A vörösterror 133 napja

A muszlimák kapcsolata az iszlám jogrendszerrel

2007. december 2. 17:38

A saríában a törvényes és a végrendeleten alapuló öröklés nem különül el egymástól, úgy mint a magyar jogszabályokban. Az iszlám öröklési jog fő szabálya, hogy muszlim hitetlentől nem örökölhet.

Az öröklés szabályai

A törvényes öröklés szabályait a Korán teljes részletességgel határozza meg. Itt lényeges kiemelnünk, hogy az öröklés kérdésében milyen nagy hátrányt szenvednek el a nők. Ez az alábbi Korán részletben is megfigyelhető: `A férfiaknak jár egy rész abból, amit a szülők és a [közeli] rokonok hagynak hátra, és a nőknek is jár egy rész abból, amit a szülők és a [közeli] rokonok hagynak hátra, legyen az kevés vagy sok, törvényileg elrendelt részként.

Ha a [hagyaték] felosztásánál rokonok árvák és szegények vannak jelen, gondoskodjatok róluk abból. Kedves, illendő szavakat mondjatok nekik! S féljenek azok [a végrendelet végrehajtói], úgy mintha gyenge utódokat hagynának hátra, akiket féltenének. Féljék hát Allahot! S helyén való beszédet mondjanak! Bizony azok, akik bűnös módon elpazarolják az árvák javait, tüzet nyelnek majd. S tűzben fognak égni.

Allah meghagyja nektek a gyermekeitekkel kapcsolatban: A fiú gyermeket annyi illeti meg, mint amennyi két leány része. Ha nők vannak - kettőnél több- akkor őket a hagyaték kétharmada illeti meg. Ha csak egy [nő] van, akkor fele jár neki. A szülők mindegyikének pedig egyhatod jár abból, amit hátrahagyott, ha az örökhagyónak gyermeke van. Ha nincs gyermeke, s a szülei örökölnek utána, akkor az anyjának egyharmad jár. Ha fiútestvérei vannak, akkor az anyjának egyhatod jár, [a végrendelet általi] meghagyás vagy adósság [rendezése] után. Ti nem tudhatjátok, apáitok és gyermekeitek közül melyikül áll közelebb hozzátok hasznosság tekintetében. Allah által rendelt dolog ez! Allah mindent tud, és felettébb bölcs! Nektek annak a fele jár, amit feleségeitek örökül hagytak, ha nem volt nekik gyermekük.

Ha volt gyermekük, akkor nektek a negyede jár annak, amit ők örökül hagytak az általuk megtett kötelező meghagyás és adósság [rendezése] után. És nekik [a feleségeknek] a negyede jár annak, amit ti örökül hagytok, ha nincs gyermeketek. Ha van gyermeketek, akkor nekik a nyolcada jár annak amit ti örökül hagytatok az általatok megtett kötelező meghagyás vagy adósság rendezése után.

Ha egy férfi vagy egy nő halálaként [gyerek és szülő nélkül] hagy örökül, és neki [anyai] fivére vagy [anyai] nővére van, akkor mindegyikőjüknek az egyhatod jár. Ha ennél többen vannak, akkor a harmadban egyenlő társként részesedjenek - a megtett örökhagyás vagy adósság [rendezése] után - nem ártva senkinek. Allah által elrendelt dolog ez. Allah mindent tudó és béketűrő. Ezek Allah vallási törvényei. Aki Allahnak és Ő küldöttének engedelmeskedik, azt olyan kertekbe lépteti be, amelyek alatt folyók folynak. Örökkön ott tartózkodnak majdan. Ez a hatalmas győzelem. (4:7-13)

A saría az alábbi kategóriákat különbözteti meg az örökösök esetében:

1. a férfiági vérrokonok
2. a felszabadított rabszolga és vérrokonai
3. azok a rokonok, akikről az örökhagyó tudhatott
4. az államkincstár
5. egyéb rokonok - azok , akik meghatározott részt kapnak.

A leánygyermek és a nőtestvér a hagyaték felét kapja, ha nincs velük azonos sorban lévő férfirokon. A saría értelmezése szerint `ha több nő van, akkor a leánygyermek és a fiú gyermeke kizárja az örökhagyó nővérét, két vagy több leánygyermek, a fiú leánya, két vagy több nővér összesen kétharmad részt örököl.`

A férj felesége halálakor az örökség felét kapja, ha nincs gyermekük. Ha van fiuk, akkor az apának egynegyed rész jár. A feleség férje után egynegyed részt kap, ha nekik nincs gyermekük, és a fiuknak sincs gyermeke. Ha azonban van fiának fia vagy lánya az anya az örökség egynyolcad részéhez juthat hozzá. Ha az elhunyt férjnek több felesége is volt, az egynyolcadrészt annyi felé osztották ahány feleséget tartott el életében.

Az anya részesülhet az örökség egyharmadából, ha a leszármazó már nem él, vagy ha a fiának nincs utóda, ám ha él még az apa, az anya kénytelen egyharmad résszel beérni. Anyai ágú féltestvérek mindegyike egyharmadát veheti igénybe a hagyatéknak. A saría a felsoroltak mellett a következő módon határozza meg a törvényes öröklés reguláit:

"egyhatod rész jár az apának, ha neki vagy fiának van gyermeke."
"egyhatod részt kap a fiú leánya, ha nincs több leánytestvére"
"egyhatod jár az apa női féltestvérének, ha az apának csak egy nővére van, és nincs lányunoka"
"nem örökölhet a rabszolga, a halálraítélt és a nem muszlim."

Mindezekből arra a következtetésre juthatunk, hogy a muszlim nők a törvényes öröklési jog területén több szempontból is kedvezőtlenebb helyzetben vannak,mint férfitársaik. Ezt bizonyítja az is, hogy a fiú kétszer annyit örökölhet, mint a leánygyermek.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!