Számtalan világvége-jóslatot túlélt már az emberiség

Nyolc évvel ezelőtt a villamoson, a cukrászdákban, az iskolákban, de még az utcán is egyre többet hallhattuk az embereket a közelgő világvégéről beszélgetni, amely a maja naptár félreértelmezett „jóslata” szerint 2012. december 21-én jött el. A történelem során már nem egy világvége-jövendölés született; egy angol nyelvű honlap összeállítása szerint már több mint 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek. Ezek közül szemezgettünk.

Rómától Rómáig

Az apokaliptikus gondolkodás már az ókori civilizációkat is magával ragadta. Rómában a lakosok attól tartottak, hogy az Örök Város alapítása utáni 120. évben el fog pusztulni otthonuk. Egy legenda szerint Romulus egy napon 12 sast látott, a misztikus szám Róma korára utalt, egy sas pedig tíz évet jelentett. A római naptár az alapítás évével, tehát Kr. e. 753-mal kezdődött, így a vízió Kr. e. 634-ben vált volna valóra.

A Kr. u. 4. században élt püspök, Tours-i Szent Márton 375 körül egyik írásában kifejtette, véleménye szerint a világ véget fog érni, még mielőtt a 400. év beköszöntene. Franciaország Kr. u. 397-ben elhunyt védőszentje szerint „nem kétséges, hogy az Antikrisztus már megszületett.” A középkor hajnalán hárman is megjósolták, hogy Jézus Krisztus második eljövetelére 500-ban számíthat az emberiség.

A Kr. u. 160 és 240 között élt Sextus Julius Africanus szerint a világnak a teremtés utáni 6000. évben lesz vége. Feltételezése szerint Ádám megszületése és Krisztus feltámadása között 5531 év telt el, így a második eljövetelre legkésőbb az 5. század legvégén sor fog kerülni, s ezt a kalkulációt az egyik legfontosabb harmadik századi római teológus, Hippolytus és Irenaeus, Lugdunum püspöke is megerősítette.

A következő évszázadokban több jövendölés „pontosította” a közelgő világvégét, azonban a középkoriak zöme abban egyetértett, hogy az első millennium idején biztosan eljön az apokalipszis, amit a Szent Istvánnak koronát küldő II. Szilveszter pápán kívül több teológus is megjósolt.

Már az ezt megelőző évben is zavargások törtek ki az apokaliptikus paranoiában szenvedő Európában, s sokan a vallási megújulás kezdetét is ehhez az időszakhoz kötik; sokan eladományozták vagyonukat, böjtölésbe kezdtek, szegényeket istápoltak, zarándoklatra mentek, a börtönöket pedig kiürítették. Bár az 1000. év végén semmi nem történt, a felfokozott vallásos hangulat nem hagyott alább, miután a teológusok egyszerűen áthelyezték a dátumot: 1033-ra, Jézus halálának és feltámadásának ezredik évfordulójára és második eljövetelére.

Az egyik első csillagászati világvége-jóslás 1186. szeptember 15-re tette az armageddont, mondván, mind a hét akkor ismert égitest (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) abban az időben fog 10 fokon belül együtt állni. Toledói János szerint ekkor az emberiség nagy része elpusztul, s csupán néhányan fogják túlélni a baljóslatú napot. A vallási ellentétek is nyomot hagytak a jóslatokban: az 1216-ban elhunyt III. Ince pápa a világvégét 1284-re jövendölte, az iszlám felemelkedésének igen szimbolikus 666. évfordulójára. S mikor 1347-ben kitört a kontinensen a nagy pestisjárvány, a néhány éven belül a lakosainak 40 százalékát elvesztő Európa joggal hihette, hogy hamarosan meglátja az apokalipszis négy lovasának égi vágtáját.

Bolygóegyüttállások és tűzvészek

A 16. században a Tübingeni Egyetemen tanító Johannes Stöffler német matematikus, asztrológus 1523 júniusában megállapította, hogy a következő évben, február 20-án minden bolygó a Halak jegyében áll össze, vízözönt küldve, amely Londonnál fog pusztítani. Egy évtizeddel később egy anabaptista „próféta” kijelentette: szerinte Krisztus 1533-ban Strasbourgban jelenik meg és 144 ezer embert meg fog menteni, míg a Föld többi lakója tűzben vész el.

A keresztények mellett a zsidók is várták Isten fiának az eljövetelét. Sabbatai Cvi a kabbalista tanokat tanulmányozva úgy vélte, hogy a Messiásnak 1648-ban kell fellépnie. A kis-ázsiai Szmirnából származó Cvi előbb megalapította a sabbateus szektát, majd a megfelelő időben magát kiáltotta ki Messiásnak. Amikor a világ váratlanul mégsem ért véget, átkalkulálta a kérdéses időpontot, s 1666-ra tette.

A török hatóságok megelégelték Cvi álmessiási ámokfutását, s börtönbe csukták. Miután áttért az iszlámra, mozgalma lassan elhalt. Az 1666-os szám – a Fenevadra utaló 666 miatt – azonban sokakat megihletett, s számtalan jövendőmondó ekkorra időzítette a világvégét, aminek az 1666. szeptemberi, London lakóépületeinek közel 90 százalékát elpusztító tűzvész is nagy lökést adott.

