Weiss Manfréd például 1 milliót fektetett be. A már 1914 végén érzékelhető rézhiány következtében országszerte fémközpontokat hoztak létre, ahol először csere útján, később vásárlással, 1916-tól pedig rekvirálással gyűjtötték össze a fémeket a lakosságtól; ezeket később a textilipari központok felállítása követte.

A hadicikkeket gyártó vállalkozások száma (Budapesten összesen 11,6 ezer cég volt a háború kitörésekor) a háborús konjunktúra alatt megsokszorozódott, illetve megjelentek a speciális feladatot ellátó szervezetek és cégek, mint például a Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja Rt. vagy a Csontközpont Rt, amelyek feladata az alapvető alapanyagok, élelmiszerek begyűjtése és azok kereskedelmének irányítása volt. A hadigazdálkodással párhuzamosan megjelent a gazdasági eliten belül egy réteg, a hadimilliomosok csoportja, akiket a korabeli sajtó gyakran támadott vagyonuk felhalmozása miatt.

Koronázás a háború kellős közepén

IV. Károly 1916-ban, az első világháború közepette lett az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója. A koronázás mint jeles közjogi esemény a korabeli közvélemény számára óriási jelentőséggel bírt - mondta el előadásában Maczó Ferenc. Az ELTE BTK doktorandusza kutatásából kiderült, hogy Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően a magyarországi pártok pártközi konferencián bizottságot hoztak létre, hogy minél hamarabb, lehetőleg még az év végén meg tudják tartani a koronázási ünnepséget. A Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottság négy albizottságból állt: forgalmi, rendészeti, tribünjegyeket kiosztó, művészeti és műszaki albizottság. Mintául az 1867-es koronázás szolgált, de - tekintettel a háborús helyzetre - leegyszerűsített formában képzelték el a jeles eseményt.

IV. Károly a Szent György térre épített királydombon

A szenvedések és a nélkülözések közepette a mindinkább reményként szolgáló esemény nagy hatással volt a közvéleményre, az utca emberére. Budapest lázasan készülődött, az élelmesebb polgárok 5-8 ezer koronáért adták bérbe házaik ablakait azoknak, akik a lehető legközelebbről szerettek volna részesei lenni a külföldi lapok érdeklődését is felkeltő koronázási aktusnak. Károlyra a közvélemény mint a béke kieszközlőjére tekintett, a magyar sajtóban pedig egyre-másra jelentek meg a hangulatjavító cikkek a koronázás napjához közeledve.

A koronázási ünnepségsorozat három napig tartott. A Nyugati pályaudvart az alkalomhoz illően feldíszítették, a királyi pár hintója a Lánchídon keresztül ment fel a várba. December 29-én a palotából a Mátyás-templomba szállították a koronázási jelvényeket. A koronázásra december 30-án került sor; a vár területére csak sorszámozott, névre szóló jeggyel lehetett belépni; összesen 13473 jegyet adtak el, ebből alig 4300-at vehettek meg magánemberek, akik csak a felvonulást, az esküt és a kardvágást láthatták. A királyi pár még aznap hazautazott Bécsbe, ami sokakban visszatetszést keltett. Maczó Ferenc szerint a jó szándék vezérelte döntésekor a világháborús helyzetet szem előtt tartó királyt, ám a koronázás fényéből ez mégis sokat elvett.

A magyar Svejk megéljenzi a trónörökös halálát

Az Attila út 35. tetőterasza, háttérben a József főhercegi palota és a budai Vár (Fortepan)

Hogyan látta "a magyar történelem legnagyobb kisembere" az első világháborút? Erről beszélt Balogh János történész-levéltáros, aki Lowetinszky János József budapesti kishivatalnok naplója alapján vizsgálta 1914 nyarának történéseit: egyrészt a szarajevói merénylet, a háborús készülődések és események egyéni megélését, a háborút mint utcai látványosságot, másrészt a munkahelyi és otthoni rutinban bekövetkezett változásokat.

A cseh-morva-lengyel származású, de már Pesten született Lowetinszky János József (1866-1935) vasúti távírász, majd vármegyei díjnok, irodasegédtiszt páratlan életművet hagyott maga után: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban őrzött 40 kötetes kéziratos napló Magyarország 19-20. századi társadalomtörténetének egyik legértékesebb forrása. A több mint fél évszázadon keresztül - 1883-tól haláláig - írt napló révén megismerhetjük egy kisember (és környezete) világát, hétköznapjait.

