Lelkes bevonulás, elszámított mozgósítás
„A lelkesedés igen nagy volt” – írta Ujfalussy Dezső főispán a Szabolcs vármegyei mozgósításról szóló jelentésében. A mozgósítási parancsot rendben végrehajtotta az ország, ám a vezérkar stratégiai számításaiba több hiba is csúszott, ami döntő szerepet játszott az első világháború kitörését követő katonai kudarcokban és veszteségekben, olvasható Völgyesi Zoltánnak az MNL Archívumában megjelenő cikkében.
Kétlépcsős mozgósítás
Mozgósításról akkor beszélünk, ha egy állam fegyveres erőit béke-hadrendből háborús hadrendbe állítja át. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadszervezete esetében ez egyrészt a tartalékosok behívását jelentette a haderő gerincét adó közös császári és királyi hadsereghez, valamint az azt kiegészítő magyar, illetve osztrák honvédséghez, továbbá a hadsereg harmadik vonalának számító magyar, illetve osztrák népfelkelés felállítását. Ide azok a hadköteles férfiak tartoztak, akik vagy nem voltak korábban katonák (és így nem is voltak kiképezve), vagy már letöltötték a 12 éves kötelező katonai szolgálatukat (ami a fegyvernemek többségénél 2 év tényleges és 10 év tartalékos szolgálatból állt), de a mozgósítási parancs vonatkozott rájuk, mert az ott megjelölt felső korhatárt még nem érték el.
A mozgósítás két fokozatban ment végbe. Az első volt az ún. részleges mozgósítás, amelyet a Szerbiának küldött osztrák-magyar jegyzékre adott nem kielégítő válasz nyomán Ferenc József 1914. július 25-én késő este rendelt el Szerbia és szövetségese, Montenegró ellen. A szarajevói merénylet és az azt követő hetek izgalmai nyomán sokak által várva várt hír rég nem látott lelkesedést váltott ki az emberekből. Szinte mindenki egyetértett abban, hogy a trónörökös elleni merénylettel Szerbia olyan mértékben provokálta a Monarchiát, hogy ellene a katonai fellépés is indokolt.
A korabeli néphangulatról így számolt be a Budapesti Hírlap 1914. július 26-i száma: „Mikor e sorokat írjuk, a főváros utcáin lelkesen ünneplő néptömeg hullámzik. A kora délutántól esti hét óráig gyakran változó s a békés megoldást variáló híreket a közönség meglehetősen fanyar kedvvel fogadta, míg a háborút jelentő hírekre hatalmas éljenriadal tört ki." A tereken, rögtönzött emelvényeken alkalmi szónokok hirdették a háború nagyszerűségét, és éljenezve követelték a „kutya Szerbia" mielőbbi megbüntetését.
Az egész országon a háborús lelkesedés lett úrrá. A Székesfehérvári Friss Újság 1914. július 28-án, kedden arról számol be, hogy a kaszárnyákba nem férnek el a behívottak, sokan magánházakba szorultak. Akik nem tudtak fedél alá kerülni, azok kint aludtak a tereken, parkokban. A város már az előző napon zászlódíszbe öltözött, mutatva, hogy „a veszedelem pillanatában együtt érez a nemzet fölkent királyával." Az emberek túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy a háborús kaland csak néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig fog tartani, és a csapatok hamarosan - győztesen - hazatérnek. A háborút támogató hangulat akkor sem változott, amikor az oroszországi mozgósítás hírére, július 31-én elrendelték az általános mozgósítást is a Monarchiában. Ekkor újabb százezrek indultak útnak alakulataikhoz.