Tűzvészek máskor is okoztak világvége hangulatot. Az egyik leghíresebb 1780. május 19-én New England és Kanada egyes részein pusztított, sötétségbe borítva az eget (Dark Day). A jelenség elsődleges oka valószínűleg a hatalmas kiterjedésű erdőtüzek, a sűrű köd és a felhőtakaró kombinációja lehetett.

A feljegyzések szerint a május 19-ét megelőző hetekben a nap vörösen izzott, az ég sárgás fényekben tündökölt, az éjjeli Hold pedig piros ruhát öltött. A tűzvészeken kívül a fegyveres konfliktusokat is az apokaliptikus víziók szólamainak egyik legfőbb megidézőjeként értelmezték, például az 1853 és 1856 között zajló krími háborút, amelyet az „Armageddon Csatájaként” emlegettek.

Már nagyon korán megfogalmazódott az a – Camille Flammarion francia csillagászhoz köthető – tudósi vélekedés, amely szerint a Föld közelében 1910 áprilisában elhaladó Halley üstökös hatalmas csapást hozhat magával, miután az általános vélekedések szerint a farkában észlelt mérgező gázok (többek között cián) bolygónkhoz közel érve minden életet kioltanak. Ez volt az első alkalom, hogy a tudomány ilyen komoly félelmet keltett, de a sajtó sem volt rest, s nagy szerepet játszott a pánikkeltésben. Érdekesség, hogy Mark Twain 1835-ben született, amikor a Halley először került a Föld közelébe. Egyszer azt mondta, hogy az üstökössel fog elmenni. Tökéletes jósnak bizonyult: az amerikai író 1910 áprilisában halt meg.

Halleytől a majákig

A halálos gázfelhőben való megfulladás víziója után négy évvel ismét izgulhatott a világ. A Jehova tanúi nevű gyülekezet tagjai például többször is megjósolták a világ végét. Az első jóslat Dániel könyvének negyedik fejezetében lévő próféciái alapján 1914-re vonatkozott. Amikor a vég mégsem következett be, módosították a jövendölés jelentését, és azt állították, hogy az időpont Jézus láthatatlan uralmának kezdetét jelöli. A világ pusztulására a következő időpontokat adták meg: 1914, 1915, 1918, 1920, 1925, 1941, 1975 és 1994 – volt tehát miből válogatni.

A tekintélyes meteorológus, Albert Porta azt jósolta, hogy 1919. december 17-én hat bolygó együttállása olyan mágneses áramlatot kelt, amely kilyukasztja a Napot, hatalmas robbanásokat okoz, és végül elnyeli a Földet. A szakember jóslata fékezhetetlen pánikhoz és öngyilkosságokhoz vezetett, Porta elveszítette jó hírnevét, és egy lap meteorológiai rovatvezetői állásával vigasztalódott.

1962. február 5-én ismét egy szokatlan bolygóegyüttállást figyelhettek meg a Bak csillagképben a szakértők, akik bár elmondták, hogy ez nem a világvége kezdete, az emberek inkább a bulvárlapokra hallgattak. Az ún. Jupiter-effektusról 1974-ben írt két csillagász, John Gribben és Stephen Plagemann. Szerintük 1982. március 10-én a kilenc bolygó együttállása következtében hatalmas katasztrófák következnek be a Földön. Annak ellenére, hogy Gibben kiállt, és elmondta: pusztán feltételezésről van szó, amelynek nem sok valóságtartalma van, sokan hittek neki.

Nostradamus, minden idők legismertebb jósa 1999 hetedik hónapjára tette az Armageddon időpontját. A jós-gyógyszerész szerint a „terror nagy királya” az égből fog alászállni. Egyesek szerint a teljes napfogyatkozást jövendölte meg a csillagász, míg mások azt állították, hogy egyértelmű utalást tett a világvégére. Amikor ez nem következett be, néhányan azt kezdték terjeszteni, hogy a radioaktív hulladékkal megrakott Cassini űrszonda neki fog ütközni a Földnek, beteljesítve a Jelenések könyve 11. kijelentését: „csillagnak neve pedig üröm: azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé változik; és sok ember meghal a vizektől, mivel keserűkké lesznek.”

Talán kevesen tudják, de állítólag 2012. május 27-én és június 30-án is átéltünk egy-egy világvégét: az előbbinél Jézus második eljövetelére számíthattunk, míg június végén az államok kormányainak hirtelen összeomlását nézhettük végig. Az 5125 évre szóló maja naptárból kikövetkeztetett „próféciák” szerint 2012. december 21-e volt az emberiség következő utolsó napja, ugyanis a 13 baktunon (394 éves perióduson) át tartó kalendáriumuk akkor "jár le". A világvégét okozó katasztrófavariációk hasonlóak, mindegyik az űrből jön: vagy a misztikus Nibiru bolygó – amely állandóan a Nap mögött bujkál – ütközik a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, esetleg egy irgalmatlan napvihar végez az emberiséggel.

A pontosan nyolc évvel ezelőtti napot sikerült túlélnünk, ahogyan 2013 decemberének egyik reggelét is, amikor az egyik jóslat szerint arra kellett volna felkelnünk, hogy a Föld már az ellentétes irányba forog. Egy másik jövendölés szerint az apokalipszisek apokalipszisét is túléltük, ugyanis egy 1847. évi jóslat szerint a biológiai fegyverek által okozott betegségek 2016-ban az egész Föld lakosságát ki kellett volna irtania.