Feljegyzéseiből kiderül, hogy a magyar Svejknek is nevezett Lowetinszky majd kicsattant az örömtől a szarajevói merénylet hírére. „Egy éljent ordítottam mert hazámnak egy nagy ellensége múlt ki; s egy Habsburgi; bár mint ember rettenetesnek tartom ezt a cselekményt, de mint magyar nem igen sajnálkozom a nemzetem s hazámat gyűlölő ipse halálán” (1914. június 28.) Miként azt Balogh János is elmondta, Lowetinszky eleinte nem lelkesedett a háborúért, de később valamelyest optimistább lett a szórványos hadi sikerek hallatán. "A lapok tele tüdővel fújják a diadalmi harsonát, mégis a nép finom ösztöne megérzi, hogy valami van a levegőben, ami nem engedi őt lelkesülni s örvendeni, mert semmi bizonyosat nem lehet tudni.” (1914. szeptember 5.)

Bár a távírász hangulata időnként változott, szerbellenesége megmaradt: "Mindenhol verjenek meg bennünket, csak ez a csürhe (a szerbek) ne verjen meg bennünket, ez lemoshatatlan szégyen volna reánk nézve" - írja 1914. augusztus 22-én kelt bejegyzésében. Lowetinszky nem hallgatta el a nyilvánvaló visszaélések (tisztek embertelensége, élelmezési problémák) tényét sem, s remekül érzékeltette a budapesti közhangulat minden apró rezdülését. „Az utza képe változott, a tüntető, ordítozó tömegeket katonák váltották fel dobszó(val) és kürtharsonával, nagyszerűen festenek a fiúk az új, csukaszürke angyalbőrben, s délczegen lépkednek" (1914. augusztus 3).

Bár a férfit nem sorozták be, úgy érezte, neki is ki kell vennie részét a háborús erőfeszítésekből, ezért csatlakozott az Önkéntes Őrsereghez, ahova 1914. október 19-én lépett be és tett esküt; heti egy alkalommal éjjelente a főpostán kellett őriznie egy lejáratot.

"A hangulat a lehető leglelkesebb volt. A cigányok csak a nemzeti himnuszokat játszották"

Ferenciek tere (Fortepan)

A vidéktől eltérően a főváros a háború kezdeti szakaszában alig érzékelt valamit a megváltozott körülményekből: a nyüzsgő Budapest élte tovább a fejlődő metropolisz életét. A lapok a szarajevói merénylet és a Szerbia elleni hadüzenet között eltelt egy hónap alatt végig arról cikkeztek, hogy meg kell torolni a merényletet, az ezt követő euforikus állapot pedig a közhangulatban is tükröződött, emelte ki Bödők Gergely, az Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza.

"Július 26. - Ozsonna közben jött a hadüzenet híre. Az emelkedett hangulat még magasabbra hágott, a lelkesedés óriási volt mindenkinél, szónoklatok hangzottak el s a magyar, német, osztrák himnusz egymást váltották, és ilyen lelkes hangulatban indultunk be a városba. Útközben a levélhordó kézbesítette nekem a behívó parancsot. […] Minthogy a vonatom csak holnap reggel indul, este még a kávéházban jöttem össze a d. u. társaságommal. A hangulat a lehető leglelkesebb volt. A cigányok csak a nemzeti himnuszokat játszották, s a közönség állva énekelte azokat" - írta visszaemlékezésében Koch Rudolf 25 éves budapesti agármérnök.

A budapesti hadkötelesek kétharmada került ki a frontra, így összesen 80 ezer családot érintett az első világháború - ennyien kaptak hadisegélyt. A legfontosabb üzemek irányítását katonák vették át a katonai szempontok érvényesítéséhez, de a haditermeléshez szükséges munkaerőt így sem sikerült pótolni. Hadifoglyokat, nőket állítottak munkába, a női kalauzok, postáskisasszonyok, utcaseprők ekkor jelentek meg először a főváros utcáin.