Súlyos hibák
Bizakodóan vonultak be a szabolcsiak is. Dr. Ujfalussy Dezső főispán 1914. augusztus 10-én kelt jelentésében leírja, hogy július 31-én délután öt és hat óra között érkezett meg a mozgósítási parancs Nyíregyháza polgármesteréhez és Szabolcs vármegye szolgabíráihoz. Azonnal intézkedtek, a parancsot gyorsan és pontosan végrehajtották. A behívott hadkötelesek nagy része, beleértve a tartalékosokat és a népfölkelőket, már másnap reggel, 48 órán belül pedig mindegyik elindult a csapattestekhez. „A lelkesedés igen nagy volt megyeszerte" - írta a főispán, ami szerinte kitűnik abból, hogy önkéntesek (nem katonakötelesek) is nagy számban jelentkeztek, és senkit nem kellett elővezetni.
Lelkes bevonulók
Segélyakció indult a vármegye egész területén a vöröskereszt megyei fiókjai javára, valamint a jótékonysági egyesületek révén a bevonult katonák családjának segítésére. A jelentés arról is beszámol, hogy intézkedéseket hoztak a háborús helyzetet kihasználó árdrágítók, élelmiszerekkel „uzsoráskodók" ellen, az elvégzendő mezőgazdasági munkákat pedig igyekeztek úgy megszervezni, hogy a bevonulások ellenére ne legyen fennakadás. Az álhírek terjedésének megakadályozására a községek lakói részére kidobolták a fontos információkat, lelkészek, tanítók, és „más alkalmas egyének" közreműködésével.
Tisza István miniszterelnök augusztus elején felhívta miniszterei figyelmét arra, hogy „számolni kell a háborúnak a társadalmi élet összes viszonyait felforgató rettentő hatásával", ezért az egyes tárcák a katonai szolgálat alól való menetesítést csak teljesen indokolt esetben kérjenek. De nemcsak a minisztériumok, hanem a vármegyék és a városi vezetők is igyekeztek minél több - nélkülözhetetlennek tartott - tisztviselőjüket mentesíteni a katonai szolgálat alól. Ezért a belügyminiszter 1914. augusztus 5-én körrendeletet adott ki, amelyben felhívta a vármegyei és városi törvényhatóságok figyelmét a katonai szolgálat alóli felmentési kérelmek nagy számára és annak a harci szellemre gyakorolt káros hatására. Kérte ezért a törvényhatóságokat, hogy csak a legszükségesebb esetekben tegyenek felmentési javaslatokat.
A Fiumében élő dr. Ujlaki József ügyvéd negyven éves volt a háború kitörésekor. 1914. augusztus 16-án kelt levelében felajánlotta önkéntes szolgálatait a háború idejére a miniszterelnökségnek, aminek eredményeként szolgálattételre ideiglenesen a miniszterelnökség Sajtóosztályára osztották be. Másnap viszont behívójegyet állítottak ki számára, aminek értelmében 1914. augusztus 22-én kellett volna bevonulnia a veszprémi 31. számú népfölkelő parancsnoksághoz. Az olaszul kiválóan beszélő, s rendszeresen jogi és közgazdasági cikkeket publikáló szakembert a honvédelmi miniszter a tényleges népfölkelői szolgálat alól 1914. augusztus 22-én felmentette.
A mozgósítás során kulcsszerepe volt a vasútnak a katonák hadműveleti területekre szállításában. A legénység általában ló- és terményszállító vagonokban utazott a frontra. A milliónyi katona és ló, az ellátásukhoz és felszerelésükhöz szükséges fegyverzet, lőszer, élelmiszer, takarmány szállítása nem kis feladatot jelentett. Augusztus 4-én lépett életbe a hadi menetrend, ezen a napon hajnalban indultak el az első vonatok, amelyek a frissen egyenruhát húzott katonákat vitték. Átmenetileg teljesen leállt a polgári személyforgalom, tehervonatok nem jártak, sőt a postaszállítást is felfüggesztették. A katonai szerelvények lassan haladtak, átlagos sebességük mindössze tíz km/h volt. Volt olyan szerelvény, amely augusztus 4-én este elindult, de csak augusztus 6-án ért a célállomására. Augusztus 6-tól a bevonulókat szállító vonatok mellett már egy-egy postavonat és egy-két helyi személyszállító járat is elindulhatott, ám nagytávolságú, az országot átszelő személyszállító vonatok indítása hosszabb ideig szünetelt.
