A nők halála és a muszlim halotti kultusz
A Korán nőképe
A középkorban minden fényűzés nélkül temették el a halottakat. A holtakat rendkívüli módon tisztelték, s a muszlim halotti kultusznak 3 fő része volt: imádkozás, alamizsnaadás, minden csütörtökön temetőlátogatás.
A lábuknál búcsúztatták a nőket
A temetési szertartás kezdetén az elhunyt testét, melyet csak ágyékvédő takart, és lepel borított egy selyemfüggönnyel bélelt gyaloghintóba helyezték. Ezt az eljárást elsősorban az előkelők esetében alkalmazták, ám ha az illető szegény volt, akkor testét egy egyszerű faládába tették. A halotti menet élén az énekesek ballagtak, akiket a rokonok és barátok kísértek, majd hozzájuk tömegesen csatlakoztak a gyászolók. A holttestet mindig férfiak vitték.
A vallási törvények tiltották a nők részvételét a temetéseken, de ők többnyire nem tartották meg ezt a tilalmat. Általában hajukat tépkedve s arcukat karmolászva, siránkozva haladtak előre a menetben. Az özvegyasszonyok fehér, fekete vagy kék gyászruhát viseltek.
Az iszlám kialakulását megelőző időkben szokás volt hivatásos siratóasszonyok fogadása, a kalifa azonban megtiltotta a jajveszékelést és a siránkozást. Egyiptomban először 864-ben, majd 907-ben Hakim kalifa tiltotta meg, hogy a nők részt vegyenek a gyászmenetben. A nők azonban ellenszegültek, s elkísérték az elhunytakat utolsó útjukra. `Bagdadban a siratóasszonyok hajukat tépték, arcukat pedig feketére festették.` A holtat mihráb előtt tették le, majd elmondták a `szertartásos` halotti imádságot. Ha az elhunyt személy imám, müezzin vagy mecsetszolga volt az énekesek folytatták a recitálást. Az ima után méltatták az elhunyt érdemeit. Apa halála után a fiú és egy agnát, a fiúnál az apa mondott imát. Ha egyetlen agnát sem tudott megjelenni, akkor ez a feladat egy nőági vérrokonra hárult.
Ha nő hunyt el, akkor a halotti beszédet recitáló személy a halott nő lába mellett, ha férfi, akkor pedig az illető muszlim feje mellett állt. Az ima után a jelenlévők hangosan azt kiáltották: `Ó, nagy Allah, a te szolgád, a te szolgádnak a fia, a te vallásod fia, aki elhagyta ezt a világot, gyönyöreit, kedvteléseit, barátait a sírgödör sötét mélye kedvéért, és még haldokolt e szavakat mondta: `Egy az isten, Allah és Mohamed az ő prófétája!` Te vagy a legbölcsebb és legigazságosabb, ó, Allah, ő hozzád megy hozzád, akihez valamennyiünknek mennünk kell., szüksége van a te könyörületességedre, és neked nincs szükséged rá, hogy megbüntesd. Érette könyörgünk hozzád, ó, Allah ha jó szolgád volt, bánj vele a lehető legjobban, ha rossz szolgád volt, bocsáss meg neki., szabadítsd meg őt a sírgödör kínszenvedéseitől, tedd hogy gödre kitáguljon és ő ne szenvedjen egészen a feltámadás napjáig, amikor majd belép pálmaligetedbe.`
A vallási szertartás után átvonultak a halottfürdetőbe, ahol a testet a fürdetők vízzel és jujubafa szárított leveleivel mosták le. 3-szor egymás után végezték el az műveletet, majd kámforral hintették meg, levágták a halott körmeit és bajuszát, kiborotválták a hónalját, s végül nyers vászon ágyékkötőt csavartak köré, és két egyazon szövésből származó lepelbe burkolták. Csak halott női testet vonhattak be selyemlepellel, ugyanis ebben a kérdésben a nőkkel elnézőbbek voltak.
