A Dreyfus-ügy antiszemita sajtókampányát mutatja be egy londoni kiállítás

A világ első olyan antiszemita botrányaként mutatja be az 1894-es Dreyfus-ügyet egy londoni kiállítás, amely futótűzként terjedt el és vált virálissá a korabeli sajtóban. A The Guardian szerint a tárlat részletesen dokumentálja, miként vezetett Alfred Dreyfus 36 éves francia zsidó katonatiszt jogtalan elítélése egy soha nem látott, agresszív sajtóháborúhoz.

A J’accuse! Press, Polemic and the Dreyfus Affair címet viselő időszaki kiállítás november 5-től 2027 márciusáig látogatható a londoni Wiener Holocaust Library épületében. A tárlatot tudatosan időzítették, mivel pontosan 120 év telt el Alfred Dreyfus hivatalos rehabilitációja, katonai rangjának visszaállítása és a Becsületrend kitüntetésének átadása óta.

A kiállítás mintegy negyven korabeli dokumentumot, köztük újságokat, egyedi folyóiratokat, plakátokat és röpiratokat vonultat fel. A felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény egy részét még az intézmény alapítója, Alfred Wiener gyűjtötte össze, míg más darabokat a könyvtár a későbbi évtizedekben szerzett be, de helyet kaptak a londoni Birkbeck Egyetem hosszú távú kölcsönzései is.

Barbara Warnock, az intézmény társigazgatója a lapnak elmondta, hogy a 19. század végi technológiai fejlődés, különösen a nyomdagépek felgyorsulása és a francia cenzúratörvények eltörlése teremtette meg a tömeges gyűlöletkeltés alapjait. A Dreyfus elleni kampány vizuális lenyomatai közé tartozik az a nagyméretű, 1899 és 1900 között megjelent plakátsorozat (Musée des Horreurs), amely az elítélt kapitány védelmezőit, köztük Arthur Ranc baloldali politikust, groteszk, emberalatti lényekként, például borotvaéles fogú aligátorként ábrázolta. Clara Dijkstra kurátor hangsúlyozta, hogy a mintegy ötven különböző változatban kinyomtatott plakátok egyértelmű célja a pro-Dreyfus tábor dehumanizálása volt, aminek végül maga a francia kormány vetett véget a kiadványok betiltásával.

A kiállítás egyik központi darabja az Édouard Drumont, a Francia Antiszemita Liga alapítója által indított La Libre Parole című jobboldali újság egyik példánya. Ez a nagy példányszámú lap kezdte el elsőként tényként kezelni Dreyfus bűnösségét, kirívóan antiszemita karikatúrákat használva a címlapján.

A francia anyagok mellett egy brit kiadvány, a The Graphic című illusztrált hetilap 45 oldalas különszáma is megtekinthető. Ez az angol nyelvű újság egy letartóztatási jelenet felett a „Dreyfus, a vértanú” szalagcímet hozta le, ami a brit sajtó eltérő, az igazságszolgáltatás kudarcát bíráló, egyben a franciák ellen irányuló megközelítését tükrözi. A tárlaton szerepel a Psst...! című folyóirat egy száma is, amely Émile Zola híres, a köztársasági elnöknek címzett J’Accuse (Vádolom) című nyílt levelére válaszul született, azt sugallva, hogy az író mögött német érdekek és zsidó összeesküvők állnak.

A Dreyfus-ügy a 19. század végi és a 20. század eleji Franciaország és Európa egyik legsúlyosabb politikai és társadalmi válsága volt. A botrány 1894-ben robbant ki, amikor a francia elhárítás egy német katonai attasénak szánt, titkos katonai információkat tartalmazó feljegyzést talált egy szemeteskosárban. A hadsereg vezetése gyorsan, megbízható bizonyítékok nélkül, a felső körökben jelen lévő antiszemitizmus hatására Alfred Dreyfus tüzérszázadost gyanúsította meg a hazaárulással. Egy kirakatpert követően a tisztet életfogytiglani száműzetésre ítélték, és a Francia Guyana partjainál fekvő, hírhedt Ördög-szigetre szállították, ahol kegyetlen körülmények között tartották fogva.

A pert követő években a francia társadalom két, egymással kibékíthetetlen táborra szakadt. A dreyfusard-ok, vagyis a kapitány támogatói, köztük olyan értelmiségiekkel, mint Émile Zola, Georges Clemenceau és Jean Jaurès, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az emberi jogokat védték. Velük szemben álltak az anti-dreyfusard-ok, akiket a hadsereg, a konzervatív katolikus körök és a nacionalista-antiszemita ligák alkottak, és akik a hadsereg tekintélyét és a nemzetbiztonságot mindennél fontosabbnak tartották.

Bár a valódi kémről, Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnagyról hamar kiderült az igazság, a katonai vezetés évekig próbálta eltussolni a tényeket. Dreyfust 1899-ben egy újabb perben ismét elítélték, majd kegyelmet kapott, de a teljes jogi felmentésre és rehabilitációjára csak 1906-ban került sor. A mély megosztottság tapasztalatai alapjaiban formálták át a francia politikai életet, és jelentősen hozzájárultak az egyház és az állam 1905-ös szétválasztásához.