A háború következtében a termelékenység csökkent, a kenyérgabona termelése a harmadára, majd a felére zuhant, ahogy a főváros kereskedelmi forgalma is. 1915-ben vezették be a kenyérjegyet, a következő évtől pedig már a cukrot, 1917-től a kávét, a szappant, a rizst és a vajat is csak jegyre lehetett adni. A piaci szempontok kikapcsolása természetesen nem kedvezett a termelés növekedésének, a reálbérek drasztikusan csökkentek.

A besorozott budapestiek közül 35 ezren haltak meg a fronton, s 70 ezer főre tehető a hadifoglyok száma. 1916-ra állandósult az infláció és az áruhiány, s megindultak a plakátokon hirdetett hadikölcsönkampányok, amelyekből összesen nyolc volt. Budapest lakossága a háború ellenére is nőtt: az 1910-es 880 ezer főről nyolc év alatt 970 ezerre emelkedett a főváros népessége, jórészt a tömeges beköltözésnek köszönhetően, ami számos nehézséggel (lakáshiány, túlzsúfolt tömegközlekedés, akadozó vízellátás, szénhiány) járt a mindennapokban.

Bakák az Állatkertben, söröző Budapest

Budapesten a háború alatt is lehetett a szórakozni, amelynek egyik színtere a Városliget volt - derült ki Perczel Olivér előadásából. Az 1912-ben újjáépített pesti Állatkert még az újdonság erejével hatott, amelyet a frontszabadságon lévő vagy sebesülésük miatt Pestre kerülő katonák leptek el - ők ugyanis ingyen mehettek be a csodájára járt intézmény területére.

Városliget, céllövölde (Fortepan)

A szintén a Városligetben található Beketow Cirkusz a felnőttek számára is elsőrangú szórakozást jelentett: itt napi két előadást tartottak, a gyermekek és a katonák pedig kedvezményesen, fél áron tekinthették meg a - lovak híján - egyre inkább a kabarészámokra ráálló cirkusz műsorait, miközben a Barokaldi Néparéna a szegényebbek számára nyújtott kikapcsolódási lehetőséget. 1911-ben megnyitott a hamarosan Nemzeti Parknak átkeresztelt, viszonylag kevés játékkal felszerelt Angolpark, ahol ekkor még elsősorban a mulatók domináltak, s a hazafias szórakozás jegyében esténként honvédzenekar húzta a talp alá valót, illetve háborús híradásokat vetítettek.

Az első világháború kitörése előtt az országos sörgyártás fellendülőben volt: az 1910-es évek elejére a hazai termelés 15 év alatt a duplájára nőtt, s elérte az évi 3,2 millió litert. Ekkor 86 serfőzde és gyár működött hazánk területén, a fogyasztás 16 liter/fő volt évente (csak összehasonlításul: Németországban 200 liter volt ez a szám). A sörgyártás legfőképpen a fővárosba koncentrálódott: 1913-ra a négy nagy gyár, azaz a Dreher, a Haggenmarcher, az Első Magyar Részvényfőzde és a Kőbányai Polgári a piac hetven százalékát fedte le, ebből a Dreher részesedése harminc százalék volt - fejtette ki Katona Csaba. (MTA BTK Történettudományi Intézet)

A háború kirobbanása, majd a háború évei természetesen a sörgyártást sem hagyták érintetlenül. Eleinte az adatok még bíztatóak voltak: nőtt a sörfogyasztás, sőt ekkor alapították meg - az igények okán - a Fővárosi Serfőző Rt.-t. Ekkor született meg a Honvéd sör, a Hősök söre és a Somogyi Virtus is, amelyek címkéjén háborús motívumok jelentek meg. Az árpa használatának állami korlátozása azonban áremelést generált, a gyárak pedig korlátozni kezdték kapacitásaikat, s munkahelyek szűntek meg.

Ahogy arra Katona Csaba felhívta a figyelmet: a trianoni békediktátum nyomán lecsökkent Magyarország lakossága, a szőlőterületek viszont megmaradtak - a borexport visszaesett, s hatalmas készletek maradtak vissza. A soproni gyár 1918. április 1-jén szüntette be a termelését, a Pannóniát lefoglalta a Szerb-Horváth-Szlovén Királyság, míg a Haggenmacher kőbányai sörgyárának felszerelését 1923-ban Nagyváradra vitték: helyén fonoda létesült Haggenmacher Textilművek néven.