`A nőkre jóval több ruhadarabot húztak. Beburkolás előtt alsó testére ágyékkötőt, felső testére egy darab szövetet csavartak, fejét fátyollal takarták le. Az ékszerek használatát a legszigorúbban tiltották.` A halott férfiakat a férfi, az elhunyt asszonyokat pedig a női fürdetők vették kezelésbe. Tehát a muszlim országokban ilyen körülmények között fürdették meg és öltöztették fel a közönséges halandókat. De, ha az elhunyt személy gazdag vagy előkelő család leszármazottja volt,testét bebalzsamozták, mint hajdanán Egyiptomban, mely a nagy fáraók halotti rítusának fontos részét képezték.
Divat lett a szent városokban temetkezni
Amíg a halottat fürdették, a temetési menet a fürdő közelében várakozott, s amikor a holttest visszakerült a ládába vagy gyaloghintóba, az emberek a temető felé vették útjukat. Az előre megásott gödör 1,63 méter mély ami, és kelet felé irányult, hogy az elhunyt arca Mekka felé nézzen. A testet a földre fektették, s a halott feje alá egy agyagtéglát helyeztek. A test köré téglákat raktak, úgy,hogy azok boltívet formáljanak. Egy gödörbe csak egy holttestet lehetett temetni. Járvány idején azonban előfordult, hogy több halottat helyeztek örök nyugalomba ugyanazon helyre. A különneműeket tilos volt egy sírgödörbe rakni. De ha mégis más megoldás nem létezett, téglából válaszfalat kellett emelni kettejük közé.
Egy kisebb kő vagy tégla jelezte a test pontos helyét. Erre írták rá az elhunyt nevét, életkorát, rangját és a halál beálltának időpontját. A síremlékre a sahádát, az iszlám hitvallását is rávésték. A 10. századtól a sírok fölé mauzóleumokat emeltek. Ettől a századtól kezdve vált jellemzővé, hogy egyes nagy tekintélyű személyiségek gyászuk jeléül elpusztítottak valamilyen számukra fontos tárgyat. Ez történt például Zirak eunuch halálakor, amikor is Kadi kalifa annyira letargiás állapotba került, hogy a Tigris folyóba hajíttatott 400 hordó óbort.
A gyászviselet országonként más és más formát öltött. Kelet-Iránban, Andalúziában és Marokkóban a fehér, Nyugat-Iránban, és a Közel-Keleten kizárólag sötétkék vagy fekete gyászruhát viseltek.
A temetési szertartást mindig lakoma követte. Ezen a napon szélesre kellett tárni a ház kapuit, mint a lakodalmak esetén. A fogadóteremben a vendégek a Korán példányait tanulmányozták. A temetés utáni 7. napon és 40 nap elteltével újabb lakomát rendeztek. Ezeken a napokon a szegényeknek is felszolgálták az ételt, hogy az elhunyt lelke békében nyugodjon. Erre több alkalommal sor kerülhetett évente, havonta vagy akár hetente.
Az év utolsó nagy ünnepén az Ejd-al-Kabir-on pénzt, édességet, datolyát vagy ruhát osztottak szét a mecsetek kapuiban. Ezt az ünnepet mindig a holtaknak szentelték. A gyászolók minden csütörtökön hangosan elmondták halottaikért a Korán egy fejezetét. Erre azért volt szükség, mert `a néphit úgy tartotta, hogy az elhunyt lelke visszatér a házba az elmaradt imákért és adományokért.` Az elhunytakat főként csütörtökönként látogatták meg, ekkor az asszonyok és gyermekeik zsúfolásig megtöltötték a temetőket. A sírhantra nem ültettek virágokat, de a földjét mindig megöntözték. A temetők a társadalmi élet fontos színtereivé váltak, hiszen az arab nők itt gyakorta találkoztak barátaikkal és rokonaikkal, s hosszadalmas beszélgetésbe elegyedtek egymással.
A 7. és 10. század között mindenkit saját szülőföldjén temettek el, ám a 10. századtól kezdve elterjedt az a szokás, hogy szentek mellé helyezték az elhunyt testet vagy haláluk után kérésükre valamilyen szent városba vitték őket. A síiták Iránból a mezopotámiai szent mauzóleumhoz, a szunniták Medinába, Damaszkuszba vagy Bagdadba szállították halottaikat.
A Korán nőképe
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
