Victor Hugo regénye mentette meg a pusztulástól a Notre-Dame-ot
Victor Hugo 1831-ben megjelent regénye, A párizsi Notre-Dame nemcsak Quasimodo és Esmeralda történetét tette halhatatlanná. A könyv egy olyan korban irányította rá a figyelmet a párizsi székesegyházra, amikor az évszázadok óta pusztuló épület jövője korántsem volt biztos. A regény sikere végül jelentősen hozzájárult ahhoz a mozgalomhoz, amely a Notre-Dame megőrzését és helyreállítását követelte.
- A 19. század elejére a párizsi Notre-Dame annyira leromlott, hogy az 1830-as zavargások után még teljes lebontása is felmerült.
- Victor Hugo 1831-es A párizsi Notre-Dame című regénye jelentősen növelte a középkori katedrális iránti érdeklődést és erősítette a megmentését sürgető mozgalmat.
- A nagyszabású helyreállítást az 1840-es években Jean-Baptiste Lassus és Eugène Viollet-le-Duc kezdte meg, részben kialakítva a Notre-Dame ma ismert képét.
A katedrális építése 1163-ban kezdődött Maurice de Sully párizsi püspök kezdeményezésére. A munkálatok és későbbi átalakítások csaknem két évszázadon át folytatódtak, mire kialakult az a monumentális gótikus épület, amely Párizs egyik legfontosabb jelképévé vált.
Az évszázadok azonban nem kímélték a templomot, különösen a francia forradalom hagyta rajta a nyomát. A homlokzat számos szobrát megrongálták vagy lefejezték, a harangok nagy részét beolvasztották, az épületet pedig egy időre vallási rendeltetésétől is megfosztották. Amikor I. Napóleont 1804-ben itt koronázták császárrá, a rossz állapotban lévő belső teret ideiglenes díszletekkel, drapériákkal és festett felületekkel tették ünnepélyesebbé.
Az 1830-as forradalom pedig újabb pusztítást hozott. Betörték az ablakokat, a szomszédos érseki palotát feldúlták és felgyújtották, a katedrális állapota pedig annyira leromlott, hogy a párizsi hatóságok körében még a teljes lebontás gondolata is felmerült.
Victor Hugo számára mindez egy tágabb problémát jelképezett. Már 1825-ben tiltakozott a francia középkori műemlékek pusztítása ellen, később pedig Guerre aux démolisseurs! – vagyis Háború a rombolók ellen! – címmel fejtette ki műemlékvédelmi nézeteit. Úgy vélte, Franciaország saját múltját semmisíti meg, amikor hagyja eltűnni középkori építészeti örökségét.
A párizsi Notre-Dame ennek a küzdelemnek irodalmi eszköze lett. A regény 1482-ben játszódik, de maga a székesegyház jóval több egyszerű helyszínnél: szinte önálló szereplőként jelenik meg benne. Hugo hosszú fejezetekben írta le építészetét, és élesen bírálta mindazokat a sérüléseket és átalakításokat, amelyeket az évszázadok során elszenvedett. Quasimodót pedig olyan szorosan kötötte az épülethez, hogy a toronyőr és a katedrális szinte egymás részévé válik.
A regény 1831-es megjelenése hatalmas sikert aratott, és új érdeklődést keltett a gótikus építészet iránt. A Notre-Dame pusztulása immár nem pusztán építészeti kérdés volt: az olvasók számára a francia múlt egyik jelképévé vált. A mű körül kialakult figyelem egy szélesebb műemlékvédelmi mozgalmat is erősített, amelynek egyik fontos alakja Prosper Mérimée, Franciaország történelmi műemlékeinek későbbi főfelügyelője lett.
1842-ben végül nagyszabású helyreállítás mellett döntöttek. A megbízást két évvel később Jean-Baptiste Lassus és Eugène Viollet-le-Duc kapta meg. A több évtizedes munka során helyreállították a homlokzat és a belső tér számos részét, új ólomüveg ablakokat készítettek, restaurálták a szobrászati díszítést, és új tornyot emeltek a középkorban állt huszártorony helyére.
Ez is érdekelhet
Viollet-le-Duc azonban nem egyszerűen visszaállította a templom korábbi állapotát, saját elképzeléseivel is kiegészítette az épületet. A ma olyannyira jellegzetesnek tartott kimérák közül több is a 19. századi restaurálás során született, köztük a híres, Párizst szemlélő Stryge. A romantikus Notre-Dame képe így részben Hugo regényének és a Viollet-le-Duc-féle helyreállításnak közös eredménye.
Hugo tehát nem egyedül „mentette meg” a Notre-Dame-ot, regénye azonban döntő szerepet játszott abban, hogy a romos középkori templomot ne idejétmúlt épületként, hanem megőrzendő nemzeti örökségként kezdjék látni. Közel két évszázaddal később, a 2019-es tűzvész után ismét világméretű összefogás indult a katedrális helyreállításáért – mintha újra beigazolódott volna Hugo meggyőződése arról, hogy a Notre-Dame jóval több egyszerű épületnél.
