Tengeri úton érkezett a sárgaréz-gyártás technológiája Kínába
Mikroszkopikus fémcseppek elemzésével azonosították a kelet-ázsiai sárgaréz-gyártás eddig ismert legkorábbi régészeti bizonyítékait egy dél-kínai ásatáson. A Kuangcsouban feltárt ezeréves olvasztótégelyek lezárják az írott források és a tárgyi leletek közötti több évszázados kronológiai szakadékot.
- Kínai régészek egy ezeréves kuangcsoui fémöntő műhely feltárása során közvetlen bizonyítékot találtak a helyi sárgaréz-gyártás meglétére.
- A kilencedik és tizedik századra datált olvasztótégelyekben azonosított mikroszkopikus fémcseppek megerősítik a korabeli írásos források állításait.
- A technológia hasonlósága és a tengeri kereskedelem fellendülése arra utal, hogy a kohászati ismeretek az iszlám világból érkezhettek Kelet-Ázsiába.
A kutatók a dél-kínai kereskedelem történelmi központjában vizsgálták egy ősi kohászati műhely maradványait. A feltárás során közel nyolcvan, különböző korszakokból származó olvasztótégelyt találtak, amelyeket a harmadik és a tizennyolcadik század között használtak.
A régészek röntgenberendezésekkel elemezték a hőálló edények anyagösszetételét, és a kilencedik, valamint tizedik századból származó minták esetében a cinktartalom hirtelen emelkedését mutatták ki. A laboratóriumi vizsgálatok során három tégely felületén apró sárgarézcseppeket azonosítottak, ami egyértelműen bizonyítja a réz és a cink ötvözésének helyi folyamatát.
A felfedezés jelentőségét az adja, hogy a késztermékek önmagukban nem bizonyítják a helyi előállítást, a kereskedelem révén távoli régiókból is származhattak. Az alapanyagok nyomait is őrző olvasztótégelyek azonban közvetlen bizonyítékot szolgáltatnak a kohászok tevékenységére. A kínai írott források már utaltak arra, hogy a sárgaréz előállítása a tizedik század környékén megkezdődött.
A történészek eddig azzal a problémával küzdöttek, hogy a gyártás korábbi legkorábbi tárgyi bizonyítékai a tizenhatodik századból származtak, így csaknem hatszáz éves eltérés mutatkozott az emlékek között. A most feltárt kuangcsoui edények kora tökéletesen egybeesik az első szöveges említések idejével.
A kézművesek megközelítőleg 1080 Celsius-fokos hőmérsékleten, a réz olvadáspontján használták a fedő nélküli tégelyeket. Ez a technikai sajátosság erős hasonlóságot mutat a középkori iszlám világban alkalmazott módszerekkel, ami új megvilágításba helyezi a technológiai transzfer elméleteit. A korábbi feltételezések szerint a kohászati ismeretek a szárazföldi selyemúton jutottak Kínába. A Tang-dinasztia azonban a nyolcadik században elvesztette az ellenőrzést a nyugati útvonalak felett, amivel párhuzamosan a tengeri kereskedelem szerepe radikálisan megnőtt a régióban.
Ez is érdekelhet
Kuangcsou kiváló adottságai révén a korszak egyik legnagyobb nemzetközi kikötőjévé vált. A korabeli források részletesen beszámolnak a város kiterjedt idegen negyedéről és az ott élő jelentős számú arab kereskedőkolóniáról. Bár a technológiai átadásra vonatkozóan közvetlen bizonyíték még nem áll rendelkezésre, az eljárások hasonlósága és a kapcsolatok intenzitása valószínűsíti, hogy a sárgaréz előállításának ismerete a tengeri útvonalakon érkezett Dél-Kínába.
A leletegyüttes rávilágít, hogy a technológiai tudás már ezer évvel ezelőtt is gyorsan terjedt, megalapozva a későbbi Ming-dinasztia idején tömegessé váló fémgyártást.