A mozgósítási parancs végrehajtása során egy komolyabb szervezési hiba is történt: a mozgósítási plakátokon hibás szöveg jelent meg, ezért az eredeti tervtől eltérően a népfelkelők idősebb, 38-tól 42 éves korig terjedő évjáratait szintén bevonultatták. Nekik ekkor még nem kellett volna bevonulniuk, és csak a mozgósítás harmadik napján észlelték a tévedést. Ezeket a korosztályokat ekkor hazabocsátották, de az ide-odautazással meg a várakozással öt nyári munkanapot töltöttek el feleslegesen.
Conrad von Hötzendorf „számháborúja"
A fent említett malőrnél sokkal nagyobb problémát jelentett a stratégiai tervezés során elkövetett több súlyos hiba, aminek fő felelőse Franz Conrad von Hötzendorf gróf (1852-1925), a Monarchia vezérkari főnöke volt. A tábornagy rossz helyzetmegítélésével és elhibázott döntéseivel Ausztria-Magyarország már a háború elején vesztes pozícióba került. Az idősödő hadvezérnek voltak ugyan jó meglátásai, szorgalmazta például a hadsereg modernizálását, mind az elavultnak tartott hadfelszerelés, mind a szervezet tekintetében, és jó stratégának tartották. Különös kedvét lelte a katonai tervezésben, és szívesen készített felvonulási terveket. Kinevezése utáni évben, 1907-ben meglepő módon még azt is megvizsgálta, mi lenne, ha a Monarchia a legfőbb szövetségesével, Németországgal keveredne háborús konfliktusba. Ennek a valószínűsége persze a nullához közelített.
Conrad elvakultan háború-párti volt, s évekig vesszőparipája volt a preventív háború a birodalom területi egységét fenyegető Szerbia ellen. Sőt 1912-ben egy olasz határ menti hadgyakorlat idején felvetette Ferenc Józsefnek, hogy a szerbeken kívül az olaszokat is meg kellene támadni, mert bennük sem lehet bízni, hisz Ausztria ősi ellenségei. A kortárs feljegyzések szerint erre a császár azt mondta: „Ausztria még sohasem kezdett háborút", mire Conrad azt válaszolta: „Sajnos nem, Felség". Conradot ekkor átmenetileg le is váltották a vezérkari főnökségről, ám 1912 végén, a Balkán-háborúk idején újra kinevezték.
A Monarchia vezetésének egy sajátos stratégiai dilemmával kellett szembenéznie a háború megindítása előtt. Szerbia legyőzése nem jelentett önmagában különösebben nagy problémát, hisz egyértelmű volt a katonai fölény, ám félő volt, hogy ha Oroszország is belép, a Monarchiának meg kell osztania erejét. Ráadásul Oroszország, amely az előző években végrehajtott fejlesztésekkel a vasúti mobilizációt fel tudta gyorsítani, már nyár végére nagy erőkkel vonult fel, így a bécsi haditervekhez képest sokkal gyorsabban kényszerítette kétfrontos háborúra a központi hatalmakat, és ezt már csak tetézte a németek villámháborús tervének kudarca Franciaországban.
Amikor küszöbön állt a háború, a hosszas tervezgetés ellenére Conrad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb tévedését Oroszország haderejének téves felmérésével és a mozgósítás elhibázásával követte el. Conrad két felvonulási tervet dolgozott ki, külön az orosz, külön a szerb háború esetére. Úgy számította, hogy ha csak Szerbia és Montenegró az ellenfél, akkor a Monarchia 48 hadosztályából 20 bevetése is elég a győzelemhez szükséges kétszeres túlerő biztosításához, s még mindig marad bőven tartalék.
