Egykori sírokból gyűjthették össze a mexikóvárosi csontkamra emberi maradványait
Legalább kilenc ember maradványait tartalmazó, feltehetően több száz éves csontkamrát tártak fel a régészek Mexikóvárosban, a fővárost Querétaróval összekötő új vasútvonal építése során. A koponyák, állkapocscsontok és más emberi maradványok mellett azték kori kerámiatárgyak, obszidiánpengék és a mindennapi élethez kapcsolódó egyéb eszközök is előkerültek a helyszínről. A Mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) szakemberei szerint a lelőhely fontos információkkal szolgálhat a spanyol hódítást megelőző, illetve az azt követő időszak temetkezési szokásairól.
- Legalább kilenc ember maradványait tartalmazó, feltehetően több száz éves csontkamrát tártak fel Mexikóvárosban, egy új vasútvonal építéséhez kapcsolódó régészeti munkálatok során.
- A koponyák és más csontok nem anatómiai rendben helyezkedtek el, ami arra utalhat, hogy az elhunytak maradványait korábbi sírokból helyezték át.
- Két koponyán mesterséges formálásra utaló elváltozásokat azonosítottak, a csontok mellett pedig azték kori kerámiákat, obszidiánpengéket és más használati tárgyakat találtak.
A különleges leletegyüttesre 2026. szeptember 17-én, a mexikóvárosi Buenavista vasúti végállomás közelében végzett földmunkák során találtak rá, ahol az INAH szakemberei az építkezéshez kapcsolódó megelőző régészeti feltárásokat végeztek. A kutatók mintegy 1,4 méteres mélységben koponyákat, állkapocscsontokat, medencecsontokat, combcsonttöredékeket, bordákat és fogakat is azonosítottak, amelyek elhelyezkedése már az első vizsgálatok során felkeltette a figyelmüket. A további ásatások során a régészek újabb emberi csontokat tártak fel, amelyek szintén nem az eredeti anatómiai rendjükben helyezkedtek el: vagyis nem olyan összefüggő csontvázakat alkottak, amelyek az elhunytak elsődleges temetkezési helyén maradtak fenn, hanem a koponyák, állkapocscsontok, medencecsontok és más csontmaradványok egymástól elkülönülve, illetve egymással keveredve kerültek elő, ami arra utalhat, hogy azokat valamikor a halál és az első temetés után elmozdították eredeti helyükről. A szakemberek jelenleg úgy vélik, hogy az elhunytakat a kiemelést követően egy közös helyen, egy úgynevezett csontkamrában helyezhették el. A feltételezést az is alátámasztja, hogy a leletegyüttesben elsősorban a nagyobb méretű, ellenállóbb csontok maradtak fenn, míg a teljes emberi csontvázakra jellemző kisebb csontok jelentős része hiányzik. A maradványok áthelyezésének pontos időpontját és okát azonban egyelőre nem sikerült meghatározniuk a kutatóknak.
A feltárás során eddig legalább kilenc személy maradványait sikerült azonosítani, amelyek mellett további öt állkapocscsont, valamint orsócsontok, sípcsontok és medencecsonttöredékek is előkerültek. A szakemberek két személy koponyáján mesterséges átalakításra utaló elváltozásokat figyeltek meg, ám ezek pontos jellegét és kialakításuk módját egyelőre nem sikerült meghatározni. A koponyaformálás a Kolumbusz előtti Mezoamerika több kultúrájában is ismert gyakorlat volt, amelynek során rendszerint gyermekkorban, a koponya növekedésének időszakában megváltoztatták a fej természetes alakját. A most előkerült maradványok laboratóriumi vizsgálata során a kutatók megpróbálják meghatározni az elhunytak életkorát és biológiai nemét, valamint részletesebben megvizsgálják a koponyákon megfigyelhető módosulásokat is.
