Őrült uralkodók

Védett, jellegzetesen sváb épületeket újítanak fel Závodon

2019. június 4. 12:58 MTI

A népi építészeti program támogatásával újabb védett épületeket újítanak fel az építészeti örökség őrzéséért többször díjazott Tolna megyei Závodon. A 300 lakosú, völgységi településen kilenc épület felújítására nyertek el támogatást az ingatlanok tulajdonosai, a munkákat ez év végéig kell befejezni - mondta Szász Gábor, a Závod Értékeiért Közalapítvány elnöke az MTI-nek.

parasztház
Hagyományos sváb parasztház Závodon (kép forrása: pecsistop.hu)

Az épületek többsége lakóház, amelyek közül néhányon átfogó rekonstrukciót végeznek, másokon a homlokzatot, nyílászárókat, egy-egy épületrészt újítanak fel - tette hozzá. Az ingatlanok között egy ipari épület, az egykori závodi malom egy cselédlakása is szerepel.

A felújítandó házak az 1800-as évek végétől 1935-ig terjedő időszakban épültek, arculatukat archív fotók segítségével állítják vissza.

Závodra 1718-ban települtek be Fulda környéki svábok, a 18-19. század fordulóján ők alakították ki a község építészeti megjelenését, amelyet a széles ganggal, sok lakószobával rendelkező épületek jellemeznek.

A faluban az 1980-as évektől kezdve fordítottak kiemelt figyelmet az egységes falukép megőrzésére, 2002-től helyi rendelet is védi a tradicionális sváb építészeti értékeket. A védett objektumok listáján jelenleg 91 lakóház, kápolna, feszület szerepel. Az utóbbi évtizedekben a községben álló mintegy 120 épület közül több mint ötvenet állítottak helyre.

Az alapítvány 2010-től háromszor nyújtott - a jelenleginél szerényebb mértékű - támogatást az eredeti arculatot visszaállító felújításokhoz. A községben 2014-ben korabeli módon újra felépítettek egy, a közeli Lengyelen az 1700-as évek végén készült favázas - fachwerk - házat is. A magántulajdonban lévő épület jelenleg bemutató házként helytörténeti kiállításnak ad helyet, és gyorsan népszerűvé vált az iskolák körében.

Závod több elismerésben részesült az örökségvédelemért tett erőfeszítéseiért: 2004-ben Podmaniczky-díjat, 2007-ben örökségvédelmi nívódíjat, 2017-ben az ICOMOS - az UNESCO műemlékvédelmi szervezete - nemzeti bizottságának példaadó műemlékgondozásért díját kapta meg.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!