Ha Oroszország ellen kell harcolni, úgy 40 hadosztály kell feltartóztatásukra, azzal kalkulálva, hogy a nagy számszerű túlerőben lévő oroszok nem teljes hadseregüket vezénylik a frontra, s rövidesen nagyobb német segítség fog érkezni, amivel az erőviszonyok megfordíthatók. De mi lesz, ha egyszerre kell harcolni a szerbek és az oroszok ellen? És mennyi tartalék marad, hiszen sem a villámháborús terv sikerére, sem a románok és az olaszok semlegességi fogadalmára nem lehetett mérget venni. Egyszerű matematika ez: nem hogy tartalék nem marad, de mínusz 12 hadosztálynál tartunk, ha egyszerre kell huszat délre, negyvenet északra vezényelni. Ám a zseniális stratéga azt is kikalkulálta, hogyan lehet ezt a 12 mínuszt eltüntetni. A meglévő 48 hadosztályt három részre osztotta, ilyen csoportosításban: 8 vonul délre, 28 északra, 12 marad ún. stratégiai tartalékban. Azaz úgy számolt, hogy 8 hadosztály szükséges Szerbia ellen a határok megvédésére. Amíg pedig 12 stratégiai tartalék hadosztályra nincs szükség az oroszok ellen, azok bevethetők délen a szerbek legyőzésére. Ha támadnak az oroszok, akkor a tartalék 12 hadosztályt északra kell vezényelni feltartóztatásukra.
Az persze Conrad tervében is világos, hogy a Monarchia nem képes egyidejűleg offenzív módon fellépni az északi és a déli hadszíntéren, azaz ha az oroszokat nem lehet távol tartani a konfliktustól, akkor bizony le kell mondani a balkáni offenzív tervekről és minden erővel az „északi kolosszus" féken tartására kell koncentrálni, amíg a németek le nem verik a franciákat (a terv szerint ez mindössze hat hét!). De mi történik akkor, ha az egyfrontosnak induló háború menet közben válik kétfrontossá? Ha a szerbek elleni hadjárat megkezdését követően támadnak az oroszok, akkor a stratégiai tartalékot délről át kell irányítani az északi hadszíntérre.
Mivel Conrad szíve szerint csak a szerbekkel háborúzott volna, magát illúzióba ringatva a végsőkig abban reménykedett, hogy a cári birodalmat távol lehet tartani a konfliktustól. Ezért a stratégiai tartalékot délre irányította a részleges mozgósításkor. Majd amikor bekövetkezett az orosz mozgósítás, mindössze három nappal a szerbek elleni hadüzenet után, azonnal változtatni kellett. Nem volt elég elrendelni az általános mozgósítást, a haderő egyharmadát kellett más irányba fordítani. A vasúti szakemberek szerint a délre indult szerelvények átirányítása ekkor már nem volt lehetséges, mivel vasúti káosz lett volna az eredménye. Conrad ekkor elfogadta azt a hajmeresztő megoldást, hogy a szerelvényeket hagyják tovább gördülni a szerb határra, ott kirakodnak, majd idővel visszairányítják őket északra, a galíciai hadszíntérre. Így a haderő egy jelentős része ahelyett hogy a felvonulási tervben megszabott arcvonalszakasz felé utazott volna, sebesen távolodott onnan...
Ez is érdekelhet
A számítási trükk és a három hétig tartó ide-oda utaztatás eredménye az lett, hogy Szerbiával szemben az augusztus 12-én megindított hadjáratban a Monarchia nem tudott erőfölényt kialakítani, az orosz frontra késve érkező hadosztályok pedig már csak a vereségben osztozhattak. Ez a végzetes hiba pedig a Monarchia 1914 nyárvégi és őszi kudarcainak és nagy veszteségeinek egyik fő okozója lett.