Az emberi csontok közelében számos olyan régészeti tárgyat is találtak a régészek, amelyek a térség spanyol hódítást megelőző történetéhez kapcsolódnak, és fontos támpontokat nyújthatnak a lelőhely keltezéséhez. A kerámialeletek között 1350 és 1520 között keletkezett tányérok, főzőedények és olyan tárolók is szerepelnek, amelyeket a hajdani Texcoco-tóból történő sókinyeréshez használhattak. A régészek emellett hét apró orsógombot, két figurát, négy őrlőkőtöredéket és több obszidiánpengét is feltártak, amelyek a környék egykori lakóinak mindennapi tevékenységeiről tanúskodnak. Az obszidián nagy része zöld színű, ezért a kutatók feltételezik, hogy a nyersanyag a mai Hidalgo államban található Sierra de las Navajas térségéből származhatott.
A leletegyüttes pontos keltezése ugyanakkor továbbra is bizonytalan, mivel a spanyol hódítást megelőző időszakból származó tárgyak jelenléte önmagában nem bizonyítja, hogy az emberi maradványokat is ugyanebben az időszakban helyezték el. A szakemberek jelenleg három lehetséges időszakkal számolnak: az 1200 és 1519 közötti késő posztklasszikus korral, a spanyolok megérkezését követő, 1519 és 1535 közötti átmeneti időszakkal, valamint a korai gyarmati korral. A kérdés tisztázásában különösen fontos szerepet játszhat a lelőhely földrajzi elhelyezkedése, mivel a maradványok az egykori Tlatelolco szigettelepüléshez tartozó Nonoalco városrész területén kerültek elő. Nonoalco az egykori Tlatelolco szigettelepülés tizenkilenc, még a hódítás előtt kialakult városrészének egyike volt, amelyek a nahua társadalom sajátos társadalmi és területi szervezeti egységeiként működtek. Ezeket a közösségeket a nahuatl nyelvben calpulli néven ismerték, és rendszerint olyan családokat, illetve háztartásokat fogtak össze, amelyek közös földhasználati jogokkal, gazdasági érdekekkel és társadalmi kötelezettségekkel rendelkeztek. A calpullik nem pusztán lakóhely szerinti csoportosulások voltak, hanem a helyi közösségi élet megszervezésében is fontos szerepet játszottak: részt vettek példáil a földek elosztásában, az adózási és munkavégzési kötelezettségek teljesítésében, valamint bizonyos vallási szertartások lebonyolításában.
Ez is érdekelhet
José Manuel Cervantes Pérez, az INAH Fizikai Antropológiai Laboratóriumának vezetője szerint a lelőhely elhelyezkedése megerősítheti azt a feltételezést, hogy a csontok Nonoalco egykori lakóinak temetkezési szokásaival állnak kapcsolatban. A helyszín értelmezését ugyanakkor tovább bonyolítja a közelben található San Miguel Nonoalco-templom, amelyet a 16. században építettek, és amely a Santiago Tlatelolco kolostorához tartozó ferences szerzetesek kápolnájaként működött. Mexikóváros más területein korábban már azonosítottak olyan csontkamrákat, amelyek a spanyol hódítás idejére vagy a gyarmati korszakra keltezhetők, ezért elképzelhető, hogy a most feltárt maradványokat is ebben az időszakban helyezték át. Abril Machain Castillo fizikai antropológus szerint ezt a lehetőséget az is alátámasztja, hogy a leletegyüttesben elsősorban nagyobb és ellenállóbb csontok, például koponyák és hosszú csöves csontok találhatók, nem pedig teljes csontvázak.
A csontokat és a hozzájuk kapcsolódó régészeti tárgyakat időközben a Hidalgo államban található Tula de Allende és Tepeji del Río Ocampo kutatólaboratóriumaiba szállították, ahol megtisztítják, konzerválják és részletesen elemzik őket. A szakemberek abban bíznak, hogy az antropológiai vizsgálatok, valamint a kerámialeletek és a régészeti környezet együttes értékelése segíthet pontosabban meghatározni a temetkezés időpontját, és új információkkal szolgálhat arról, miként változtak meg Tlatelolco lakóinak temetkezési gyakorlatai a spanyol hódítás idején.