Az embermentő Reviczky Imre vezérőrnagyra emlékeztek Budapesten

2026. november 6.-MTI

A második világháború alatt csaknem 40 ezer zsidó és román származású munkaszolgálatos életét megmentő Reviczky Imre vezérezredes születésének 130. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést csütörtökön Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Honvédelmi Minisztérium szervezésében.

Összefoglaló
  • Születésének 130. évfordulóján katonai tiszteletadással emlékeztek meg Reviczky Imre posztumusz vezérezredesről a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
  • A Világ Igaza címmel kitüntetett katonatiszt 1944-ben mintegy 40 ezer zsidó és román származású munkaszolgálatos életét mentette meg Nagybányán.
  • A rendezvényen a Honvédelmi Minisztérium és Izrael Állam nagykövete a csendes helytállás és a felelős hatalomgyakorlás példaképeként méltatta az embermentőt.
Fotó: MTI/Purger Tamás

Reviczky Imrét, aki a nagybányai X. közmunkaszolgálatos zászlóalj parancsnokaként szolgált 1944-ben - akkor még alezredesként -, embermentő tevékenységéért 1965-ben posztumusz Világ Igaza kitüntetésben részesítette a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet, közterületek viselik a nevét Izraelben, Magyarországon és Szlovákiában egyaránt.

A szobránál, katonai tiszteletadás mellett tartott megemlékezésen Kürtös László Antal, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Reviczky Imre nem írt politikai kiáltványokat, ám amikor parancsot kapott a pusztításra, ő a lelkiismeret parancsát követte.

Egy nemzetnek akkor lesznek jó példaképei, ha megtanulja becsülni a csendes helytállást. Ha nem a leghangosabbakat követi, hanem azokat, akiknek a szavai és tettei egybeesnek. A nemzet gerincét ugyanis nem a szavak, hanem a tiszta tettek tartják egyenesen - emelte ki.

"Legyünk méltók ahhoz a csendes hőshöz, akinek a szobra a temető nyugalmát is őrzi" - fogalmazott a politikus, aki köszönetet mondott Izraelnek és Romániának, valamint a katonatiszt családjának, hogy őrzik az emlékét, azt a lángot amivel Reviczky Imre a humanizmus útját megvilágította.

Elmondta: a kiváló katona zászlóaljparancsnoki kinevezése után szembesült azzal, hogy beosztottjait kötelessége megmenteni a biztos haláltól. Ezért a munkaszolgálatosok helyzetének javítására irányuló intézkedéseket hozott, rendszeresen ellenőrizte ellátmányuk és ruházatuk minőségét, illetve a velük szemben alkalmazott bánásmódot. A 40 ezer zsidó és román származású munkaszolgálatos életét nemcsak könnyebbé tette, hanem meg is mentette.

Tevékenysége miatt a nyilasok letartóztatták, ám később a kommunista hatalom szemében is szálka lett királyi katonatiszti múltja miatt, és a nyugdíját is megvonták, amit csak nem sokkal 1957-ben bekövetkezett halála előtt kapott vissza. A rendszerváltás után posztumusz vezérezredessé léptették elő - ismertette az államtitkár.

A megemlékezésen Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete azt hangsúlyozta: ma egy olyan tisztről emlékezünk, aki a megfelelő időpontban úgy döntött, hogy zsidó emberek életét menti meg. Öröksége arra emlékeztet: voltak olyan emberek, akik nem fogadták el a holokauszt borzalmait és készek voltak akár az életük árán is az üldözöttek megmentésére.

Kijelentette: nemcsak a holokauszt 6 millió áldozatáról kell megemlékezni, hanem azokról az emberekről is, akik ellen tudtak állni a Magyarországon is súlyos áldozatokat szedő pusztításnak. Reviczky Imre példa lehet minden közszolgálatot teljesítő ember számára, hiszen megmutatta, hogy a hatalom nem privilégium, hanem felelősség, és egy esély arra, hogy meghozzuk a helyes döntést.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a második világháború végével nem ért véget az antiszemitizmus kísértése, ám az intézményeken, kormányokon és egyéneken is múlik az antiszemitizmus elleni hatékony fellépés. Ezért köszönetet mond a hadtörténeti intézetnek és a Honvédelmi Minisztériumnak a megemlékezésért. Közölte: a Jad Vasem Intézet is gondoskodik arról, hogy ezek a nagyszerű emberek soha ne merüljenek feledésbe. "Legyen áldott Reviczky Imre emléke" - fejezte be beszédét a nagykövet.

A megemlékezés végén az ünnepség résztvevői megkoszorúzták az emlékművet, illetve Maya Kadosh elhelyezte az emlékezés kövét a szobor talapzatán.