170 év után restaurálják a Notre-Dame nyugati rózsaablakát

2026. július 10.-Múlt-kor

A párizsi Notre-Dame-székesegyház helyreállítása új szakaszba lép: 2033-ig közel 150 millió euró (körülbelül 60 milliárd forint) értékben restaurálják az épületet, amelynek első kiemelt eleme a 13. századi nyugati rózsaablak felújítása lesz. A 2019-es tűzvészt szinte sértetlenül átvészelő üvegablakot utoljára csaknem 170 évvel ezelőtt újították fel átfogóan.

Kép a Notre-Dame-ról
(Forrás: Pixabay / Corina Benesch)

A Notre-Dame újjáépítéséért felelős közintézmény bejelentése szerint a 2027 és 2029 között zajló munkálatok a nyugati homlokzat fölött elhelyezkedő rózsaablakra, valamint az északi homlokzatra összpontosítanak. A felújítás a 2025-ben megkezdett, a szentélyt és annak 22 támpillérét érintő helyreállítási munkák folytatásaként valósul meg.

A nyugati rózsaablakot az 1220-as évek elején készítették, így ez a Notre-Dame három monumentális rózsaablaka közül a legrégebbi. Bár átmérője mindössze 9,6 méter - vagyis kisebb a kereszthajók közel 13 méteres rózsaablakainál - a templom legrégebbi rózsaablakaként kiemelkedő művészettörténeti jelentőséggel bír. Értékét tovább növeli, hogy a 2019-es tűzvészt szinte sértetlenül átvészelte, ezért napjainkban is nagyrészt az eredeti középkori üvegfelületekből áll. A kompozíció középpontjában a Gyermek Jézust tartó Szűz Mária látható, akit Izrael tizenkét törzse vesz körül, míg a külső gyűrűkben az év hónapjaihoz kapcsolódó munkák, valamint a középkori erkölcstan allegorikus alakjai jelennek meg.

A rózsaablak fennállása során mindössze kétszer esett át átfogó helyreállításon: egyszer a 16. században, majd 1855-ben, amikor Nicolas Coffetier és Louis Charles Auguste Steinheil üvegfestők több sérült részletet - szigorúan a 13. századi stílust követve - is helyreállítottak. A most bejelentett program ezért az első nagyszabású restaurálás lesz csaknem 170 év óta.

A munkálatok másik fontos helyszíne a Notre-Dame északi homlokzata lesz, amelyet a 13. század közepén Jean de Chelles építész tervei alapján építettek meg. Az évszázadok alatt erősen elszennyeződött középkori szobrok megtisztítása és helyreállítása mellett restaurálják a homlokzat gazdagon faragott díszítését is.

A 2033-ig tartó program részeként folytatódik a kórus fölötti 19. századi ólomüveg ablakok restaurálása, miközben a déli mellékhajó kápolnáiba Claire Tabouret francia képzőművész tervei alapján hat új kortárs üvegablak kerül. A teljes restaurálási program költségét közel 150 millió euróra becsülik, amelyből 130 millió eurót (nagyjából 52 milliárd forintot) adományokból szeretnének előteremteni. A 2019-es tűzvész után körülbelül 846 millió eurót egyszer már sikerült összegyűjteni a Notre-Dame-ra, így a projekt vezetői joggal reménykednek abban, hogy a hiányzó összeget most is sikeresen elő fogják tudni teremteni.