Tolvajok és gazemberek: a rosszhírű molnárok

Már a Canterbury mesékben „közönségesnek” nevezett molnárok a balladák és mesék visszatérő szereplői voltak, akiket tolvaj és buja gazembernek tartottak.

Számos kora újkori angol költemény és regény őrizte meg a molnárokról alkotott rendkívül negatív képet. Gyakran vádolták őket csalással, lopással, visszaéléssel, de nem volt szokatlan a bujaság rágalma sem. Hogy alakult ki ez az előítéletes kép róluk? – teszi fel a kérdést a historytoday.com cikke.  

A molnároknak már a középkor végén igen rossz hírük volt. A Canterbury mesékben is megjelenő molnár durva, közönséges és szokás szerint becstelen volt. A molnár „kocsmai történeteket mesélt, főleg mocskos történeteket”, és „mestere volt a gabonalopásnak.”

Ezek a sokszor ismételt sztereotípiák hosszú időn át megismétlődtek a tréfás könyvekben, de hogyan alakult ki ez a sztereotípia?

A malmok gazemberei

A kora újkori Anglia táplálkozásának alapja a gabona volt. Az emberek étrendje nagyrészt kenyérből, zabkásából és sörből állt. Mielőtt a pékek, sörfőzők és a háziasszonyok előállíthatták volna ezeket, a gabonát meg kellett őrölni. Az őrölt gabona azonban gyorsan megromlott, ezért a malmoknak helyi szinten működtek, így minden közösségben volt egy molnár. Bár mindenhol ott voltak, tevékenységük annyira hétköznapi volt, hogy sokszor feljegyzés nélkül maradt, és maguk kevés személyes forrást hagytak hátra.

A malomipar szigorú szabályai, a kihágásokat elbíráló testületek feljegyzései azonban betekintést nyújtanak a malomipar működésébe és a molnárok életébe.  

A molnárok ellen gyakran emeltek vádat, ha túlzottan magas díjat szedtek, ami jelentős hatással volt a háztartások gazdálkodására. Ezért nem meglepő, ahogy egy 17. századi ballada a „gabona bűnözőjének” nevezi a „tolvaj” molnárokat.

Egyes molnárok bizonyára tisztességtelenek voltak, mint akik az 1630-as évek Denbigh-i Merford malomban, rést ütöttek a malomgépen, amelyen keresztül a gabonát „el lehetett rejteni és el lehetett lopni.” – állt az ellenük zajló eljárás vádiratában.

Munkájuk ritkán vezetett gazdagsághoz, mégis egyes balladákban arról énekeltek, hogy molnárnak „három vagy négy hold földjük van, / És jó ezüst és arany is a rendelkezésükre áll”.  Azok a molnárok, akik nagyra vágytak, megkapták a maguk büntetését. Ez látszik Dick, a molnár történetéből is, aki háromszoros őrlési díjából elegáns ruhát vett, de azt egy ravasz lány, akit megpróbált elcsábítani, ellopta tőle.

A valóságban a molnár vagyona az általa szolgált területtől függött, a malom körüli megművelhető földek mennyiségétől és minőségétől. A közelben lévő konkurens malmok is befolyásolták forgalmát és bevételét, valamit azok a rendelkezések, amik a helyi bérlőket és lakosokat egy malom használatára kötelezte.

A malmok ritkán voltak a molnárok tulajdonában, általában bérelték, vagy őket vették bérbe az urak vagy földbirtokosok. Így két ellentétes urat szolgáltak: a malomtulajdonosokat, akik jelentős nyereségre számítottak és magas díjat követeltek, valamint a közösségeket, akik hatékony és megfizethető szolgáltatást vártak. Könnyen váltak a hivatali visszaélések.

Férfias szakma

A malmokat férfiak uralták. A malomgépeken csak néhány nő, többnyire özvegyasszonyok dolgoztak. A nők inkább vásárlók voltak: a bírósági vallomásokban a férfiak azt írták, hogy a helyi gazdák a gabonát a feleségükön vagy a cselédeken keresztül küldték a malomba, ahelyett, hogy maguk vitték volna el. Gilbert Jackson, a Lincolnshire-i gazda az 1580-as években azt állította, hogy soha nem üzletelt közvetlenül a malommal, „hanem a malomban való kereskedést teljes egészében a feleségére bízta”, John Newton pedig az 1620-as években csak „felesége és szolgálója” jelentései alapján szerzett tudomást a helyi malom rossz szolgáltatásairól.

Ebből következett, hogy a malmoknál gyakran a férfimunkások és a női vásárlók között zajlott az interakció. Elszigetelt épületek a tiltott kapcsolatok tökéletes helyszínei lettek.  Az erotikus afférok az irodalmi szövegekben is megjelentek.  „A buja molnár játékos pihenése” című 17. századi regényben egy nő három lányát küldi a malomba őrleményt vinni, akik mindegyike „nagy élvezettel esik a kövek alá” és „hasa tele van, mint a zsákja.”

A kora újkori előítéletekkel teli molnárképe az iparosodással és a városiasodással megváltozott. A 19. századra a nagy gőzmalmok felváltották a víz- és szélmalmokat, a bővülő közlekedési hálózatok sokkal nagyobb távolságokra szállították a finomabb lisztet, a molnárok pedig kereskedőkké váltak, akik gabonát vásároltak nagybani értékesítéssel, és a terményt közvetlenül a boltoknak és pékségeknek adták el. A molnárokat már nem gúnyolták a közösség megsértéséért, hanem piaci kapitalistaként új haragot váltottak ki.